Üdvözlök Mindenkit!

Ez az oldal azért indult, mert szerettem volna kicsit összerendezni az információs halmazokat, továbbá azért hogy akik kíváncsiak és szeretnek kutakodni, számukra ez egy alap lehessen ahhoz, hogy ezt megtehessék a továbbiakban. Bár az írások különállóak, mégis van kapcsolat közöttük, hiszen minden összefügg mindennel, így ez nem meglepő. Csak arra kérlek titeket, hogy próbáljátok úgy olvasni az itt leírtakat, hogy kicsit elengeditek a csőlátásotokat (ha van), és megengeditek magatoknak hogy az ösztönök, megérzések vezessenek. Mi emberek sokkal többek vagyunk, mint amit elhitettek velünk, amit belénk neveltek! Soha nem szabad elfelejteni, hogy ahol a sötét oldal jelen van, ott ugyanúgy a világosság is. Nem vagyunk rabszolgák, a lepel lassan lehull, de nekünk is tenni kell ezért! Az internet pedig nagyon sok lehetőséget tartogat, ha jól használjuk, és hagyjuk hogy vigyen az “ár”.

Az anyagok nagy részét az általam indított topikból szedtem össze: http://tttweb.hu/forum/kategoria/kotetlenul/topik/igazi-vampirokrol/oldalszam/1

Tehát érdemes ott is körbenézni, hiszen konkrét beszélgetések is olvashatók a tagok között.

Megjegyezném, hogy a (Teremtés-kezdetek) írásnál ajánlom kezdeni az olvasást, hogy érthetőbb legyen.

Az oldalon szó lesz többek között;
– Bibliáról
– meditációkról
– spiritualitásról
– reinkarnációról
– börtönbolygóról
– gyorsuló időről
– Illuminatiról és a háttérhatalomról
– zeneiparról
– manipulációról
– nazca-vonalakról
– Pápáról és a Vatikánról
– időjárás befolyásolásáról
– Frigyládáról
– Smaragdtábláról, Saint Germain Grófról
– földönkívüliekről
– Vámpírokról bővebben
– Pálosokról
– Ley vonalakról stb…

Mindenkinek nagyon jó időtöltést kívánok itt, és ha esetleg kérdésetek lenne, ezen az email címen kereshettek bátran:

weisze0@gmail.com

Közösségi oldal: Új oldal, mert a régit a face letiltotta, vagyis a fiókomat.

https://www.facebook.com/A-leplen-t%C3%BAl-368802803538088/?fref=ts


Itt a régi oldal is, mert ezen sok bejegyzés olvasható, csak újakat már nem tudok feltenni:

https://www.facebook.com/aleplentul/?fref=ts

Ezennel már a facebookon lévő kis csoportban is várok/várunk mindenkit nagy szeretettel: https://www.facebook.com/groups/1823380674552604/





2018. március 18., vasárnap

Hawking és a földönkívüliek







,,Stephen Hawkingnak mindig is megvolt a véleménye az idegen élettel kapcsolatban.
Arról is sokat beszélt, hogy mi történne nagy valószínűséggel, ha valóban felvennénk egy idegen civilizációval a kapcsolatot.
Stephen Hawking tudós- fizikus szerint ugyanis nagy valószínűséggel léteznek idegenek az Univerzumban, sőt nem csak más bolygókon, de csillagok belsejében és a csillagközi térben is létezhet élet.
Vezető tudósunk szerint az idegenek leigáznának és rabszolga sorsba hajtanának minket, ezért nem javasolt a kapcsolatfelvétel.
Stephen hawking szerint mindössze egy vagy két generáción belül megtalálhatjuk az idegeneket.
Mint már felvetette, ennek a találkozásnak kétesélyes kimenetele lesz, de abban biztos, hogy még vagy a mi életünkben, vagy a következő generáció életében az idegen civilizációk nyomára akadunk.
Szerinte ez az első kapcsolatfelvétel nem oylan lesz, mint a filmekben látott kapcsolatfelvételek.
Sokkal egyszerűbb lesz, sokkal "unalmasabb", ha lehet így fogalmazni.
Bizonyosságot fogunk nyerni, hogy vannak mások is rajtunk kívül, de feltehetően nem leszünk képesek a hatalmas kozmikus távolságok miatt közvetlenül kommunikálni a másik világgal.
Egy rádiójelet fogunk madj fogni, vagy egy távoli exobolygón találunk olyan jeleket, melyek egy civilizáció jelenlétére utalhatnak.
A felfedezés az egész emberi jellemet, a világhoz való viszonyulásunkat át fogja formálni.
Mindenkire óriási hatással lesz az egyén szintjén is eza felfedezés, és a vallások hitéleti válsággal fognak szembenézni.
Nem minden vallás fogja tudni jól kezelni majd a helyzetet, ezért milliók fognak elfordulni, és ateistává válni, de lesznek, akiket pont ez fog megerősíteni a hitében.
Elmondása szerint a katolikus egyház, és maga az elmúlt 10 év pápái már érezhetően eltolódtak ebbe az irányba, és felkészítették az egyházat és a híveket arra az esetre, ha bizonyítást nyerne, hogy más lények is élnek az univerzumban.
Már maga II. János Pál pápa is úgy gondolta, hogy lehetetlen, hogy mi legyünk az egyetlen értelmes élet az univerzumban.
Minden bizonnyal az egyházon belüli irányváltás kikényszerített a tudomány által.
Azonban csak így élhetnek túl, ha egy olyan világba csöppen a hit, ahol Isten más lényeket is teremtett."


Annyira érdekes az emberek elutasítása olyan dolgok irányába, amik nem egyeznek addigi, beléjük nevelt elveikkel. Holott a földönkívüliek létezését még a tudósok is kutatják. Mégis sokan foggal-körömmel ellenkeznek a létezésük akár csak szikrája iránt is.
Hawking nagy koponya volt, aki semmit nem vetett el, bár mintha kissé sötéten látta volna a jövőt. Én csak feltetelezem, hogy halálának esetleg köze lehet valamihez, amit végül felfedezett és közzé akart tenni. Lehetséges? Igen. Badarságnak tartjátok? Talán igen. Én viszont nem.

Kóma és képességek








Az agyunk egy különleges szerv, ez nem titok. Jóval kevesebb százalékát használnuk, mint amennyit lehetne, ha megtanulnánk. Vannak akik képesek tudatosan használni az agyuk nagyobb részét, ezáltal irányítani testünket. Na de van olyan, amikor kómába esve, majd abból felébredve, agyunk furcsa dolgokat produkál. Olyanokat amiket a kóma előtt nem tapasztaltunk.
Erre a témára kerestem rá, és összegyűjtöttem néhány különös esetet.

,,Két hetet töltött kómában Kelemen Kata, és az élete gyökeresen megváltozott. A vendéglátós asszonyból festőművész lett, s nyelvtanulás nélkül is megértett sok angol szót. Egyetlen kullancs fertőző csípése örökre megváltoztatta a szolnoki Kelemen Kata életét. Az asszony még 1992-ben agyhártyagyulladást kapott, és kómába esett. Katát korábban mindenki gyakorlatias asszonyként ismerte, aki keményen dolgozott a vendéglátóiparban, annyi munkát végzett el, amennyi egy férfinak is sok lett volna. Rajzolni azonban soha nem szeretett, a művészetek sem érdekelték. Nem úgy az ébredése után.

– A kóma állapotára pontosan emlékszem, fényes volt minden, nyugalom és béke vett körül – kezdett bele a hihetetlennek tűnő történetbe Katalin.
– Nem éreztem semmi fájdalmat, olyan volt, mintha a mennyországban lennék. Az orvosok lemondtak rólam, de magamhoz tértem. A

kórházban eltöltött hetek után Katát Amerikába hívták rokonai. Amint megérkezett a másik kontinensre, különös képességeket fedezett fel magában. Soha nem tanult angolul, mégis megértette, mit mondanak az emberek. Három hónap elteltével pedig már a nyelvvizsgát is letette. Otthon ült és a tévében meglátott egy felhívást: rajziskolába kerestek tanulókat.

– Úgy éreztem, el kell mennem. Korábban nem tudtam rajzolni, sőt az iskolában a rajzleckéimet a nagymamám csinálta meg – magyarázza az asszony.
– Kezdetben nagyon csodálkoztam, milyen jól megy a festés, és alig hittem el, hogy valóban a saját alkotásomat látom a vásznon. Főként tájképeket és portrékat készítek, 2003 óta több száz képet festettem, amelyek eljutottak Európába és Amerikába is – mondja Kata, akinek annyira megtetszett a festészet, hogy képzőművész tanári diplomát szerzett. Az élete nyugalmasabbá, teljesebbé vált. "

,,Egy horvát kislány, miután felébredt a kómából, németül kezdett el beszélni és az anyanyelvét szinte teljesen elfelejtette. A 13 éves gyermek a kóma előtt nem tudott németül.

– Nem tudjuk, hogy milyen trauma érte a kislányt, amire az agya így reagált. Nem ez az első eset, hogy egy kómából visszatérő beteg az általa korábban nem ismert nyelven szólalt meg. Sőt, arról is vannak feljegyzések, hogy a kómából ébredő ember holt nyelven kezdett el beszélni – szögezte le akkor Dujomir Marasovic, a horvát kórház igazgatója. A kislány esetére az orvosok logikus magyarázatot kerestek, ám azóta sem találtak. "

,,Egy 35 éves brit nő heves migrénes rohamtól szenvedve került kórházba. Annak ellenére, hogy másfél éves kora óta ugyanott, Plymouthban él, és soha életében nem tanult kínaiul és nem is járt Ázsiában, kínai akcentussal kezdett beszélni a kórházban. Mikor felhívta őket, még a családja és a barátai is azt hitték, valaki viccel velük, mert nem ismerték meg a hangját.

Egy fiatal nő pedig így ébredt a mosdósi kórházban egy műtétből: "Amikor ébredezni kezdtem, egyedül voltam a szobában. Egy nővértől megtudtam, hogy mozoghatok, beszélhetek, így felhívtam a barátomat, és pár percet beszélgettünk, elmeséltem neki a műtét alatt történteket, és hogy jól vagyok. Utólag tudtam meg, hogy egy szót sem értett a beszámolómból, számára teljesen ismeretlen szavakat használtam, míg én azt hittem, csupán jó öreg anyanyelvemen beszélek. Fél órával később az orvosokkal már érthetően kommunikáltam."

Sokan csak a kézzel fogható, racionális dolgokban hisznek, elvetve minden olyat amit nem értenek, mert nem megmagyarázható. Pedig ha körbe nézünk a világban, megannyi esetet találhatunk, ami azt támasztja alá, hogy sokkal több minden létezik, mint amit látunk és kézzel megfoghatunk. Ez pedig tény!

2018. március 17., szombat

Új irományom

Nos, úgy gondoltam, mivel eddig csak kevés embernek küldtem el a legutóbbi rövidke írásomat, és mivel nem tudom biztosan mennyi érdeklődő lenne rá, így az első fejezetet itt közlöm. Aztán majd meglátjuk :) Se a címét se a tartalmát egyenlőre nem írom le.

,,
1.



Körülöttem az emberek hullottak mint a legyek. Egész életemben.
Kezdődött gyerekkoromban a testvéremmel, és Apukámmal. Autóbalesetet szenvedtek, amikor 14 éves voltam. Anyámmal maradtunk ketten a világ és a fájdalom ellen.
Aztán jöttek a közeli rokonok halála szépen sorban. Idővel már hozzászoktam. Mindenhez hozzá lehet szokni. Vagy hozzá kell szokni-mindegy. Végül anyám is magamra hagyott.
Immáron, már felnőtt fejjel a legjobb barátnőm elvesztésével folytatódott eme sanyarú tendencia. Ő alig egy hónapja hagyta el az élők sorát. Megrázott a halála ez természetes. Nagyon közel álltunk egymáshoz.
Halála különös körülményei viszont nem hagytak nyugodni, ezért próbáltam utána járni, hogyan és miért rabolhatták el pont őt. És főleg ki volt az aki végül megölte, és testét elhurcolva, végül ott hagyta egy teliholdas hideg őszi éjszaka az erdőben. Távol a várostól.
Helen mindig titkolózott, még előttem is. Ám az utóbbi időben sokkal jobban, mint régebben szokott. Dolgozott valamin, és nyomozott valami után. Mindig beleütötte az orrát olyan dolgokba, amikbe nagyon nem kellett volna, de hát egy olyan embertől, mint amilyen ő volt, senki sem várt mást. Hajtotta a vágy, hogy a Világról mindent megtudjon, és azokat közhírré is tegye. Hitt benne, hogy az emberek okkal születnek és élnek, míg végül okkal is távoznak. Kérdés azonban, hogy az ő távozásának mi volt az oka.
Ennek kiderítése pedig csakis rám várt, hiszen a rendőrség semmit sem haladt eme rejtélyes haláleset kapcsán. Véleményem szerint, nem is nagyon törekedtek rá, hogy felgöngyölítsék az ügyet. Ami roppant módon dühített. Való igaz, hogy Helennek sem volt senkije rajtam kívül, de ez nem ad felmentést a hatóságnak a nagy erővel való nyomozás alól.
Magánnyomozó irodát működtetett évekig. Pontosan tudtam, hogy ez mivel jár. Azzal, hogy az ügyfelei iránti titoktartás mindennél fontosabb volt a számára. A munkája megkövetelte.
Furcsa módon a hagyatéki tárgyalás abból állt, hogy megjelentem egy ügyvédnél, aki felolvasta Helen végrendeletét. Abban pedig közölte velem egykori barátnőm, hogy az irodát teljes egészében rám hagyja. Oké, persze ki másra? De akkor is.
A rendőrség már átkutatta röviddel a halála után, vagyis miután rátaláltak a holttestére. Nekem eszemben sem volt odamenni akkor. Ezért fogalmam sem volt mennyire forgatták fel a helyiséget. Viszont azzal a döntésével, hogy az egészet úgy ahogyan van rám hagyományozta, minden megváltozott. Tehát muszáj odamennem. Ez nem lehet kérdés. Belegondolva nagyon jó kezdésnek is tűnt, hiszen hátha találok valamit, amin a rend őrei átsiklottak esetleg. Mondjuk ez nem valószínű, de próba szerencse.
Zsebemben az ügyvédtől kapott levéllel és kulccsal, az éj leple alatt elindultam Helen egykori irodája felé, hogy fényt derítsek halálának okára."