Üdvözlök Mindenkit!

Ez az oldal azért indult, mert szerettem volna kicsit összerendezni az információs halmazokat, továbbá azért hogy akik kíváncsiak és szeretnek kutakodni, számukra ez egy alap lehessen ahhoz, hogy ezt megtehessék a továbbiakban. Bár az írások különállóak, mégis van kapcsolat közöttük, hiszen minden összefügg mindennel, így ez nem meglepő. Csak arra kérlek titeket, hogy próbáljátok úgy olvasni az itt leírtakat, hogy kicsit elengeditek a csőlátásotokat (ha van), és megengeditek magatoknak hogy az ösztönök, megérzések vezessenek. Mi emberek sokkal többek vagyunk, mint amit elhitettek velünk, amit belénk neveltek! Soha nem szabad elfelejteni, hogy ahol a sötét oldal jelen van, ott ugyanúgy a világosság is. Nem vagyunk rabszolgák, a lepel lassan lehull, de nekünk is tenni kell ezért! Az internet pedig nagyon sok lehetőséget tartogat, ha jól használjuk, és hagyjuk hogy vigyen az “ár”.

Az anyagok nagy részét az általam indított topikból szedtem össze: http://tttweb.hu/forum/kategoria/kotetlenul/topik/igazi-vampirokrol/oldalszam/1

Tehát érdemes ott is körbenézni, hiszen konkrét beszélgetések is olvashatók a tagok között.

Megjegyezném, hogy a (Teremtés-kezdetek) írásnál ajánlom kezdeni az olvasást, hogy érthetőbb legyen.

Az oldalon szó lesz többek között;
– Bibliáról
– meditációkról
– spiritualitásról
– reinkarnációról
– börtönbolygóról
– gyorsuló időről
– Illuminatiról és a háttérhatalomról
– zeneiparról
– manipulációról
– nazca-vonalakról
– Pápáról és a Vatikánról
– időjárás befolyásolásáról
– Frigyládáról
– Smaragdtábláról, Saint Germain Grófról
– földönkívüliekről
– Vámpírokról bővebben
– Pálosokról
– Ley vonalakról stb…

Mindenkinek nagyon jó időtöltést kívánok itt, és ha esetleg kérdésetek lenne, ezen az email címen kereshettek bátran:

weisze0@gmail.com

Közösségi oldal: Új oldal, mert a régit a face letiltotta, vagyis a fiókomat.

https://www.facebook.com/A-leplen-t%C3%BAl-368802803538088/?fref=ts


Itt a régi oldal is, mert ezen sok bejegyzés olvasható, csak újakat már nem tudok feltenni:

https://www.facebook.com/aleplentul/?fref=ts

Ezennel már a facebookon lévő kis csoportban is várok/várunk mindenkit nagy szeretettel: https://www.facebook.com/groups/1823380674552604/





2016. április 15., péntek

A hangok és a DNS kapcsolata




Milyen jó is, hogy nem kell a saját szavaimmal leírni, mert a nagy interneten minden adott már, csak keresni kell. Aki pedig keres, az talál:

,,Olyan kutatások láttak napvilágot amelyek teljesen forradalmasítják a génsebészetet és azt amit eddig az életünkről gondoltunk.
Az emberi DNS olyan mint egy biológiai internet, ami nagyságrendekkel magasabb szervezettséget mutat a mi mesterséges hálózatunkhoz képest. A tudósok olyan kutatásokat, kísérleteket végeztek, amelyek segítségével fény derült olyan jelenségekre mint például a jövőbe látás képessége, intuíció, spontán gyógyulások, távgyógyítás, öngyógyítás, elme hatása az időjárásra és más „fura” jelenségekre. Ezen kutatásokra alapozva egy teljesen új orvoslás kezd napvilágot látni, a génsebészet mellett, ahol a DNS-t szavakkal és frekvenciákkal programozzák.
Az emberi DNS-nek csupán a 10%-a az ami a fizikai testünk felépítéséért felel, tehát azért hogy neked kék a szemed, az arcod kerek vagy hogyan állnak a füleid. A génsebészetben ezzel a 10%-kal foglalkoznak. A fennmaradó 90%-ról eddig azt állították a kutatók, hogy nem jók semmire és „hulladék DNS-nek” nevezték őket. A tudósoknak egy kis csoportja azonban ezt nem így gondolta. Abból indultak ki, hogy a természet nem termel szemetet, mindig mindennek értelme van.

Ez a kis csoport tudós elképesztő felfedezéseket tett. Rájöttek hogy az a bizonyos 90% felelős a 10% működéséért, pontosabban ők irányítják a 10%-ot, illetve arra is rájöttek, hogy a DNS-ünk információ tárolására is képes (de erről majd egy későbbi bejegyzésben írok). A hab a tortán pedig az hogy bebizonyították: DNS-ünknek az a bizonyos 90%-a szavakkal és bizonyos frekvenciákkal programozható.
Az emberek eddig is sikeresen használták a megerősítő mondatokat, az autoszuggesztiót, a hipnózist, de eddig nem teljesen ismerték ennek a működési mechanizmusát. Ezoterikus és spirituális tanítók évszázadokon át mondogatták hogy a szavakkal a testünk programozható de mára tudományos bizonyítékok születtek ezzel kapcsolatosan. A kutatók sikeresen átváltoztattak egy béka embriót szalamander embrióvá frekvenciák által közvetített DNS információ segítségével, mellékhatások nélkül. A génsebészet veszélyes manipulációi mára már talán fölöslegessé váltak.
Ez a felfedezés gyökeresen megváltoztatja eddigi gondolkodásmódunkat, a világról alkotott nézeteinket. Talán most már könnyebben elhisszük, hogy urai vagyunk a saját életünknek, hogy képesek vagyunk kezünkbe venni az irányítást, hogy nem kell az áldozati szerepet eljátszani újra és újra. Ha a DNS-ünk programozható, az életünk irányítható. Minden kimondott szónak, gondolatnak, érzésnek adott frekvenciája van és ezzel direkt módon hat a DNS-ünkre. Ez most már biztos. Ennek a felfedezésnek messzemenő következtetései lehetnek, de egyelőre annyit mondok, hogy figyelj a kimondott szóra, figyelj a gondolataidra, figyelj az érzelmeidre. Ez nem azt jelenti hogy holnaptól összerándul a gyomrod ha rossz gondolataid támadnak, inkább csak azt mondom, hogy kezdj el tudatosan figyelni arra hogy milyen a gondolataid többsége, hogy miről szokták beszélni, milyen érzések, érzelmek gyötörnek. "
F: valasztasereje.hu



Ez persze már manapság senkinek sem újdonság- vagy lehet, hogy még vannak páran, akiknek igen. Viszont azt szokták mondani (egyesek), hogy ha a tudomány is bebizonyítja, akkor már hihető... szóval akkor, hihető?
De, mint mindenki tudja, amit lehet jóra használni, azt bizony lehet rosszra is... azért ne legyünk naívak kérem.

Ez hosszú lesz, viszont érdemes végigolvasni:
,,A modern társadalomban élők egyre kevésbé fogadják el az ő személyes megítélésük felett álló és attól független szabályok létezését. Persze ez nem fog azon változtatni, hogy ha figyelmen kívül hagyjuk a természet törvényeit, biztos mi húzzuk a rövidebbet. A zene mostanában már csak egy fogyasztási cikk, ömlesztik is ránk tonnaszám, szinte elmenekülni sem lehet előle.
A baj mindössze annyi, hogy ezt is teletömik mindenféle „E" számokkal, térfogatnövelővel, állagjavítóval, adalékanyagokkal, hogy tetszetős legyen, és ezért azt gondoljuk róla, hogy jó zene még akkor is, ha teljesen üres, vagy ami még ennél is rosszabb, ha tele van a személyiségünket pusztító dolgokkal.
Az ókori görögök számára a helyesen megkomponált zene, amelyben minden egyes hangnak önálló értéke és tartalma volt ezzel szemben nagyon komoly erkölcsi értékkel rendelkezett, mert képes volt arra, hogy a hallgató jellemét fejlessze. A középkor óta elterjedt zenei felfogás szerint viszont a zene hatását mindössze a hangok egymáshoz való viszonya határozza meg, nem pedig a megszólaló hangok magassága önmagában.
Részben ennek a megközelítésnek volt az eredménye, hogy a normál „A" hang annyiszor és olyan tág határok között változott a történelem folyamán. Néhány példa erre: az 1720-ból származó angol hangolósíp a normál „A" hangot 380 Hz-en határozza meg, ezzel szemben azok az orgonák, amelyeken Johann Sebastian Bach játszott Hamburgban vagy Weimarban 480 Hz-es normál „A" hanghoz voltak hangolva. A tizenkilencedik század elején erős tendencia alakult ki a normál "A" fokozatos emelése irányában. Ezt a folyamatot végül az énekesek tiltakozásának hatására 1859 február 16-án a francia kormány egy törvény kibocsájtásával állította meg, amelyben a normál "A" hangot 435 Hz-en rögzítették, és diapason normal néven vált ismertté Franciaországon kívül is. Ebből a normál "A" hangból egy 258.65 Hz-es "C" hang származik, aminek egy alternatívája az úgynevezett filozófus hangolás, amelyben ez a "C" hang 256 Hz. Ehhez a "C" hanghoz egy 432 Hz-es "A" hang tartozik. 1884-ben Giuseppe Verdi írt egy levelet az Olasz Állami Zenei Bizottságnak, amelyben kéri tőlük a normál "A" hang 432 Hz-en történő rögzítését, amit matematikai okok miatt tartott szükségesnek és annak ellenére, hogy nem járt sikerrel a kérése, ő saját maga ezt a 432 Hz-es hangolást használta. Ezt a hangolást azóta is Verdi-hangolásként ismerik. Ez utóbbi hangolás nagyon kényelmes hiszen a 256 a kettes szám nyolcadik hatványa, ezért minden oktávban egész szám a "C" hang frekvenciája, de erről a hangolásról később részletesen is beszélek.

Az agy a hétköznapi gondolkodás folyamata közben 14 és 40 Hz közötti frekvencián bocsájt ki hullámokat, ez azonban csak bizonyos típusú dendritek működésének az eredménye, amelyek a domináns agyféltekében találhatók. Amennyiben a két agyfélteke működését 8 Hz-en tudjuk egymással szinkronizálni, akkor egy harmonikus működést érünk el, amelyben maximalizálni tudjuk az információ áramlást a két agyfélteke között. Erről agykontrollosok és meditációt gyakorlók tudnak a legtöbbet. Ezenkívül a DNS másolási frekvenciája és a Föld alap rezonanciája is 8 Hz. Ez utóbbit Schumann rezgésként ismerik, amelyik egy globális elektromágneses rezgés a Föld felszíne és az ionoszféra között. A zene alapvető eleme különböző hangok harmonikus összecsengése.
Amennyiben a zene alapja a korábban említett 256 Hz-es "C" hang, amelyik nem más mint a 8 Hz-es természetes frekvenciáknak öt oktávval magasabb felharmonikusa, akkor a zene amit hallgatunk, összhangban lesz ezekkel a testünket és környezetünket felépítő rezgésekkel és segíteni fog abban, hogy harmóniába kerüljünk saját magunkkal és a minket körülvevő világgal, sőt még az egészségünk megőrzéséhez is hozzájárul, ami nem más mint a testünk harmonikus működése. Ezzel szemben, ha a referenciapontunk 440 Hz, akkor függetlenül attól, hogy milyen stílusú zenét csinál, vagy hallgat valaki, mindenképpen egy disszonanciát hoz létre a zene és önmaga, valamint a természet között. Ez a hatás nem csak a zenei stílustól független, hanem még attól is, hogy milyen hangközrendszert építünk fel erre a frekvenciára. Ez a disszonancia pedig gyengít minket fizikailag és mentálisan is, aminek következtében könnyebben irányíthatóvá és kihasználhatóvá válunk. Ez megmagyarázhatja, hogy olyanok akiknek hatalom van a kezében és fizikailag valamint mentálisan is uralni akarnak minket, mint pl. a korábban említett Joseph Goebbels, miért mutatnak egyáltalán érdeklődést a hangolás kérdése iránt.
Ha körülnézünk a világban, akkor azt is láthatjuk, hogy a népi hangszerek származási helyüktől függetlenül követik a fentebb említett természetes frekvenciákat. Egy Koreából származó furulya hangjainak frekvenciái például a következők voltak: 597.2 Hz, 651.6 Hz, 716.8 Hz, 796.4 Hz, 896 Hz, 1024 Hz,1102.4 Hz, 1194.4 Hz. A furulya hatodik hangja egy "C" hang, amelyik a 256 Hz-es "C" hangnál két oktávval magasabb. Egy másik furulya alaphangja, amit Etiópiában vettek meg egy pásztorfiútól 512 Hz volt. Hasonló hangszereket találtak Görögországban vagy Közép-Amerikában is. A 256 Hz-es "C" hangra, vagyis 432 Hz-es "A" hangra történő hangolás tehát az emberi természetből adódó hangolás. Az is érdekes tény, hogy még a modern orvostudomány is sokféle diagnosztikai és terápiás céllal használ különböző hangvillákat, amelyek frekvenciája a kettes szám valamelyik hatványa, 64 Hz-től 4096 Hz-ig. A hanggal történő gyógyítás egyébként évezredek óta ismert, használhatnak hozzá hangvillákat, speciális hangolt edényeket, hangszereket vagy mantrákat. Indiában még most is élnek olyan mantra-gyógyítók, akik képesek még a kígyómarást is kezelni. "

Bővebben olvashattok erről a : magyarmegmaradasert.hu oldalon.
Akit pedig mélyebben is érdekel a téma, az kutasson tovább bátran.








2016. április 14., csütörtök

DNS, kísérletek- kell ez nekünk?





Először arra gondoltam, feldobok néhány témát, és kommentben választhattok, miről legyen szó legközelebb. Na de, ugye ehhez az is kellene, hogy legyen elég érdeklődő, és az érdeklődők, vagyis Ti, hozzá is akarjatok szólni. Talán majd ez lesz meglesz idővel, ám most akkor legyen egy olyan téma, ami reményeim szerint sok embert érdekel. Néha ugyan elgondolkozok azon, hogy ha egyszer annyi minden van már az interneten, akkor ez a kis blog ugyan miért is van, de maradjunk annyiban, hogy talán vannak még, akiket érdekelnek ezek a témák, ám valami oknál fogva mégsem találták meg máshol eme irományokat. És természetesen más oka is van.
Ám akkor jöjjön a következő téma, ami a DNS-el kapcsolatos. Egy hír folyamán gondoltam arra, hogy ez is megér egy ,,misét". Eme hír nem is olyan régen került előtérbe. 

,,Február 1-jével engedélyezték az Egyesült Királyságban a hólyagcsíra-állapotban lévő embriók génmódosítását. A brit példa egyedülálló a világon, egyelőre nem tudunk más országról, ahol ilyen támogatottságot kapott volna a génszerkesztés – nem is véletlenül, hiszen az emberi genom manipulálását komoly etikai vita kíséri, nem beszélve a közvélemény általános ellenzéséről.

Szigorú szabályozás és etikai engedély
Az angol HFEA (Human Fertilisation and Embryology Authority, azaz Emberi Megtermékenyítési és Fejlődéstani Hatóság) február elsején engedélyezte, hogy a Francis Crick Intézet kutatója, Kathy Niakan és csoportja emberi embriókon kísérletezzen egy új génszerkesztési módszer, a CRISPR/Cas9 használatával.

Itt megjegyezném, hogy a szabályok természetesen azért vannak, hogy azokat meglehessen szegni. Ugye senki nem gondolja komolyan, hogy csak most kezdték el ezeket a dolgokat?? Persze vígasztaljuk már ezzel az embereket:

Az embriók nem lehetnek hétnaposnál idősebbek, és a tényleges munka megkezdése előtt még egy független etikai bizottságnak is engedélyt kell adnia az egész tervre. A HFEA csak e feltételek teljesülése esetén adja áldását a kutatásokra


A kínaiak már kísérleteznek

Az emberi gének módosítása világszerte igencsak ingoványos terület: Magyarországon, Németországban és Olaszországban szigorúan tilos az ilyen eljárás, az Egyesült Államokban pedig magánúton elvileg szabad, csak állami támogatással nem – egyelőre azonban senki nem verte nagydobra, hogy belenyúlni készül az emberi DNS szerkezetébe. 
 
Óh, hát vajon miért nem? 
 
Kínában azonban kicsit más a helyzet: már korábban is pletykálták, hogy egyes intézetek kísérleteznek a génmódosítással, tavaly azonban be is bizonyosodott, hogy helyi kutatók megsemmisítésre váró emberi embriók génszerkezetébe nyúltak bele: a Szun Jat-szen Egyetem genetikusa, Huang Csün-csiu és csapata 86 embrió DNS-szerkezetét piszkálta meg. "
Aki a hosszabb cikkre kíváncsi, megtalálhatja az origo-n.
Nos, az ember mindig szeretett, és szeret most is Istent játszani.
Vegyünk egy másik hírt, miszerint Klóngyár is épül- juppiiii, de jó nekünk, mi? Hát hogyne...


,,A futurista létesítménytől azt várják, hogy 2020-ra évi 1 millió marhát fog előállítani.
Az észak-kínai Tianjin kikötőjében felépítésre kerülő gyárban nemcsak vágóállatokat, hanem génmódosított rendőrkutyákat és versenylovakat is tenyésztenek majd.
A Boyalife csoport és a dél-koreai Sooam Biothech kutatóközpont együttműködésével indított projekt építési költségvetése 21 millió dollár.
Hszu Hsziaocsun, a Boyalife elnök-vezérigazgatója a következőket nyilatkozta:
A szupermarketekben minden jól néz ki. Majdnem minden fényes, esztétikus és egységes formájú. A múltban ezt nem tudtuk elérni a háziállatoknál.
Új klóngyárunkkal azonban úgy döntöttünk, hogy mostantól ezt tesszük.
A technológia már itt van.
Amennyiben engedélyezik, azt hiszem, hogy nincs olyan cég, ami jobb technológiával rendelkezne, mint a Boyalife.”
Miközben bizonyos etikai kérdések felmerülése elkerülhetetlen, az amerikai élelmiszerbiztonsági hivatal, az FDA azt mondta, hogy „a marha, sertés és kecske klónokból és bármilyen klón utódjából származó hús fogyasztása éppen annyira biztonságos, mint minden egyéb, ma is naponta fogyasztott húsé.”
Emberek klónozását, a betegségek elleni harc nevében, egyelőre nem tervezik, de Hsziaocsun elmondta, hogy ez bármikor megváltozhat, amennyiben az emberek nyitottabbá válnak rá.
Sajnos jelenleg az egyetlen módja a gyereknemzésnek, ha félig az anyától félig az apától származik.
Talán a jövőben három választásunk lesz egy helyett. Fele-fele, 100% apa, vagy 100% anya. Ez csupán választás kérdése.
Szeretnénk, ha a nyilvánosság látná, hogy a klónozás nem őrültség, és a tudósok nem orvosi köpenybe öltözött különcök vagy bolondok, akik zárt ajtók mögött furcsa kísérleteket végeznek.”
Helyet kap a gyárban egy 15000 négyzetméteres laboratórium, egy állatközpont és egy génbank is.
A projektet eredetileg azért indították, hogy megoldást kínáljon a kínai piac egyre növekvő húsigényének, ami az előrejelzések szerint további 2,2 millió tonnával fog növekedni a következő 10 évben az elmúlt 5 év 25 százalékos emelkedéséhez képest.
A kitalálók ambíciója azonban jelentősen nőtt az indulás óta, így a csapat ma már azt reméli, hogy idővel embereket és elpusztult házi kedvenceket is klónozhatnak majd.
(A hírt közzétevő brit Express hírportál szavazást indított arról, hogy az olvasók etikusnak tartják-e a klónozást. Az eddig beérkezett több mint 5000 szavazat 68 százaléka “nem” volt.)
A cikk elolvasható az idokjelei-n, vagy az eredeti oldalon: express.co.uk



Szóval és tettel, mindenki vonja le a saját következtetését ezekkel a dolgokkal kapcsolatban.
A következő irományban úgy gondoltam szintén a DNS-el fogok foglalkozni, csak kicsit másképpen.












2016. április 2., szombat

Másnak lenni.





Brainman - a savant-szindróma
írta: Janguli
A savant tehetség kibontakozása szinte természetfelettinek tűnik, eredete viszont sokkal inkább a természetet ért sérülés, trauma és a képességek nagy részének hiánya avagy elvesztése.
Daniel Tammet vagyok, autista savant – kezdi előadását a TED.com-on a dokumentumfilmek hőse, többszörös bestseller-író és számolóművész. Furcsa érzés támad a nézőben, aki nem így képzel el egy autistát. Sokkal inkább úgy, hogy ha beszél is, azt gépiesen, maga elé nézve teszi, semmiképpen nem könnyedén, humorral és a közönséget megszólítva. Persze sokfélék lehetnek az autisták, de hát nem elsősorban az teszi-e őket autistává, hogy képtelenek másokra hangolódni, és a nyelvet kölcsönös kommunikációra használni? Tammet ellenben éppen így, a kommunikáció útján tanul meg villámgyorsan nyelveket. Dokumentumfilmje szerint egy hét alatt sajátította el az izlandi nyelvet, amelyben pedig olyan rettegett szavak szerepelnek, mint az orðflokkagreiningu vagy a byrjunarörðugleikar.  Ugyanezt a bravúrt néhány évvel később a némettel is megismételte. Módszerének alapja a gyerekkönyvek és egyéb érdekes lektűrök olvasásán túl a végeérhetetlen társalgás egy anyanyelvű beszélővel. Az autisták agyát hamar lefárasztja mások beszédének és testbeszédének kódolása, főként pedig a hosszú mondatok és az érzelmi árnyalatok megértése. Mi sem valószínűtlenebb esetükben, mint hogy emberek révén jussanak közel bármihez, mondjuk egy idegen nyelvhez.
Tammet olyan, mint a hazug paradoxona, vagyis az az állítás, hogy ’én most hazudok’. Hiszen ha igaz, hogy hazudok, akkor tényleg hazudok, de akkor mégis csak igazat mondok, tehát nem hazudok. Tammet mintha azt mondaná: ’autista savant vagyok, de ez hazugság. Viszont ha valóban hazugság lenne, akkor sokkal jobban színlelném, hogy autista vagyok. Sokkal több autisztikus allűr lenne a viselkedésemben. Tehát mégsem valószínű, hogy hazudok.’ Az a számos néző, aki szeret mindenkiben profitéhes szélhámost látni, így Tammetben is, talán nem gondolta ezt végig. A legegyszerűbb valakit csalónak bélyegezni. Sokkal nehezebb viszont, hogy felfogjuk: a paradoxon magából az állapotból is adódhat. A savant létmódból.
Az első paradoxon nyilvánvaló, és már az eredeti elnevezésben is tükröződik: idiot savant. Ezt a Down-kór leírásáról ismert Langdon Down londoni pszichiáter alkotta meg 1897-ben. Az Earlswood Asylum igazgató orvosaként évtizedek során számos különleges képességű, ám fogyatékos gyerekkel volt dolga, akik mindannyian fiúk voltak. Feledhetetlen annak az emlékezőművésznek az esete, aki egyszer felolvasott A Római Birodalom történetéből, és az egyik sorban hibát vétett. Tovább olvasva, néhány sorral lejjebb észrevette előbbi kihagyását, visszatért és korrigálta magát. Mikor azután fejből idézte azt az oldalt, a fentiek szó szerint megismétlődtek:
hibázott, tovább ’olvasott’, visszaugrott, javított. Ez valószínűleg emlékezetének mechanikus jellegét mutatja: talán amit megjegyzett, annak el sem jutott a tartalmáig. De az is lehet, hogy mindent értett, csak kényszeresen ismételte, amit és ahogy egyszer elsajátított. Ugyanis kényszerességeket, rögzüléseket mégoly intelligens autistáknál is találhatunk, akik a megértés magas fokán állnak.
Bármilyen találóan hangzik is az idiot savant név, amely kifejezi a fogyatékosság és zsenialitás különös és ritka találkozását egyazon emberben, mégsem tartható. A savantok többsége nem idióta, noha 50-70 körüli IQ-jával értelmi fogyatékosnak számít. Ez arra utal, hogy a savant képességeknek valójában a kedvezőtlen körülmények kedveznek. A tipikus konstelláció: visszamaradt nyelvi és kommunikációs fejlődés hátterén megjelenő, igen behatárolt zsenialitás, leggyakrabban a zenében, a rajzban vagy a számolásban.

Gépeszűek

Behatárolt, viszont annál pontosabb. Down egyik savantjának mintha atomóra ketyegett volna a fejében: bármikor megmondta az időt. Illetve ha nem, akkor állítólag kicsit meg kellett rázogatni, mint egy régi órát, és akkor magához tért.

A négyszeres Oscart nyert Rain Man néhány éve elhunyt modellje, Kim Peek, ’a két lábon járó Google’ az általa olvasottak 98 százalékát vissza tudta mondani, noha mindössze 8-10 másodpercet időzött egy-egy oldalon, ráadásul egyik szemével a könyv egyik, másikkal a másik lapját pásztázta végig. Fejéből sosem hullottak ki az év- és irányítószámok, de megfért benne Amerika egész úthálózata is.

Jedediah Buxton 18. századi napszámos valóságos computer-aggyal rendelkezett. Amikor megkérdezték tőle, mennyibe kerülne egy 140 lábú ló megpatkolása, ha az első patkó 1 farthingba kerülne, majd az ár minden egyes patkónál megduplázódna, ő a majdnem pontos 725 958 096 074 907 868 531 656 993 638 851 106 font, 2 schilling, 8 penny árat számolta ki. Amikor azt kérték tőle, emelje ezt négyzetre, a számítást több mint két hónapon át végezte fejben, mígnem előállt a 78 jegyű végeredménnyel. Mindeközben élte megszokott hétköznapjait, végezte munkáját. A számítás nem terhelte le túlzottan idegrendszerét, szinte magától futott le és tudatába csak a végeredmény került. Buxton, noha apja tanító, nagyapja lelkész volt, írni-olvasni sem tanult meg, és egy tízéves gyermeknél is kevesebb ismeretre tett szert. Csak a számokban élt, 13 másodperc alatt megválaszolta például, hogy hányszor fordul körbe egy hat yard kerületű kocsikerék a York és London közti 204 mérföldes úton. Számon tartotta továbbá az összes pint sört is, amelyre meghívták, nem is akárkik: a helyi nemesség képviselői, polgármester, lelkész. A pinteken kívül csakis a királyi családdal kapcsolatos hírek tudták elvonni a számoktól. 1754 tavaszán 150 mérföldet gyalogolt falujától Londonig, csak hogy egy szemvillanásra láthassa a királyt. De hiába, mert az éppen Kensingtonban pihent. Ha már Londonban
járt, felkérték Buxtont egy bemutatóra a Royal Society előtt. Majd elvitték színházba, a III. Richárdra. Az egészből nem jegyzett meg semmit, csak azt mondta meg - mint kiderült, pontosan -, hogy hány szót ejtett ki a főszereplő.
A savantok képességei általában az észlelésen és emlékezeten alapulnak, nem ez a helyzet azonban a számolózsenikkel. Memóriájuk a közepes és a rossz között váltakozik. Henri Mondeux tanára 1853-ban írta: a növendék a számoláson kívül semmit sem tudott megtanulni. A tények, dátumok és helyek úgy vonultak el az agya előtt, mintha tükör lenne, anélkül, hogy bármifajta mélyebb nyomot hagytak volna benne.
A lényeg tehát nem minden esetben az emlékezet, hanem a kivételes pontosság. Mi, emberek törekszünk erre, de hamar saját korlátainkba ütközünk. Hány óra lehet? Úgy negyed kettő körül. A válasz azonban fél kettő lesz egy izgalmas film nézése közben, viszont csak egy óra, ha gyötrelmes feladattal küszködünk, mondjuk évszámokat kell memorizálnunk. Legtöbbünk ráadásul néhány nap múltán kezdheti elölről, a száraz adathalmazt úgy veti ki magából idegrendszerünk, akár egy idegen testet. Hacsak nem kötünk a számokhoz élénk képeket vagy érzelmeket. Ilyesmiken alapulnak a mnemotechnikák, amelyek segítségével, állítja a tudományos újságíró Joshua Foer, egy szitafejű ember is emlékezőművésszé képezheti magát. Így tett ő is, és lett feledékeny halandóból memóriabajnok, aki 52 kártyát tud megjegyezni 1 perc 40 másodperc alatt. Einsteinnel a Holdra című könyvében nemcsak saját titkát fedi fel, hanem a nagy riválisét, Daniel Tammetét is leleplezi. Szerinte Tammetnek, akivel többször is találkozott, régebben nem voltak ilyen különleges képességei. Akkoriban memóriabajnokságokon indult, melyeket nem nyert meg, és a résztvevőkben nem keltette autista ember benyomását.

Színes számok – színlelt számok?

Valódi savantokból nincs túl sok, a világon mintegy százat tartanak számon, bár ennél jóval többen rendelkeznek savant-szerű, kiugró képességekkel: az autisták közül minden tízedik. De szinte egyikük sem tud semmit mondani arról, mi zajlik a fejében. Az egyetlen kivétel, saját állítása és sokak hite szerint, Tammet volna, akinek kifejezett ambíciója, hogy saját különleges elméjét láttassa az emberekkel, méghozzá működés közben.
10,000-ig minden számot képes vagyok vizualizálni – mondja. Mindnek megvan a maga színe, alakja és textúrája. Amikor Tammet végrehajt egy műveletet, egyáltalán nem számol: a megoldás színes alakzatok tájképeként egyszer csak felbukkan elméjében. Ezen alakzatok nem statikusak. Telve vannak színekkel, textúrákkal. Bizonyos értelemben telve vannak élettel. Amikor két számot összeszorzok, megjelenik két alakzat, ezek elkezdenek változni, majd elenyésznek. Eközben feltűnik egy új alakzat. És ez maga az eredmény. Ez mentális képalkotás. Ez gondolkodás nélküli matematika.
Hogyan fejlődhetett Tammet elméje ilyenné? Édesanyja elbeszélése szerint már gyermekként megszállottan számolt. Ő maga így ír:
A számok voltak a barátaim. És ők soha nem változtak. Így aztán megbízhattam bennük. A számok azóta is önálló karakterrel bírnak számára: a 9 nagy és sötétkék, az 5 olyan, mint a mennydörgés, a 87 pedig hóesés. Vannak számok, amelyek hangosak, mások csendesek; egyesek csúfak, mások viszont sugárzóan szépek. Miként a Pí, az egyik legszebb dolog a világon, amelynek tizedes jegyeiből 2004-ben ő tudta a legtöbbet felsorolni, szám szerint 22514-et, több mint 5 óra alatt.

Tammet savantnak és szinesztéziásnak mondja magát, és ebből eredezteti számokkal kapcsolatos bravúrjait. A szinesztéziások agyában különleges összeköttetések láthatók, leggyakrabban a betűk és a színek, vagy a számok és a színek idegi képviseletei között. Ezért például egy szám akaratlanul is felidéz bennük meghatározott érzeteket, és mindig ugyanolyanokat. San diegói agykutatók tesztelték Tammet szinesztéziáját: vajon különböző időpontokban ugyanolyan színű és alakú gyurmafigurát formáz meg adott számra? Az eredmények meggyőzőnek tűnnek. Másfelől kételkedhetünk: lehet, hogy csak memóriájára támaszkodott. Amely Foer szerint egyáltalán nem veleszületett, hanem éppúgy szerzett, mint őnála. Alapja nem más, mint a mnemotechnikák gyakorlása. A társítások nem spontának, mint a szinesztéziásoknál, hanem nagyon is tudatosak. Foer szerint ne higgyünk Tammet képességében, sokkal inkább abban, hogy szinte bármelyikünk memóriakapacitása beláthatatlan mértékig növelhető. Szinlelt szinesztézia, becsapott tudósok? Akár így van, akár nem, a zavar oka a savant szindróma ritkasága és okainak rejtélyessége. Már abban sincs egyezés különféle idegtudósok, neurológusok között, hogy a savant képességek maguktól, minden erőfeszítés nélkül alakulnak-e ki, vagy egy extrém mértékű fixálódás révén, állandó gyakorlással. Douwe Draaisma (Groningeni Egyetem) pszichológus az utóbbi véleményen van. A savantok fele autista, akikre eleve jellemző a rögzült érdeklődés egy szűk terület iránt.
A savantok különlegessége nem is annyira hihetetlennek tűnő mutatványaikban áll, sokkal inkább abban, miért érdeklődnek sokszor olyan érdektelen dolgok iránt, mint például a naptárak vagy a fejszámolás. Draaisma szerint azért, mert igen sivár belső világban élnek, érzelmek és kapcsolatok nélkül. Hát mi más maradna nekik, mint a végtelenségig memorizálni, számolgatni, megszállottan, mindig elölről.

Nemsenkilény

Ez az érvelés persze nem sokat ér, legfeljebb azt mutatja meg, hogyan vélekedünk szokásosan az autistákról. Az autizmus mindig is létezett a történelemben, felkeltve a félelmeket az elvarázsolt, cserélt gyermektől, az idegentől. Ma már sok tehetséges autista tárulkozik fel önéletrajzban vagy művészi alkotásban, mint például a savantnak nyilvánított kortárs költő-író-festő Fajcsák Henrietta. Híres drámai monológjának címében ez szerepel: Nemsenkilény. Donna Williams könyvén pedig ez áll: Léttelenül. Az autista nők jóval kevesebben vannak, mint a férfiak, de talán jobban képesek kifejezni, hogy lelkiállapotok széles skáláját élik meg, miközben kívülről mintha nem is éreznének, sőt nem is léteznének. Még ha hasonló érzéseik is volnának, mint más embereknek, akkor sem derülne ki, mert nem épült ki az érzelmi kommunikáció hídja. Nem tudják kifejezni a magukét és kódolni a másokét. Vagy ha tudják, kicsit úgy, mint a diszlexiások a hangokat: ha azok lassú ütemben vagy felerősítve érkeznek el hozzájuk. Az autizmus lényegében sokkal inkább szociális diszlexia, mint elzárkózás. Az arcok, arckifejezések sokáig kifürkészhetetlenek az autisták számára. Ám eközben más entitásoknak kezd el ’arcuk’ lenni. Sőt, érzelmi színezetük, karakterük, személyiségük. Erről beszélt Tammet, akinek a fejében a számok életre keltek.
Hasonló életteliség mutatkozik a két éves kora óta zongorázó vak Tony DeBlois jazz-előadásaiban. Az autista savantok leggyakrabban zenészek, elsősorban zongoravirtuózok. Tehetségük talány: elképesztő zenei memória, vagy valami jóval több? Oliver Sacks híres neurológus a ’jóval több’ híve, általában véve is: a savant képességek mögött nem megszállott gyakorlást lát, mint egyes tudóstársai, hanem minőségileg más agyműködést, és olyan tálentumot, amely többnyire gyermekkorban jelentkezik, mindjárt teljesen kész formában. Szó sincs a gyakorlás fontosságáról, ellenkezőleg: a savant erőfeszítés nélkül, automatikusan ragad meg zenei motívumokat, transzponál zeneműveket más hangnemekbe; állatokat, városrészleteket ábrázol perspektivikusan, vagy artistamutatványokat utánoz könnyedén. Sacks igazságát, hogy a savantizmus teljesen más, mint a tehetség egyéb formái, a korai megjelenés támasztja alá leginkább. A savantok olyasmire képesek, ami az ő korukban szokatlan, vagy szinte lehetetlennek tűnik.
Az autista Nadja, akiről szóló 1977-es monográfia kapcsán először irányult komolyabb figyelem a savantokra, 3,5 éves korában már perspektivikus rajzokat készített, elsősorban lovakról és lovagló emberekről, kakasokról és más állatokról. Nyoma sem volt nála a rajzfejlődés szokásos fázisainak: rögtön élethűen ábrázolta az alakot, ráadásul sokszor mozgás közben.
Nadja ma már nem alkot. Szótlan gyermekkorából kinőve, az iskolában nyelvi és kommunikációs készségekre tett szert, viszont rajzaiból fokozatosan minden perspektíva és részletgazdagság eltűnt. Sőt, 20 éves kora után készült művei már az egykor rajzból felmentett felnőttekéire emlékeztetnek.
Jóval szerencsésebben alakult Tony DeBlois tehetsége: rögtönöz, szívesen játszik másokkal együtt, többek között barátnőjével. Szinte néma kisfiúból - anyjának leleményes, jutalmazáson alapuló pedagógiája révén - mára lelkes társasági lénnyé fejlődött. Legfőbb barátai azért továbbra is a zenei hangok, melyeken keresztül érzelmi kifejező ereje rendkívüli árnyaltsággal nyilvánul meg. Akik jól ismerik, sem biztosak benne: vajon megéli mindazt az érzelmet, amelyet ily módon megszólaltat? Vagy utánzás az egész?
A savant képességek velejeként a pontosságot jelöltük meg. Kétségtelen, hogy a pontos reprodukciót szinte minden esetben megtaláljuk. De sokszor ennél messze többet is. Zenészeket, grafikusokat, akik nemcsak pontosan visszaadják, amit hallanak vagy látnak, hanem megragadják egy-egy szerző stílusának lényegét, és ebből kiindulva improvizálnak. Hogy ennek mi a titka, nem tudjuk. Sőt még azt sem, mi a legtitokzatosabb: DeBlois és Tammet, akik mintha kinőtték volna autizmusukat? Vagy a jobb félteke, amely ha átveszi az uralmat, esetleg ránk szabadítja az addig bennünk szunnyadó savantot? Ki tudja: agyunk mélyén ott rejtőznek-e a másodpercre pontos órák, csupán leolvasásra váró öröknaptárak, perspektivikus lovak vagy saját szorzatuk alakjában összeolvadó számok akvarelljei.
Jakabffy Éva