Üdvözlök Mindenkit!

Ez az oldal azért indult, mert szerettem volna kicsit összerendezni az információs halmazokat, továbbá azért hogy akik kíváncsiak és szeretnek kutakodni, számukra ez egy alap lehessen ahhoz, hogy ezt megtehessék a továbbiakban. Bár az írások különállóak, mégis van kapcsolat közöttük, hiszen minden összefügg mindennel, így ez nem meglepő. Csak arra kérlek titeket, hogy próbáljátok úgy olvasni az itt leírtakat, hogy kicsit elengeditek a csőlátásotokat (ha van), és megengeditek magatoknak hogy az ösztönök, megérzések vezessenek. Mi emberek sokkal többek vagyunk, mint amit elhitettek velünk, amit belénk neveltek! Soha nem szabad elfelejteni, hogy ahol a sötét oldal jelen van, ott ugyanúgy a világosság is. Nem vagyunk rabszolgák, a lepel lassan lehull, de nekünk is tenni kell ezért! Az internet pedig nagyon sok lehetőséget tartogat, ha jól használjuk, és hagyjuk hogy vigyen az “ár”.

Az anyagok nagy részét az általam indított topikból szedtem össze: http://tttweb.hu/forum/kategoria/kotetlenul/topik/igazi-vampirokrol/oldalszam/1

Tehát érdemes ott is körbenézni, hiszen konkrét beszélgetések is olvashatók a tagok között.

Megjegyezném, hogy a (Teremtés-kezdetek) írásnál ajánlom kezdeni az olvasást, hogy érthetőbb legyen.

Az oldalon szó lesz többek között;
– Bibliáról
– meditációkról
– spiritualitásról
– reinkarnációról
– börtönbolygóról
– gyorsuló időről
– Illuminatiról és a háttérhatalomról
– zeneiparról
– manipulációról
– nazca-vonalakról
– Pápáról és a Vatikánról
– időjárás befolyásolásáról
– Frigyládáról
– Smaragdtábláról, Saint Germain Grófról
– földönkívüliekről
– Vámpírokról bővebben
– Pálosokról
– Ley vonalakról stb…

Mindenkinek nagyon jó időtöltést kívánok itt, és ha esetleg kérdésetek lenne, ezen az email címen kereshettek bátran:

weisze0@gmail.com

Közösségi oldal: Új oldal, mert a régit a face letiltotta, vagyis a fiókomat.

https://www.facebook.com/A-leplen-t%C3%BAl-368802803538088/?fref=ts


Itt a régi oldal is, mert ezen sok bejegyzés olvasható, csak újakat már nem tudok feltenni:

https://www.facebook.com/aleplentul/?fref=ts

Ezennel már a facebookon lévő kis csoportban is várok/várunk mindenkit nagy szeretettel: https://www.facebook.com/groups/1823380674552604/





2016. május 21., szombat

Időutazás? Naná!

,,A tudósok a két egymástól független detektorral két fekete lyuk ütközését figyelték meg 2015. szeptember 15-én 1,3 milliárd fényévnyire a Földtől. Vagyis az esemény 1,3 milliárd éve történt. Az egyik fekete lyuk tömege a Nap 29-szorosa volt, a másiké 36-szorosa, az összeolvadásukkal keletkezett objektumé azonban csak 62-szerese. Az összeolvadás során példátlan mennyiségű energia szabadult fel, amelyet a gravitációs hullámok továbbítottak.
Ez tehát a gravitációs hullámok közvetlen első közvetlen észlelése, sőt, a fekete lyukak első direkt észlelése, egyúttal megerősítése Einstein százéves feltételezésének, hogy vannak gravitációs hullámok."
F:hvg

Project Pegasus: az amerikai kormány időutazási programja már 40 éve működik


Már önamgában nehéz dolog megbízni abban, amit az ügyvédek mondanak, de mi van akkor, ha saját állításuk szerint több alkalommal utaztak az időben? Andrew Basiago, egy seattle-i ügyvéd saját bevallása szerint 7 és 12 éves kora között részt vett a Project Pegasus-ban, amely a Defense Advanced Research Projects Agency égisze alatt működő, teleportálással és időutazással foglalkozó kormányprogram.
"Gyermekeket és felnőtteket képeztek ki, hogy az időutazás gyerekekre gyakorolt mentális és fizikai hatásait vizsgálják" - nyilatkozta Basiago. Elmondása szerint a fiatalok sokkal könnyeben viselték a múlt jelenés és jövő közötti utazásokkal járó megterheléseket.
Basiago történetét Alfred Webre, egy idegenek földi jelenlétében specializálódott ügyvéd kutatásai is alátámasztják, melyek szerint mind a teleportáció, mind az időutazás lehetséges, és az USA Védelmi Minisztériuma az elmúlt 40 évben aktívan használta is azokat. Állítása szerint Donald Rumsfeld egykori védelmi miniszter is élt a technológia adta előnyökkel csapatok harctérre szállítása során.
Basiago saját bevallása szerint nyolc különböző módon utazott az időben, amely leggyakrabban egy, Nikola Tesla New York városában található lakásában 1943 januárjában felfedezett tervrajzok alapján épített gép segítségével történt. A szerkezet két, nagyjából 8 láb magas szürke, elliptikusvitorlából állt, melyek egymástól nagyjából 10 lábra helyezkedtek el. A bekapcsolást követően egy szürke, rezgő fátyol jelent meg, amelyet Tesla radiant energynek, avagy sugárzó energiának hívott.
Ez egy olyan látens és átható energia, amelyet Tesla fedezett fel, és véleménye szerint rendelkezik a tér és idő hajlításához szükséges tulajdonságokkal. Miután átléptek ezen a függönyön egy spirális alagútban találták magukat, majd amikor az bezárult, a kívánt célállomáson találták magukat - állítja Basiago. Az utazás során néha nagy sebességgel történő mozgást tapasztaltak, máskor pedig látták, amint körülöttük hajlik a tér és idő.
Az ügyvéd állítása szerint 1972-ben egy plazmaelkülönítéses kamra segítségével visszautazott az 1863-as Gettysburgbe, ahol az akkori idő szokásaihoz öltözött fiúként jelent meg. A nagy méretű cipő miatt kénytelen volt hátrébb húzódni, azonban elmondása szerint Josephine Cogg "Lincoln at Gettysburg" című képén ő is látható az elnök mellett.
Ezen kívül több alkalommal is járt a Ford Színházban azon az estén, amikor Lincolnt meggyilkolták. Többször hallotta a lövéseket, de a gyilkost egy alkalommal sem látta. Az utazásai során kétszer találkozott önmagával is, amely annak köszönhetően volt lehetséges, hogy több, különböző alkalommal indult el ugyanabba a múltbéli időpontba és helyszínre.
Basiago elmondása szerint a visszatéréshez minden esetben egyfajta holografikus eszközt használtak, amely segítségével fizikailag és virtuálisan is utazni tudtak. Amennyiben 15 percig, vagy annál kevesebb ideig álltak a hologrammban, akkor az összeomlott, majd nagyjából 60 másodperccel később egy szuper-töltött részecskékkel töltött mezőben történő utazás után a kiindulás helyén találták magukat.
Az egykori időutazó elmondása szerint a technológia bevezetésének első tesztjei során előfordultak balesetek is, például egyszer egy gyermek lába pár másodperccel később érkezett meg, mint a többi része.
Basiago állítása szerint több, mint 100 fő dolgozott a Pegasus Projektben, azonban John Alexander, az Advanced System Concepts Office, U.S. Army Laboratory Command nyugalmazott igazgatója szerint amennyiben az időutazás lehetséges lenne, a technológiával rendelkező nemzet mára teljes mértékben uralná a világot."


Egyébként pedig a NASA is azt mondja, az időutazás lehetséges.


Na de nem csak lehetséges, hanem létezik is. Azért nem mindegy...


Az igazság az, hogy mindenféle, amiket ma még fikciónak tekintünk, ám a filmekben szerepelnek, idővel meg is valósítják azokat. Ilyen volt sok-sok olyan találmány, ami egykor csak a filmek kitalációja, emberi fantázia szüleménye volt. Amit kilehet találni azt meg is lehet valósítani! Ám igaz ez fordítva is. Gondolok itt arra, hogy amit még csak úgy nézünk, hogy húh, de jó kis kitaláció a filmekben, valószínűsíthetően már meg is valósult, maximum nem publikus- még.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése