Üdvözlök Mindenkit!

Ez az oldal azért indult, mert szerettem volna kicsit összerendezni az információs halmazokat, továbbá azért hogy akik kíváncsiak és szeretnek kutakodni, számukra ez egy alap lehessen ahhoz, hogy ezt megtehessék a továbbiakban. Bár az írások különállóak, mégis van kapcsolat közöttük, hiszen minden összefügg mindennel, így ez nem meglepő. Csak arra kérlek titeket, hogy próbáljátok úgy olvasni az itt leírtakat, hogy kicsit elengeditek a csőlátásotokat (ha van), és megengeditek magatoknak hogy az ösztönök, megérzések vezessenek. Mi emberek sokkal többek vagyunk, mint amit elhitettek velünk, amit belénk neveltek! Soha nem szabad elfelejteni, hogy ahol a sötét oldal jelen van, ott ugyanúgy a világosság is. Nem vagyunk rabszolgák, a lepel lassan lehull, de nekünk is tenni kell ezért! Az internet pedig nagyon sok lehetőséget tartogat, ha jól használjuk, és hagyjuk hogy vigyen az “ár”.

Az anyagok nagy részét az általam indított topikból szedtem össze: http://tttweb.hu/forum/kategoria/kotetlenul/topik/igazi-vampirokrol/oldalszam/1

Tehát érdemes ott is körbenézni, hiszen konkrét beszélgetések is olvashatók a tagok között.

Megjegyezném, hogy a (Teremtés-kezdetek) írásnál ajánlom kezdeni az olvasást, hogy érthetőbb legyen.

Az oldalon szó lesz többek között;
– Bibliáról
– meditációkról
– spiritualitásról
– reinkarnációról
– börtönbolygóról
– gyorsuló időről
– Illuminatiról és a háttérhatalomról
– zeneiparról
– manipulációról
– nazca-vonalakról
– Pápáról és a Vatikánról
– időjárás befolyásolásáról
– Frigyládáról
– Smaragdtábláról, Saint Germain Grófról
– földönkívüliekről
– Vámpírokról bővebben
– Pálosokról
– Ley vonalakról stb…

Mindenkinek nagyon jó időtöltést kívánok itt, és ha esetleg kérdésetek lenne, ezen az email címen kereshettek bátran:

weisze0@gmail.com

Közösségi oldal: Új oldal, mert a régit a face letiltotta, vagyis a fiókomat.

https://www.facebook.com/A-leplen-t%C3%BAl-368802803538088/?fref=ts


Itt a régi oldal is, mert ezen sok bejegyzés olvasható, csak újakat már nem tudok feltenni:

https://www.facebook.com/aleplentul/?fref=ts

Ezennel már a facebookon lévő kis csoportban is várok/várunk mindenkit nagy szeretettel: https://www.facebook.com/groups/1823380674552604/





2024. április 5., péntek

Skandináv mitológia, Vikingek, Odin, Nimród, Holló

 Odin:


 HUGINN ÉS MUNINN AZ IKER HOLLÓK




A hollókat lehetne a leginkább a vikingekhez kapcsolódó állatoknak tekinteni. Odin bizalmasaiként tartják őket számon, mert a harcok végeztével a csatateret ellepték a hollók, és természetesen ez jelezte a háború istenének jelenlétét is.

Emellett a hollók intelligencia és megfigyelőképesség terén is jeleskednek, ezért Odint két holló Huginn („Gondolat”) és Muninn („Memória”) kísérte mindenhová. Huginn és Muninn a kilenc világon keresztül repülve bármit láttak, eljuttatták Odinhoz.

Odint gyakran nevezik hrafnaguðnak – a Holló Istennek és gyakran ábrázolja Huginn-nal és Muninn-nal, akik a vállán ülnek, vagy körülötte repülnek.

 

A holló szintén köthető a 9. századi viking hőshöz, a sorozatból jó ismert Ragnar Lothbrokhoz. Ragnar Odin leszármazottjának vallotta magát. Ez volt az egyik ok a sok közül, ami miatt Svédország és Norvégia király is több ízben háborúba vonult ellene. Ragnar vikingjei minden alkalommal egy holló zászló alatt vonultak csatába, és minden alkalommal, győztesen kerültek ki.

 

A norvég művészetben a hollók Odin-t, betekintést, bölcsességet, értelmet, bátorságot, harci dicsőséget és az élet és a túlvilági lét folytonosságot szimbolizálják. A mai emberek számára a hollók képviselik magukat a vikingeket, valamint a 200 évig tartó felfedezéseket, amit ezek az elődök elértek.

Odinról van egy ilyen kép, ami fellelhető:



Ez a kép több dolog miatt is érdekes. Odin pajzsán nem így ábrázolták, és rajta a pöttyök, biztos vagyok benne hogy jelentenek valamit vagy utalnak valamire, talán csillagképre vagy bármi másra. Sajnos azonban nem bírok rájönni ennek a megfejtésére. Ezzel kapcsolatban csak egy információt találtam, semmi többet:



A másik érdekesség, a két holló, amik nem is egyformák.. szembetűnően eltérnek egymástól. Lehet hogy az egyik holló, a másik varjú-nem összekeverendő a kettő.

Az biztos hogy az egyik holló, mert ott fogja a csőrében a gyűrűt- erről majd később.


A varjúk és hollók évszázadok óta fontos szerepet játszanak az emberi kultúrában és folklórban. Ezeket a madarakat gyakran használták jelképként a történelem során különböző kultúrákban és civilizációkban. Az ősi görög mitológiában például Apollo, a napisten hűséges követe volt a holló, míg a skandináv mítoszokban Odin két hollója, Huginn és Muninn az információkat és híreket szolgáltatta neki.



 A varjúk és hollók évszázadok óta fontos szerepet játszanak az emberi kultúrában és folklórban. Ezeket a madarakat gyakran használták jelképként a történelem során különböző kultúrákban és civilizációkban. Az ősi görög mitológiában például Apollo, a napisten hűséges követe volt a holló, míg a skandináv mítoszokban Odin két hollója, Huginn és Muninn az információkat és híreket szolgáltatta neki.

A varjúkat és hollókat gyakran társították a mágiához, a boszorkánysághoz és az örökkévalósághoz. Sok kultúrában ezek a madarak a változás, a megújulás és az élet ciklikus természetének szimbólumai. Emellett sokan úgy tekintenek rájuk, mint a titkok és az ismeretlenség hordozóira, amelyek képesek közvetlenül kommunikálni az emberekkel vagy a természetfeletti erőkkel.


Tehát a holló a gyűrűvel:

A gyűrű, mint a jegygyűrű az örökkévalóságot jelképezi, amikor az esküvőnkön örökre összekötjük az életünket. Nincs eleje és nincsen vége. Halhatatlanság, öröklét, holló, szájában a gyűrűvel, a farkába harapó kígyót szimbolizálja, az örök életet, a Hydrát, Kígyó-uroborosz.


A hydrák arról híresek, hogy nekik nincs spirál DNS-ük. Van viszont kör alakú DNS a sejtjeikben. A hydrák olyan édesvízi állatok, melyek nem poszt-mitotikus sejtekből állnak. Mivel sejtjeik folyamatosan osztódnak, ez kiszűri a hibákat és a mérgeket a szervezetből. Megállapították, hogy a hydrák sejtjei nem öregednek és ezért biológiailag halhatatlanok, bár az még nem ismert, hogy hogyan képesek a telomerek rövidülését megakadályozni. Vagyis biológiailag halhatatlan élőlény.

A holló megjelenik ugye többek között címereken, vagy éppen a Pálosokkal kapcsolatban is, illetve Mátyás királynál. Ezekre most nem térek ki bővebben, mert azt már korábban megtettem. Visszakereshető.


Nimród: Róla is már írtam korábban.



Kezében a kettőskereszt előképe, a Égig érő fa-Világfa és a Csodaszarvas.

A fa az emberi és isteni (bölcsesség) találkozását és a végtelen fejlődést szimbolizálja.


A kettőskereszt a Világfa egyszerűsített ábrázolása. Ez egy elölnézeti világmodell, az osztásokkal 3-5 szintet jelöl. A Világfa más néven: Isten fája, az Élet- és Tudás fájának egysége, a láthatatlan Univerzum és az anyagi Világegyetem egységét is jelenti.

Pálos keresztes kő is akár ide sorolható.

A kettőskereszt egyszerre az apostoli kettőskereszt, s a világfa maga, vagyis a táltoslétra. Ráadásul az egy rovásjelünk (eGY) is fa, létra alakú.



 


Odin feleségének csillagképe azonos Nimródéval. Frigg, az anyaistennő rokkájának képét őrzi az Orion övét alkotó három csillag északi neve: Frigg-rokkája.
Ódin hitvese, Frigg, az asszonyok legfőbb patrónusa, a családot összetartó anyai-feleségi szeretet istennője. Oldalán, miként a korabeli háziasszonyoknak, kulcscsomó lóg: ez fejezte ki a feleség tekintélyét és hatalmát a háztartás felett, hiszen a családfő egyenrangú társaként ő tartja be a szigorú rendet a ház körüli teendőkben. Különféle, főképp tiltó szokások járultak ehhez, északon a téli napforduló napjától az újév első napjáig nem volt szabad szőni-fonni, a rokka nem mozdulhatott meg.
Így néz ki a csillagkép:




A különböző kultúrákban hasonló neveket találunk: Nimród, Orion, Ozirisz és Odin csillagképe: A Vadász
A három csillag Orion öve, arról lóg a tarsoly, ahol csillagok születnek!
Bejárat a csillagösvénybe...



A Vadász csillagképet különböző neveken nagyon sok nép tiszteli. Nimród, a magyarok Ősatyjának, a világ első királyának csillagképe is.






A görög mitológia vadászáról elnevezett Orion-köd (M42–M43, NGC 1976) két fényes csillagközi gázfelhő az Orion csillagképben. Szomszédok, de részben már egyesültek, így tehát egy objektumként tekinthetünk rájuk, egy hatalmas kiterjedésű, halvány ködtenger legfényesebbjeként.

Szabad szemmel is látható: egy halvány csillagnak tűnik az Orion-öv alatt, ezért a környező csillagokkal együtt Orion kardjának is nevezik. A felhő mélyén új csillagok születnek az összesűrűsödő gázból, és egy fiatal csillagokból álló halmaz is található ott, a Trapéz. Az Orion-köd centrális sűrűsödése 30 000 évre vezethető vissza. Több mint 500 változócsillag van a ködben és környezetében.

Odin feleségének csillagképe azonos Nimródéval. Frigg, az anyaistennő rokkájának képét őrzi az Orion övét alkotó három csillag északi neve: Frigg-rokkája. Az ő rokkáján jelenik meg az élet fonala (az emberek élete), gyakran ábrázolják kígyóval és (h)ollóval, ami elvágja azt. A holló mint a révész madara és az olló mint az életfonál elvágó így már érthető. Holló, halál, ugyanazok a mássalhangzók, de ennél többről van szó.

Az ukrán hagyomány szerint, a Paradicsomban a holló színes volt, de az emberekkel együtt kiűzetett, ő is elvesztette halhatatlanságát. A legenda szerint a hollóknak a Paradicsomban színes tolluk volt, a bűnbeesés után azonban dögevőkké váltak, ezért tollruhájuk megfeketedett. Az idők végezetén, az új Paradicsomban visszakapják színes tollukat, és károgásuk kellemes énekké változik.



Vagy a Párkák és a Nornák. Előbbiek a görög, utóbbiak a skandináv mitológiában ugyanazt a feladatot látják el: fonják és végül elvágják az emberi élet fonalát.




F: világbiztonság de egyéb források is

2024. január 20., szombat

Szfinksz szobor és Nimród kapcsolata

 

A professzor nem más állít, hogy ez az eltérő nyelv, amin az írnok az üzenetét közölni akarta, az egyfajta proto-magyar.nyelv lehet. Különösen figyelemreméltó, hogy a szfinx-kultusz nem volt elterjedt az egykori Római Birodalom területén, így a lelet egy ókori vallási kisebbségről is képet ad.


A szóban forgó Daciai szfinx a fenti képen a második (kép forrása). A szobor egykor egy Kemény vezetéknevű gróf műgyűjteményéhez tartozott, de az 1848-49-es forradalmi események alatt elveszett, azonban rajzolkból ismerjük, hogy nézett ki. A szobor állítólag származási helye az egykori Római Birodalom Dacia (mai Románia) tartományának Potaissa nevű városa, amely ma Torda névre hallgat - történelmi jelentőségű város, híres sóbányája majdnem 200 éven keresztül termelt jelentős mennyiséget, 1990 óta turistalátványosságként látogatható.

A professzor szerint a tordai szfinx a naxiai szfinx másolata, és állításának igazságára több érvet is felvonultat, miszerint:

  • A két szfinxnek hasonló fejpántjai vannak.

  • Mindkettő négyszögletes talapzaton áll.

  • Mindkettőnek elülső lábai kissé túlnyúlnak az emelvényen

  • Mindkét szfinxet úgy tervezték, hogy magasan a levegőbe emelkedjenek, egy oszlop (Naxos szó oszlopot jelent) vagy egy vaskapocs (Potaissa) segítségével, amelyet egy faoszlopba lehet behelyezni.

  • Mindkét szfinx elülső lábai alatt több mély dudor található.


A szobor eredetének tisztázása után a következő megfejtendő probléma maga a felirat volt, ami a fenti képen látható. Dacia római tartományként 106-tól 275-ig volt számon tartva, és lakói a birodalom minden részéről érkeztek.

A korabeli feljegyzésekben körülbelül 3000 név maradt fent, akik egykor Potaissa környékén éltek, ezeknek a neveknek a 14%-a görög eredetű. A görög nyelv jelenléte egy Potaissa-i egykori fürdőben talált egyiptomi-görög istenszoborból következtetve valószínűleg görög telepeseknek köszönhető - ám a görög betűk használata nem vall minden esetben a görög nyelv használatára: a hellenisztikus befolyás alatt lévő tartományok lakói ugyanis sokszor saját nyelvük írására is görög betűket használtak (ezt az állítást több korabeli tárgyi lelet is bizonyítja, a latin nyelv ókori kiejtését is onnan tudjuk, hogy leírták görög betűkkel fonetikusan), így elméletileg a felirat a tartományban beszélt bármilyen nyelven íródhatott. Tehát szerinte a felirat jelentése "íme imádd, itt híres oroszlán". Révész Péter a tanulmányában részletesen levezeti, hogyan jutott erre a következtetésre - a professzor széleskörű tudással rendelkezik mind az ógörög, mind a modern görög írásmódban, és a korabeli írásrendszeri módoknak is alapos ismerője, valamint a legmodernebb technika is a segítségére áll. A szöveget ha magyarul olvassuk, csak két szó, a "híres" (hieres - szent) és az oroszlán (arslan) idegen eredetű, a többinek magyarul van csak értelme. 

Nimródot pedig köthetjük az Oroszlánokhoz is.

 

Úr-Nim, az Oroszlán, kitől a Nem ered,

Nim Elámnak neve, tudja okos fejed,

Ním-et Oroszlán nép, zászlaján hordozza,

Angol a Napistent oroszlánként hozza.

 

Rúd meg egy petrence, hosszú is, veres is,

Kocsi rúdja lenne, igen is, meg nem is,

A Vörös Oroszlán ekként maga a Nap,

Másként az Órion, mondja táltos, s a pap.

 

Ő maga a Vadász, azután a Kaszás,

Lelkek vezetője, de nem az ős Patás,

Ő a Kilenc Vitéz, Vezér úr, ki vezet,

Amikor elhunytál, adjál neki kezet.

 

Nimród a Nagy Vadász, az Úristen előtt,

El se jött még az Úr, s már sok vadat lelőtt,

Sok kardfogú tigris bánta kődárdáját,

S barlangi oroszlán kerülte lándzsáját.

 

Kardfogú, s Késfogú kedvenc étke népünk,

Ebből a vadászból mi bizony nem kérünk,

Barlangi oroszlán, balti tigris, s medve

Nimrúd nyilaitól leszön általverve.

 

Nimrúd a magyarok vadászó ősapja,

Nagy Vörös Oroszlán, ki az éltet adja,

Gondolt egyszer egyet, mene lánynézőbe,

Gyönyörű lányokkal enyeleg évődve.

 

E naparcú lányok népe volt a szapir,

Kedvenc drágakövük a csillogó zafír,

Ruhájuk piros ház, szemük kéklőn ragyog,

Szemük elbájoló, kis égő csillagok.

 

Ankisza a leány, ki rá hálót vete,

Ankisza lett Nimrúd égő szerelmese,

An a Menny, Ki a Föld, Sza a népünk neve,

Anki An istennek neje volt eleve.

 

Tudni kell, a lányzó valójában lángzó,

Heves, forró, izzó, tüze naputánzó,

Lán a Naporoszlán, a Lán hosszú hajú,

Minden szapir leány naporoszlán fajú.

 

Ezért az oroszlán Leon, Lion nevű,

A Leány tüzes nap, lángja sütő hevű,

Hajadonnak haja folyik, mint a nagy Don,

A Csaj folyó hajú, haja szép tulajdon.

 

Szép Enéh, Ankisza tán a szarvas ünő,

A csillagos égbolt feljövő, s eltünő,

Csodaszarvas lenne Hunor s Magor anyja,

Ég és Föld szólója, akárki láthatja.

 

Nimrúd és Ankisza esküdtek a kőre,

Népük minden tagját hívták esküvőre,

Is-Ku, a Fény-Szájú hívta meg a népet,

Amikor Ankisza s Nimrúd frigyre lépett.

 

Kő Anya, a nagy Föld, frigyük megáldotta,

Ki Anya, a szent Föld, áldását osztotta,

Termékenység anyja Ankisza szülője,

Ő maga is elment a nagy esküvőre.

 

Egy férfinak egy nő, ez Ten rendelése,

Dicső szavárdoknak páros kedvtelése,,

Ten kedvében járva, egy nőnek egy férfi,

Nem lehet több nője, akármilyen vérfi.

 

Aki ezt a törvényt hűen nem követi,

Sátán köpedékét Istenünkre veti,

Bosszuld meg, nagy Isten, a törvényszegőket,

Küldd a Patást rájuk, égesse meg őket!

 

A hegyen a feltárások során találtak egy kőtáblát.





Az Oroszlán csillagkép a Nemrut-hegyi oroszlánon







A csillagok elrendezéséből kitűnik, hogy ie. 62-ben volt így látható a csillagkép.

Ezután 25000 évig erről a helyről nem látható.

Eratosztemész is írt róla.


A Nimród oroszlános kőtábla a naprendszer bolygóival, teljesen hasonlatos az esztergomi…

(Az Esztergomi oroszlán: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/04/az-esztergomi-oroszlan.html)

négyszer vágott oldalú sumér oroszlán képével…







A törökországi Nemrut-hegy a Világörökség részét képezi, elsősorban a hatalmas kőszobroknak köszönhetően, amelyek a hegy tetején őrzik az ott lévő, még feltáratlan királysírokat.


A hegy tetejét mesterségesen apróbb kövekből megmagasították, ez alatt vannak (?) a sírok.


Nagy Sándor halála után, hatalmas birodalma darabokra esett szét.

A több méter magas kőszobrok az eltelt mintegy 2300 év alatt földrengések hatására ledőltek, de a részek nagyrészt épségben maradtak.


A hegy másik oldalán van ez az oroszán, amely fenséges nyugalommal néz nyugat felé:







Itt még olvasható a Szfinx-ről:

SZFINX-TORTÉNELMI KUTATÁSOM (magtudin.org)