Üdvözlök Mindenkit!

Ez az oldal azért indult, mert szerettem volna kicsit összerendezni az információs halmazokat, továbbá azért hogy akik kíváncsiak és szeretnek kutakodni, számukra ez egy alap lehessen ahhoz, hogy ezt megtehessék a továbbiakban. Bár az írások különállóak, mégis van kapcsolat közöttük, hiszen minden összefügg mindennel, így ez nem meglepő. Csak arra kérlek titeket, hogy próbáljátok úgy olvasni az itt leírtakat, hogy kicsit elengeditek a csőlátásotokat (ha van), és megengeditek magatoknak hogy az ösztönök, megérzések vezessenek. Mi emberek sokkal többek vagyunk, mint amit elhitettek velünk, amit belénk neveltek! Soha nem szabad elfelejteni, hogy ahol a sötét oldal jelen van, ott ugyanúgy a világosság is. Nem vagyunk rabszolgák, a lepel lassan lehull, de nekünk is tenni kell ezért! Az internet pedig nagyon sok lehetőséget tartogat, ha jól használjuk, és hagyjuk hogy vigyen az “ár”.

Az anyagok nagy részét az általam indított topikból szedtem össze: http://tttweb.hu/forum/kategoria/kotetlenul/topik/igazi-vampirokrol/oldalszam/1

Tehát érdemes ott is körbenézni, hiszen konkrét beszélgetések is olvashatók a tagok között.

Megjegyezném, hogy a (Teremtés-kezdetek) írásnál ajánlom kezdeni az olvasást, hogy érthetőbb legyen.

Az oldalon szó lesz többek között;
– Bibliáról
– meditációkról
– spiritualitásról
– reinkarnációról
– börtönbolygóról
– gyorsuló időről
– Illuminatiról és a háttérhatalomról
– zeneiparról
– manipulációról
– nazca-vonalakról
– Pápáról és a Vatikánról
– időjárás befolyásolásáról
– Frigyládáról
– Smaragdtábláról, Saint Germain Grófról
– földönkívüliekről
– Vámpírokról bővebben
– Pálosokról
– Ley vonalakról stb…

Mindenkinek nagyon jó időtöltést kívánok itt, és ha esetleg kérdésetek lenne, ezen az email címen kereshettek bátran:

weisze0@gmail.com

Közösségi oldal: Új oldal, mert a régit a face letiltotta, vagyis a fiókomat.

https://www.facebook.com/A-leplen-t%C3%BAl-368802803538088/?fref=ts


Itt a régi oldal is, mert ezen sok bejegyzés olvasható, csak újakat már nem tudok feltenni:

https://www.facebook.com/aleplentul/?fref=ts

Ezennel már a facebookon lévő kis csoportban is várok/várunk mindenkit nagy szeretettel: https://www.facebook.com/groups/1823380674552604/





2017. január 23., hétfő

Tali-tali?





Arra gondoltam, amint kicsit jobb idő lesz, szerveznék egy kis talit. Nem tudom mennyien olvassák a blog  bejegyzéseit, de bizonyára többen, mint amennyien hozzá is szólnak. Szóval véleményeket kérek, legyen-éééé valamikor tali, avagy halva született ötlet? Lenne -e kedvetek eszmecserét folytatni? 
A témát egyébként szavazásra bocsátottam a face csoportunkban is :)
Ide pedig jöhet kommentben nyugodtan, kinek lenne kedve összefutni más, hasonló témák iránt érdeklődő emberkékkel egy kis traccsparti-ra. Illetve jelezhetitek nekem priviben is, hogy egyáltalán tudjam mennyien is tartjátok ezt jó ötletnek.

2017. január 16., hétfő

Az a fránya Fátyol avagy a Lepel mely eltakar





A leplen túl
Ez a cím. De mit is takar a lepel? Mi is van a Leplen túl? Mindenki mást vár attól, amikor lehull a lepel, ill. attól a valamitől, amiről lehull a lepel. De azt hiszem mindenki, aki itt van enged egy kicsit a kíváncsiságának, és végre nekiállt a leplen túl nézni és látni. Sokan, sokfélét vártok-várunk. Iszonyú sok minden lenne amiről lekéne rántani azt a bizonyos leplet, amit ráhúztak-nem egy rétegben- hogy elfedjék előlünk. Vagyis az igazságot leplezik, takargatják minden áron. Sokféle igazságot, sok dolognak az igazsága a lepel mögött van. Az ember elkezdi valahol- valaki a Vámpíroknál valaki a kormányzat titkos dolgainál, de mindenki elindul egyszer, legalábbis én ebben bízok. Én is csak mint annyian mások, próbálok a lepel mögé látni. Ami természetesen nem sikerülhetett volna eddig sem, ha nincsenek segítő társak mellettem az úton. Hiszen én is csak egy átlagos emberke vagyok, semmi több. Soha nem is tartottam magam többre, még akkor sem, amikor végül kiderült a jelenlegi életem valódi célja. Minden ember számít, mert csak összefogással lehet előrébb jutni az igazság belseje felé. És soha ne mondjátok semmire sem azt hogy lehetetlen, mert semmi sem az, még akkor sem ha elsőre őrültségnek tűnik, vagy sokan azt mondják, hogy bolondok vagytok mert olyan dolgokban hisztek ami a tudomány jelenlegi állása szerint lehetetlen. Túl sok olyan dolog van ezen a világon és más világokban, ami lehetletlennek tűnik, de mégis lehetséges. Minden csak nézőpont kérdése ugyebár...


Látok benne igazságot:
,,Minden elkötelezett igazságkereső végül elképesztő matematikai szimetriákra és struktúrákba botlik, ami különösen jellemző fraktálgeometriában előforduló 1-9 egész számokra. Mint alapvető példára, vess egy pillantást erre a kilenc egyenletre;
(1 x 8) + 1= 9
(12 x 8) + 2 = 98
(123 x 8) + 3 = 987
(1234 x 8) + 4 = 9876
(12345 x 8) + 5 = 98765
(123456 x 8) + 6 = 987654
(1234567 x 8) + 7 = 9876543
(12345678 x 8) + 8 = 98765432
(123456789 x 8) + 9 = 987654321
Hát, nem bámulatos? Ami számomra még nagyon érdekes, hogy a történelem összes nagy filozófusa, például Arkhimédész, Kopernikusz, Szókratész, Da Vinci elsősorban mind matematikusok voltak. Ők és minden bibliai prófécia azt állítják, hogy a DNS felépítése nagyon egyszerű matematikai képleteken és mintákon alapszik. De itt most inkább a kilenc fátyol matematikai szerepének megértéséhez szeretnék hozzájárulni.
Nézzük meg az ókori misztérium iskolákat – Az Sumér és Babiloni templomok titkai, a Kabbala megmutatta az utat a végső Szentek-Szentjéhez – re-veil-a-tions= Az Isteni teremtés, az élet ismételt felébresztése, (jelenések, azaz újra megnyílik a fátyol) mikor egyé válunk tisztaságban és igazságban valódi eredetünkkel.
Tehát szisztematikusan át kell haladnunk a kilenc értelmi szinten, vagy az Igazság Hídján, mielőtt belépnénk a Nirvánába, illetve az Isteni egységbe. Igencsak figyelemreméltó módon, mint egy hatalmas Sudoku rejtvény, az emberi megtapasztalás, amit életnek nevezünk, az 1-9 szám körül forog. Mindennek megvan a maga helye a rendszerben, és minden tökéletesen és pontosan illeszkedik az idő és tér véget nem érő hálózatában.
Ez tehát az egyik definíciója az „Igazságnak” - a rejtett, misztikus tudásnak, ami teljes mértékben megfelel a matematikai hálózatnak. Jézus (más néven a Názáreti Jézus) kijelentette tanítványainak; "És megismeritek az igazságot, és az igazság szabadokká tesz titeket." (Jn 8:32)
Az emberek miért nem látják az Igazságot?

Erre a kérdésre a legjobb választ nagyon bölcsen Don Harkins adta 2001-ben:
Az elmúlt években több elméletet is kialakítottam, majd el is vetettem arról, hogy az emberek túlnyomó része miért nem látja meg az igazságot, - még akkor sem, ha az arcul üti őket. Közülünk azok, akik képesek meglátni az "összeesküvést," már számtalanszor átbeszéltük magunk között, hogy mennyire kétségbeejtő is az, hogy a legtöbb ember képtelen megérteni azt a folyamatot, ami a kollektív rabszolgasorba taszításunkra és kizsákmányolásunkra irányul - annak ellenére, hogy nagyon precízen dokumentáltuk, magyaráztuk el számukra a folyamatot. Zömében arra a megállapításra jutottunk, hogy a legtöbb ember egyszerűen csak "nem akarja” meglátni mi is történik valójában.
Rendkívül gonosz férfiak és nők, akik világ hatalmi elitjét működtetik, nagyon ügyesen kiműveltek egy olyan virtuális legelőt, ahol a fű gyönyörű zöld, s csak keveseknek jut eszébe felnézni legelészés közben, mikor is megláthatná a színes címkéket, melyeket a füleikbe tűztek. Ugyanazok az emberek, akik nem látják, hogy rabszolgaként legelésznek, hajlamosak őrültségnek, „összeesküvés-elméleteseknek” nevezni azokat, akik belelátnak a farm, (legelő) múltjába és feudális uradalmak kastélyainak előcsarnokába.
Végül, megértem miért.
Ezek nem azok, akik nem akarják látni az eltűnő szabadságukat a hatalmi-elit vezetése alatt, mert azt az elit "nem akarja, hogy meglássák" - egyszerűen képtelenek meglátni mi történik, mert nem tudnak áthatolni azokon a fátylakon, ami blokkolja a látóterüket.
Minden emberi törekvés egy kiszűrési folyamat. A sport az egyik legjobb példa. Addig játszunk egy adott sportban, míg ki nem rúgnak a pályáról. Azok a profi sportolók, akiknek nagy pénzt fizetünk, soha nem lesznek kirúgva. Ahol kölyökcsapatok milliói játszanak kicsi ligákban, minden tavasszal kiszűrnek közülük 50 srácot az októberi világversenyekre.
Az első fátyol mögött; Több, mint hatmilliárd ember él a bolygón. Legtöbbjük él és meghal úgy, hogy a létfenntartáson kívül bármi máson mélyebben elgondolkodna. Az egész emberiség Kilencven százaléka él és meghal anélkül, hogy áttörné az első fátylat. Sőt azt lehet mondani, hogy a 6 milliárd ember közül kevesebb, mint 1% -, akik áttörik mind a kilenc fátylat, s úgy tűnik még ez a kissebség is egyre csak zsugorodik.
A hatalmi elit annak érdekében, hogy a virtuális fű zöld maradjon, számos területen sikeresen megvesztegeti azokat, akik átjutnak több fátylon is, és közelednek az igazsághoz. Én ezt egyszerűen intellektuális prostitúciónak nevezem – az Egyetemes Igazság értékesítése, az értéktelen káosz-főzelékkel szemben. Nagyon sok tehetséges értelmiségit elcsábított a gazdagság, a hírnév és a társadalmi felemelkedés aranyozott csillogása. fatyol
Tiszteletteljes elismeréssel, amit most kifejezek Don Harkins felé, következzék a kilenc fátyol;

Az első fátyol: Mikor tíz százalékát áttörjük az első fátyolnak, a politika világában találjuk magunkat. Aktív résztvevőkként szavazni fogunk és véleményt fogunk formálni. Véleményünket a körülöttünk lévő világ fogja kialakítani; elfogadjuk a közoktatás szabályait, hogy a kormányzati tisztviselők, média személyiségek és más "szakavatottak" a hatóság elsődleges hangjai. Kilencven százalék ennen a csoportnak úgy él és hal, hogy áttörné a második fátylat.
A második fátyol: A második fátyol áttörésével felfedezhetjük a történelem világát, az ember és a kormány közötti kapcsolatot, az ön-kormányzat jelentését az alkotmány, és a közjogon keresztül. Kilencven százaléka ennen a csoportnak úgy él és hal, hogy áttörné a harmadik fátylat.
A harmadik fátyol: Közülük tíz százalék jut át a második fátylon, előbb-utóbb sikerül a harmadikat is áttörni, és meggyőződhet arról, hogyan használták ki a világ erőforrásait, beleértve az embereket, az őket irányító rendkívül gazdag és nagy hatalmú családok, akiknek a régi világból áthozott óriási vagyontárgyaik vannak, s modern kizsákmányoló stratégiákra alapozták az egész jelenleg eladósodott világgazdaságot. Kilencven százaléka ennek a csoportban úgy él és hal, hogy áttörné a negyedik fátylat.
A negyedik fátyol: Az a tíz százalék, aki áttöri a negyedik fátylat, felfedezi az az Illuminátusokat, a szabadkőműveseket, és a többi titkos társaságot. Ezek a titkos társaságok szimbólumokat használnak, szertartásokat hajtanak végre, melyeket áthat a több generáción keresztül megőrzött rejtett tudás, ami az átlagembereket a Föld legrégebbi vérvonalainak politikai, gazdasági és spirituális béklyójában tartja. Kilencven százaléka ennek a csoportnak úgy él és hal, hogy áttörné a ötödik fátylat.
Az ötödik fátyol: Az a tíz százalék, aki továbbhaladva áttöri az ötödik fátylat szembesül a ténnyel, hogy a hogy a titkos társaságok olyan fejlett technológiával rendelkeznek, melyben az időutazásnak, a csillagközi kommunikációnak nincsenek akadályai és az emberek tettinek ellenőrzését a tagok olyan fesztelenül hajtják végre, mint mikor mi megmondjuk a gyermekeinknek, hogy vége a napnak, itt az ideje az alvásnak. Ahogy a Noé napjaiban, e fejlett technológia akár olyan szintetikus életformákat hozhat létre, mint az ember arra törekedve, hogy kiszorítsa Istent. Kilencven százaléka ennek a csoportnak úgy él és hal, hogy áttörné a hatodik fátylat.
A hatodik fátyol: Tíz százalék fogja közülünk áttörni a hatodik fátylat, ahol a sárkányok, hüllők és idegenek, akikre, úgy gondolunk, mint gyerekkori irodalmak kitalált szörnyei, valójában igaziak és a negyedik fátyolban megismert titkos társaságok mögötti erők tényleges irányítói. Kilencven százaléka ennek a csoportnak úgy él és hal, hogy áttörné a hetedik fátylat.
A hetedik fátyol: Az a tíz százalék, aki áttöri a hetedik fátylat, a fraktálgeometria hihetetlen világát és a számok egyetemes törvényét teljesen mértékben megérti és magáévá teheti. Az egész univerzum teremtő ereje, megjelenik numerikus kódképletekbe és sorozatokba, beleértve a idő, tér, párhuzamos univerzumok szövedékét, és minden titokhoz teljes hozzáférést kap. Azokat, akiknek értelmi szintje lehetővé teszi, hogy áttörjék a hetedik fátylat, gyakran megadják magukat, elcsábítja őket az uralkodó elit által kínált hatalmas vagyon ígérete, s több, mint kilencven százalékuk úgy él és hal, hogy áttörné a nyolcadik fátylat.
A nyolcadik fátyol: Áttörve a nyolcadik fátylat megmutatkozik Isten és a Szeretet néven ismert szeplőtelen energia, ami, mint tiszta életerő van jelen minden élőlényben – a kettő egy és ugyanaz. Nagyon mély alázatra van szükség e fátyol áttöréséhez.
A kilencedik fátyol: A kilencedik fátyol áttörése azt jelenti, hogy tökéletesíteni kell azt a tiszta energiát, amit szeretetként ismerünk, ami által valóban egyé válunk Istennel és az Ő formuláival. E tiszta energia tökéletesítésével teljes mértékben elsajátítjuk a könyörületességet és ezzel elnyerjük az áldozat, halál, és a megváltás egyetemes céljának teljes megértését; életünk beteljesedik, és a világot egy ártatlan gyerek szemein keresztül szemléljük, a nyolcadik fátyol mögött meglelt tiszta Szeretetből született mély bölcsességgel.
Gondolj bele: Ha ez az elmélet helyes, csak mintegy 60.000 ember él a Földön, aki képes volt áttörni a hatodik fátylat. Milyen elképesztő irónia! Azok, akik leragadtak az 1-5 fátyol között nincs más választásuk, mint veszélyes elmebetegnek bélyegezni azokat, akik feltörték az azon túli fátylakat. Minden egyes fátyol áttörésével, az exponenciálisan csökkenő, egyre inkább megvilágosodott embereket őrültnek tekintik az exponenciálisan növekvő, egyre kevésbé megvilágosult tömegek.
Ami még ironikusabb, hogy minél inkább próbálja elmagyarázni egy hatodik, vagy azon túl-látó egyén a fátyol mögötti tartalmat, azok, akiknek ez nem sikerült, annál inkább örültnek tekintik. Ennek igazsága magától értetődő. Ahogy Anthony De Mello mondja; "Hogy tudna valaki az óceánról mesélni a kútban lakó békának, vagy az isteniről beszélni azoknak, akik beszűkítik magukat saját fogalmaikba?"
Sőt, az uralkodó elit, olyan intézményeket hoz létre és finanszíroz, mint például a tiszteletre méltó "Southern Poverty Law Center" is, (amerikai nonprofit jogi érdekvédelmi szervezet) hogy aztán nagyon eredményesen „gyűlöletkeltőknek" és a "terroristáknak" bélyegezzék a felébredt egyéneket.
Ellenségünk az állam

Az első két fátyol között találjuk a nép túlnyomó többségét. Ők az állam eszközei: a második fánylasok a hiszékeny szavazók, kinek a tudatlansága igazolja olyan politikusok tetteit, akik több millió első fátylast küldenek idegen földre ágyútöltelékként meghalni – ezek olyan összetett állomásai életüknek, ahol egyszerűen elhiszik, hogy a hatalmi elit öncélú machinációi nemzetbiztonsági ügy, amiért érdemes meghalni.
Harmadik, negyedik, ötödik és hatodik fátylasok az állam tehertételeit növelők, mivel csökkenő képességeikkel, már nem lehet őket eszközként felhasználni a hatalmi elit vagyonának és hatalmának megszilárdításához. Ami közös ezekbe az emberekbe az, hogy minden egyes fátyol áttörésével feláldozzák baráti és családi kapcsolataik nagy részét, ahogy szakmai karrierjüket és személyes szabadságukat is.
Albert Jay Nock (1870-1945), a szerző a "Ellenségünk az állam" szerzője (1935), elmagyarázta, mi történik azokkal, akik megtalálják és áttörik az utolsó két fátylat; „Mi volt a legjobb, amit az állam kitalált, mikor szembekerült egy aktuális Szókratésszel, és egy aktuális Jézussal? Minden ok nélkül megmérgezni az egyiket, keresztre feszíteni a másikat, mert szinte elviselhetetlenül kínos, hogy életben maradhassanak.”
Végkövetkeztetések

Ahogy Don Harkins- írta: És most már tudjuk azt, hogy honfitársaink nem azért olyan elkötelezettek az életük mellett, mert "nem akarják látni" a rabszolgaságuk és kizsákmányolásuk mechanizmusait. Ők egyszerűen "képtelenek látni", ahogyan én sem tudom látni, hogy mi van, egy összehúzott függöny túlsó oldalán. Ennek az esszének háromszoros célja van:
1. Segíteni egy csomó embernek az említett fátylakat megérteni, hogy miért van az, hogy a tömegeknek nincs más választásuk, minthogy a tisztánlátást őrültségnek értelmezzék.
2. Segíteni megérteni az első és a második fátyol között élő embereknek, az hogy élnek, hogy lélegeznek és gondolkodnak, még csak a kezdet és;
3. Megmutatni az embereknek, hogy életük legnagyobb kalandja a következő fátyol mögött van, mert ez csak az egyik kisebb fátyol, ami köztük és Isten (azaz, a legmagasabb vibráció) között van.
forrás: vakingtimes.com"
vilagok.hu



Erő-erő





,,Mikor valamilyen erős érzés kerít hatalmába, amely lehet negatív, vagy pozitív is, libabőrösek leszünk, feláll a szőr a hátunkon is, szoktuk mondani. Vajon mit akarnak üzenni a szőrszálak?
Létezik egy olyan nézet, miszerint a szőr- és hajszálak antennához hasonlóan viselkednek, amelyek felfogják és összegyűjtik az Univerzumból érkező erőket, a cél pedig az, hogy erősítsék az egyén öntudtatás és kreativitását.
A haj nem más mind az idegrendszer, az idegvégződések meghosszabbítása, és a szerepe az, hogy információkat szolgáltasson az agynak a külvilágról, az érzékelés útján. Képes egyensúlyba hozni a test körüli elektromágneses mezőt, amely köztudottan hatással van az életerőre, az energiaszintre és az intuícióra.
Pár ezer évvel ezelőtt a haj levágása, eltávolítása ritkaságnak számított, mivel a hosszú haj az erő, a vagyon, a hatalom jelképe volt. Azokban az időkben csak a rabszolgáknak volt rövid hajúk, kötelezték is őket, hogy levágassák hajkoronájukat, így fosztva meg őket az erejüktől, energiáiktól.
Mindenki számára ismerős Sámson bibliai története, hiszen amikor levágják a haját, elveszti hatalmas erejét és gyenge lesz.
A modern tudomány rájött arra, hogy a hajat alkotó fehérje, a keratin, olyan kristályos molekulákat is tartalmaz, amelyek a drágakövekben is megtalálhatók.


Most nézzünk 6 jótanácsot, amivel a hajunkon keresztül javíthatjuk szervezetünk energiaellátását:
1. Használjunk olyan samponokat, balzsamokat, természetes hajápoló és hajvédő készítményeket, amelyektől ragyogóak és egészségesek lesznek a fürtjeink, tincseink. A hajfestés azért nem ajánlott, mert a szintetikus festékanyag blokkolja a hajreceptorok funkcióját.
2. Ne vágjuk le a hajvégeket, annak ellenére se, hogy a divat ezt követeli. A töredezett hajvégek elkerülése érdekében fogyasszunk inkább sok zöldséget, gyümölcsöt és olyan élelmiszereket, amelyek egészséges zsírokban igencsak gazdagok. Ez az étrend megakadályozza, hogy a hajvégek kiszáradjanak és megtörjenek. Éjszakára készíthetünk kókusz-, vagy mandulaolaja hajpakolást is.
3. Ne vasaljuk ki a hajunkat, és a hajszárítót sem kell gyakran elővenni, ha nem muszáj. Ha lehet, szárítsuk meg természetesen a hajunkat, a napon, a szélben, hiszen ilyenkor D-vitaminoz juttatjuk hajkoronánkat, ezáltal még erősebb és szebb lesz. A hajsütő káros elektronjai negatívan befolyásolhatják a harmadik szem csakrát is.
4. Sampont módjával használjunk, nem kell mindennap hajat mosni. A haj rendelkezik egy természetes védő olajréteggel, amit maga termel, és ezzel ápolja a hajszálakat, így csak akkor kell samponnal megmosnunk a hajunkat, ha már szükségét érezzük.
5. Stresszhatás után érdemes hajat mosni, főként, ha egy csúnya veszekedés után vagyunk, hiszen képes egy jókora adag negatív energiát magában tárolni, így ha megmossuk, akkor megszabadulhatunk ezektől a káros erőktől.
6. Teliholdkor és napnyugtakor ne vágjunk hajat. Ha máskor tesszük ezt, akkor hajunk erősebbé, szebbé válik és még gyorsabban is fog nőni vágás után."
F: filantropikum.hu


Ezt már régebben is olvastam:
,,
Vajon véletlen, hogy férfiaknak, nőknek egyaránt hosszú haja volt a „szerelem nyarán?” A Vietnámi háború után a kormány különféle kísérleteket végzett, melyek bizonyították, hogy a hajban rengeteg energia van. Ezeket a hajjal kapcsolatos információkat a Vietnámi háború óta rejtegetik a nyilvánosság elöl.
A mi kultúránk az embereket abban a hitben erősítette, hogy a hajviselet egyéni preferencia kérdése, vagy divat és kényelem kérdése, illetve egyszerűen csak egy kozmetikai igény.
A kilencvenes évek elején, Sally (nevét megváltoztatták a személyes adatok védelmében) összeházasodott egy hivatásos pszichológussal, aki egy Virginiai kórházban (egészségügyi központ) dolgozott. Ott háborús veteránokkal, kiknek többsége Vietnamban szolgált, dolgozott együtt ’PTSD’ a poszttraumás stressz zavar feloldásán.
Visszatekintve a vietnami háború idejére, egy egészen más kép tárult elénk.haj004
Sally a következőket mondta; Tisztán emlékszem arra az estére, amikor a férjem belépett a lakásba egy vastag hivatalos dossziéval a kezében. A mappa több száz oldalnyi különféle tanulmányt tartalmazott, melyekre a kormány megbízásából került sor. A férjem szinte sokkot kapott a tartalmától. Amit ezekben a dokumentumokban olvasott teljesen megváltoztatta az életét.
Attól a pillanattól kezdve az én konzervatív férjem elkezdte növeszteni a haját és a szakállát, és soha többé nem vágatta le őket. Sőt mi több, a Virginiai egészségügyi központ megengedte neki ezt a hajviseletet, és a más nagyon konzervatív emberek is a személyzetből követték példáját. Ahogy olvastam a dokumentumokat, világossá vált, hogy miért.
Kiderült, hogy a vietnami háború idején a hadügyminisztérium különleges erői titkos szakértőket küldött, hogy fésüljék át az amerikai indián rezervátumokat és keressenek tehetséges, edzett fiatal férfiakat felderítéshez, mivel azok jól tudnak lopakodva mozogni nehéz terepeken.
Kiemelkedő, már-már természetfölötti nyomkövető képességekkel rendelkező férfiakat kerestek. Ezt megelőzően már voltak megkeresések, s a gondosan kiválasztott férfiakat nagy körültekintéssel úgy dokumentálták, mint a nyomkövetés és a túlélés szakértőit. Ezek a csábító frázisok jól beváltak a jelentkező újoncoknál, akik mellé néhány indián nyomkövetőt is besoroztak. haj005
A sorozás után hihetetlen dolog történt. Mindennemű képesség, adottság, mellyel a sorozást megelőzően még rendelkeztek az újoncok, titokzatos módon eltűntek, és képtelenek voltak teljesíteni a várt területen. E komoly kudarc után a kormány költséges kísérletekbe kezdett, hogy megtalálják a lehetséges okokat.
Mikor megkérdezték az újoncokat, hogy miért nem sikerült végrehajtaniuk a feladatot az elvárások szerint, a régebben besorozott újoncok következetesen azt válaszolták, hogy miután, megkapták a hivatalos katonai hajviseletet, (rövidre nyírt haj) már nem tudták érzékelni az ellenséget, nem működött "hatodik érzékük", illetve már nem volt megbízható, nem tudták "olvasni" a finom jeleket, és nem tudtak telepatikusan, vagy extraszensz képességeikkel informálódni.
Tehát a kutatóintézet újabb indián nyomkövetőket toborzott, s engedélyezték nekik, hogy megtartsák hosszú hajukat, majd különböző területeken tesztelték őket. Azzal kezdték, hogy párosítottak két olyan férfit, akik egyforma eredménnyel teljesítettek. A párosban most az egyik félnek hosszú hajat engedélyeztek, a másik előírt katonai rövid hajat viselt.
És elkezdődött a teszt. Időről időre a hosszú hajú férfi tartotta a magas pontszámokat. A rövid hajú férfinak folyamatosan gyenge pontszámai voltak, holott ugyanezekkel a teszt-feladatokkal azelőtt magas pontszámokat ért el.
Lássuk az egyik alapvető tesztet; Az újonc alszik az erdőben. Egy fegyveres "ellenség" közeledik az alvó férfihoz. A hosszú hajú férfit felébreszti álmából az erősödő veszélyérzet, és elkapja az ellenséget még azelőtt, hogy hallaná az általa keltett zajokat.
A teszt egy másik változatában a hosszú hajú férfi érzékeli a közeledést, és valahogy ráérez, hogy az ellenség egy testi támadást akar végrehajtani. Csendben a „hatodik érzékét” követve úgy tesz, mintha aludna, majd megragadja a támadót és „megöli” mikor az fölé hajol, hogy megfojtsa.
Ugyanez az ember, miután levágták a haját és az előírt katonai hajviseletben végezte ugyanezeket a teszteket, cserbenhagyták a megérzései, és nem jól teljesített egyéb más teszteken sem.
Innentől kezdve egy dokumentált inkább előírás, mint "javaslatt" lett, hogy minden indián nyomolvasó, illetve felderítő mentesül a katonai hajviselettől, illetve hosszú hajat viseljenek.”
Megjegyzés: Az emlősök teste évmilliók során fejlődött ki. Az ember és állat túlélőképessége néha szinte természetfelettinek bizonyul. A tudomány folyamatosan újabb és újabb felfedezéseket tesz az ember és az állatok csodálatos túlélési képességeit illetően.
A test minden része nagyon érzékeny műveletet hajt végre a túlélés és a test egészének jóléte érdekében. A haj az idegrendszer egy kiterjesztése, de tekinthetjük az idegrendszer egyfajta rendkívül fejlett „tapogatóinak”, vagy „antennáinak” is, amik hatalmas mennyiségű információkat továbbítanak az agytörzsbe, a limbikus rendszerbe, és az agykéregbe. haj003
Az emberi haj, és az arcszőrzet nem csak egy információs út az agyhoz, a haj kifelé is továbbít energiát, mégpedig elektromágneses energiát, amit az agy bocsájt ki a külső környezetbe. Ezt a Kirlian fényképészetben látták először, amikor egy személyt hosszú hajjal fényképeztek, majd a felvétel után a hajat levágták.
Amikor a hajat levágják a befogadás és a továbbítás nagymértékben korlátozva van. Ennek eredménye az eltompultság és érzéketlenség. A haj levágása is közrejátszik, hogy nem vagyunk tudatában a környezeti, ökológiai problémáknak. Ugyancsak egy tényező, hogy érzéketlenné váltunk a baráti és párkapcsolatainkban, továbbá hozzájárul a szexuális frusztrációhoz is.
Következtetés: Miközben a szenvedés enyhítésének megoldása után kutatunk világunkban, ideje lenne már felismerni, hogy a valóságról alkotott legalapvetőbb feltételezéseinkben van a hiba. Lehet, hogy a megoldások nagy része minden reggel ránk tekint, mikor a tükörbe magunkra nézünk?"
F:vilagok.hu



2017. január 1., vasárnap

Giordano Bruno és az Egyház





Töredelmesen bevallom az alábbi irományról szóló illető felé irányuló érdeklődésemet egy filmsorozat keltette fel, amit csak ajánlani tudok mindenkinek, mert... nos, majd meglátjátok, ha megnézitek:
A kiválasztott (2012) (Il tredicesimo apostolo - Il prescelto)


A máglyahalál nem egyeztethető össze az ember és a vélemények tiszteletével
Saverio Ricci Giordano Brunóról szóló könyve Paul Poupard bíboros méltatása szerint feleleveníti Giordano Bruno életének egyes színhelyeit, gyermek- és serdülőkorát, első utazásait, széles körképet festve kora nápolyi társadalmáról, a 16. század Európájáról. Ricci kötetében első személyben éljük át ennek a végtelenül magányos embernek a drámáit, csalódásait és kudarcait, keserűségeit és kevés örömét. Giordano Bruno szüntelenül kereste a párbeszédet, de arra volt kárhoztatva, hogy ne találjon magához való beszédpartnert, aki megérthette volna zsenialitását. A domonkos Giordano testvér rendkívül intelligens, éles eszű, szenvedélyes kutató, aki teljes tudatában van sokoldalú tehetségének, de büszkesége folytán lenézi azokat, akik nem versenyezhetnek vele. A kötet rávilágít azokra az ellentétes kapcsolatokra, amelyek Giordano Brunót kora vallásos és kulturális világához fűzik – mondta méltatásában Paul Poupard.
A bíboros Giordano Bruno peréről kifejtette: a tragikus esemény 400. évfordulója alkalmából különféle összejövetelek és találkozók, kiállítások és kiadványok mellett a tájékoztatási eszközökben megsokszorozódtak az eseményt értékelő hozzászólások, megemlékezések mind szekuláris, mind katolikus körökben. A katolikus sajtóban több reflexió jelent meg arról, mit tehetne az egyház ma a Giordano Bruno-üggyel kapcsolatban, kérve, hogy az egyház hivatalosan foglaljon állást. Mindenekelőtt arra van szükség, hogy a teljes objektivitás és kiegyensúlyozottság légkörében alakulhasson ki párbeszéd. Az ügyet különböző szempontok szerint kell megvizsgálni, az illetékességek figyelembe vételével. Ami Giordano Bruno filozófiáját illeti, az semmiféle rehabilitációra nem számíthat az egyház részéről. Az egyház olyan kérdések megvitatásával foglalkozik, amelyek „lelkiismeretéből" fakadnak ebben a sajátos történelmi pillanatban, amelyet az új évezredbe való átmenet jelent, szem előtt tartva, hogy a 2000-es jubileumi évben minden keresztény a megtérésre és a megújulásra kapott meghívást. Poupard emlékeztetett rá, hogy a Lumen gentium kezdetű zsinati konstitúció – hosszú hagyománynak megfelelően – a következőket szögezi le az egyház lelkiismeretéről: „Az egyház, amely bűnösöket foglal magába, egyszerre szent is és folytonos megtisztulásra is szorul, a bűnbánat és a megújulás útját járja szüntelenül." Az egyház, lelkiismeretéből fakadóan hangoztatja: szükség van a megtisztulásra és a megújulásra, hogy egyre áttetszőbbé váljon tanúságtétele. A jubileumra való tekintettel a pápa többször emlékeztetett erre a szempontra. 1999. szeptember 1-én tartott általános kihallgatása során többek között kifejtette: „A bűn arra készteti az egyházat, hogy bocsánatot kérjen gyermekei történelmi bűneiért. A ťbocsánatkérésŤ és következménye, ťaz emlékezés megtisztításaŤ legyenek a jubileum megkülönböztető jegyei!" II. János Pál szüntelenül hirdeti: „Az egyház nem lépheti át az új évezred küszöbét anélkül, hogy gyermekeit ne késztetné arra: bűnbánatot gyakorolva tisztuljanak meg hibáiktól, hűtlenségeiktől, következetlenségeiktől, késlekedéseiktől. A múlt hibáinak elismerése a hűség és a bátorság tette, amely hozzásegít bennünket hitünk megerősítéséhez, ahhoz, hogy szembenézzünk napjaink kísértéseivel és nehézségeivel." Tertio millennio adveniente kezdetű enciklikájában a pápa így írt: „Egy másik fájdalmas fejezet, amellyel az egyház gyermekei csak bűnbánó lélekkel nézhetnek szembe, az a magatartás, amely – különösen bizonyos századokban – az igazság szolgálatára hivatkozva egyetértett a türelmetlen, sőt még az erőszakos módszerekkel is." Bár hangsúlyozza, hogy „egy becsületes történelmi ítélet nem hagyhatja figyelmen kívül az adott pillanat kulturális föltételeit, amelyek hatása alatt sokan jó lelkiismerettel vélhetik, hogy az igazság melletti hiteles tanúságtétel magával hozhatja a másik véleményének elfojtását vagy legalább kizárását", Róma püspöke világosan megállapítja: „az enyhítő körülmények figyelembe vétele nem menti föl az egyházat a kötelezettség alól, hogy nagyon bánkódjék annyi gyermeke gyöngesége fölött, akik eltorzították arcát." Poupard bíboros ismét figyelmeztetett rá: a brunói filozófia értékelésének feladatát az egyház a történészekre és a filozófusokra bízza. Azok, akik elmélyülten tanulmányozták Giordano Bruno filozófiáját, nyilvánvalóan megállapították, hogy az alapvetően idegen a keresztény üzenettől, azzal összeegyeztethetetlen. Újra kell azonban gondolni az egyháznak Giordano Brunóval szembeni magatartását – mondta a bíboros, hangoztatva, hogy a keresztény antropológia és erkölcs szilárd pontja a személy méltósága és értéke, amelyet védelmezni kell. A máglyahalál semmiképpen sem fejezi ki az ember és a másság tiszteletben tartását. A Campo de'Fiorin végrehajtott ítélet minden bizonnyal azok közé a történelmi pillanatok közé tartozik, amelyeket világosan, mély fájdalommal kell ítélni. A kényszer és az erőszakos módszerek használata összeegyeztethetetlen az igazság őszinte és hiteles keresésével, az evangéliumi igazság állításával. Az egyház Giordano Bruno ellen elkövetett tette egy azok közül az „ellentanúságtételek" közül, amelyért ma az egyház bűnbánatot tart, kérve az Úr és a testvérek bocsánatát. „Az emlékezet megtisztítása", a jubileum alapvető vonása, az egyház életének ezt a sötét pillanatát is érinti, és arra buzdít, hogy alázattal és bátran hozzunk erkölcsi ítéletet az evangéliumnak nem megfelelő történelmi magatartásokról, amelyek negatív módon jelölték meg az egyház kétezeréves történelmének útját. A jubileumi évben a pápa azzal a szándékkal kér bocsánatot az egész egyház nevében, hogy megkísérelje a történelem sebeit begyógyítani, a töréseket és megosztottságokat áthidalni, hogy a bűnbocsánat kegyelmével az egyház újból párbeszédet kezdjen minden egyes személlyel és minden kultúrával. Mindenekelőtt azonban figyelmeztetés a Krisztus-követők számára, hogy soha ne feledjék hivatásukat: minden időben és minden körülmény között nyújtsanak evangéliumi tanúságot az életszentségről, a következetességről, a keresztre feszített Úrhoz való hűségről, aki „a türelmes szeretet és az alázatos szelídség felülmúlhatatlan tanúja." (Vatikáni Rádió, Magyar Kurír)


A világegyetem végtelen… Rengeteg csillag van benne, melyek éppoly kevéssé vannak hozzáerősítve, mint a Föld, Hold, Nap és a többi megszámlálhatatlan égitest … Bizonyos távolságokkal keringenek egymás körül, ahogyan a legközelebbi hét égitestnél megfigyelhetjük. Közéjük tartozik a Föld is, amely nyugatnak nevezett világtájról körülbelül 24 óra alatt mozog kelet felé, és ez a mozgás okozza azt a látszatot, mintha a világegyetem forogna a Föld körül. De ez a látszat hamis, természetellenes és lehetetlen. A Föld forog saját középpontja körül, válogatva fényt és sötétséget, nappalt és éjszakát, meleget, hideget; mozog a Nap körül, cserélve tavaszt, nyárt, őszt és telet.”1


Bruno tehát a kételkedésre, a gondolkodásra alapozott. Természetbölcseletének kiindulópontja az anyag, ami mozgásban tartja az életet. A világ apró elemekből, atomokból áll. Ha a világ anyagi jellegű, akkor hol van Isten helye ebben a világban. Bruno szerint: Magában a világban mindenütt. „Natura est Deus in rebus” (A természet a dolgokban rejlő Isten) – hirdette.

Nagysága korát meghaladó megérzéseiből, gondolataiból, nézeteiből eredt. Giordano Bruno legdöntőbb filozófiai alapelve a világegyetem végtelenségének és a csillagvilágok számtalanságának felismerése volt. Az általa felismert igazság hirdetése volt élete célja, és halálának oka.


Szerzetesként kezdte, de hitét vesztette, és kilépett a rendből. Évekig Itáliától távol élt, különböző országokban. Nézeteiről előadásokat tartott világszerte. Végül visszatért hazájába, ahol hamarosan kiszolgáltatták az inkvizíciónak, amely nyolc éven át kínozta testileg és lelkileg egyaránt. Céljukat azonban nem érték el. Bruno nem vonta vissza tanait, így mint eretneket halálra ítélték. Rómában 1600-ban máglyahalált halt.

Bruno a könyveiben iszonyatosan értelmetlen elképzeléseiről ír: hogy számtalan világ létezik; hogy a lélek egyik testből a másikba vagy egy másik világba vándorol; hogy egyetlen lélek egyszerre két testben is formát ölthet; hogy a mágia hasznos és megbízható; hogy a Szentlélek nem más, mint a világszellem [...]; hogy a világ öröktől fogva létezik; hogy Mózes a csodákat mágia segítségével hajtotta végre és hogy jártasabb volt a mágiában, mint a többi egyiptomi; hogy törvényeit ő maga találta ki; hogy a Szentírás megtévesztés; hogy ördögök áldásos tetteket tudnak véghezvinni; hogy csak a zsidók származnak Ádámtól és Évától, a többi ember két lénytől, akik egy nappal előbb lettek teremtve. Hogy Krisztus nem Isten, hanem mesteri varázsló, aki az embereket az orruknál fogva vezette, és akit ezért joggal akasztottak fel [...] nem pedig keresztre feszítették; hogy a próféták és az apostolok istentelenek voltak, és hogy néhányukat varázslóként felakasztották. Nem is érnék a végére, ha minden agyszüleményét vissza akarnám idézni, amelyeket Bruno könyveiben és személyesen állított. Röviden szólva mindennek hajthatatlan védelmezője volt, amit pogány filozófusok, valamint régi és új eretnekek felhoztak.”
Caspar Schoppe Bruno tanairól
A következő történt: először életéről, tanulmányairól és tanításairól szóltak, majd rámutattak arra, milyen testvéries gondoskodással próbálta meg az inkvizíció figyelmeztetni Brunot, hogy tévúton jár. Felvázolták, milyen konok és istentelen volt Bruno, majd megfosztották egyházi méltóságától, kiközösítették, és azzal a kéréssel, hogy a büntetés vérontás nélkül és oly kegyesen hajtassék végre amennyire csak lehetséges, átadták a világi hatóságnak. Bruno egész idő alatt egy szót sem szólt, csak egyszer nyilvánult meg fenyegető hangnemben: "Lehet, hogy nektek, akik ítéletet hoztok, több okotok van a félelemre, mint nekem, aki elszenvedem azt." A városvezetők emberei a börtönbe vezették (a vádlottat), ahol még nyolc napon keresztül fogva tartották, biztosítva annak lehetőségét, hogy visszavonja tévedéseit; de mindez hiába. Ezért küldték ma a máglyára. Amikor halála előtt elébe tartották a Megfeszített képét, keserű megvetéssel visszautasította azt. Nyomorúságosan pusztult el az izzó lángok közt, és talán épp azon volt, hogy lemondjon a világokról, amelyeket kigondolt. Így bánnak a rómaiak az istenkáromló, istentelen emberekkel.”
  • Caspar Schoppe Bruno haláláról, 1600. február 17.



Az egyház a tudomány és a fejlődés gátja
A felvilágosodásnak, majd a kommunizmusnak és általában a primitív vallás-ellenes propagandának egyik visszatérő jelszava: “Az egyház a tudomány és a fejlődés gátja volt!” – A tudományellenesség példájaként általában Galilei elítélésének esetét vagy Giordano Brúnó megégetését idézik (mindig újra csak ezeket!). De nem szólnak arról, hogy az egyház volt évszázadokon át a művelődés és kultúra fellegvára és forrása, hogy az emberiség legnagyobb tudósai és az emberi fejlődés úttörői évszázadokon át nagy arányban papi emberek voltak, és hogy a mai napig is nagyon sok tudós és haladó gondolkodó vallja magát mélyen hívőnek. (Erről az alábbiakban még szólunk.) És nem szólnak arról sem – ami pedig az igazságos ítéletalkotáshoz hozzátartozik -, hogy a történelem folyamán a legutóbbi időkig szinte minden állam, társadalom vagy vallás súlyos elutasítással vagy tilalommal fogadta az olyan új tudományos hipotéziseket vagy rendszereket, amelyek szembeállni látszottak saját – mindaddig működésképesnek látszó – világnézetükkel. (Így ítélt halálra másként gondolkozó tudósokat Kálvin éppúgy, mint a legutóbbi korig a monolitikus államok vagy vallások. – Így küldte el tanszékéről a lutheránus Keplert a tübingeni főiskola evangélikus vezetősége a kopernikuszi világkép hirdetése miatt, amelynek okán Galilei is feszültségbe került a katolikus egyház egyes vezetőivel. Említésre méltó viszont, hogy Kepler ezután a grázi katolikus főiskolán lett a matematika tanára.)
  1. Galilei, Giordano Brúnó stb.
Galilei vagy Giordano Brúnó esetéről és az egyéb inkvizíciós eljárásokról tehát csak a kor látásmódját figyelembe véve lehet ítéletet alkotni (amint az inkvizícióval kapcsolatban erről szóltunk). Korunk szemléletének megfelelően és a korabeli egyoldalúságokat megvallva viszont érthető, hogy a katolikus egyház feje fontosnak tartotta, hogy a világ színe előtt bocsánatot kérjen Istentől mindazon esetekért, amelyekben az egyház a világi hatalom büntető ítéletének adott át valakit világnézete vagy tudományos meggyőződése miatt.


  • Giordano Brúnó megégetése is elfogadhatatlan mai gondolkodásunk számára. De a vallásellenes propaganda – a felvilágosodás kora óta – vele kapcsolatban is hamisít. Mert nem tudományos nézetei miatt szenvedett máglyahalált, hanem vallási eretneksége (panteista nézetei, a Szentháromságnak és Krisztus megtestesülésének tagadása stb.) miatt.



,,G. B. ünnepeltetése ismét, újólag bebizonyítá, hogy veszélyes dolog' a hata­
lomra nézve martyrokat csinálni; az eszmék a vértanúk véréből kelnek
ki és G. B. szelleme keresztül törte magát a máglya lángjains máglyájá­nak sziporkái csak az új felfogás fényét, tüzét terjesztették szerteszét.


Később megelégedtek az egyházellenes tanokat hirdetők bebörtönöz-
tetésével is ; majd csak az iratokat égették el és most már ezzel is
fölhagytak és az ily iratokat csak a tiltott könyvek jegyzékébe,.
az indexbe helyezik.

1 Benedek István: A tudás útja (137. o.)

Látlak!







Tudom, ez most kicsit elcsépelt már, hiszen ki ne tudna rról, hogy mindent és mindenkit megfigyelnek.
De lévén, hogy a minap megnéztem az Edward Snowden filmet- ki látta? -ennek kapcsán,- mivel akkoriban amikor kirobbant ez az ügy, túl szerteágazó volt, hogy rendesen nyomon tudtam volna követni-, most mégis kicsit utána keresgéltem.

,,Mikko Hypponen korábbi TED-es előadásában - "Hogyan élt vissza az NSA a világ bizalmával - eljött a tettek ideje" ( How the NSA betrayed the world's trust) - minden eddiginél jobban összefoglalta a tömeges megfigyeléssel kapcsolatos aggodalmakat, nem véletlenül nézték már meg eddig több, mint 1 millió 300 ezren.

Amikor annak idején bebizonyosodott, hogy az XKeyscore többek közt például a Google kereséseket is figyelte/gyűjtötte, az e miatti felháborodás sodort aztán sokakat a Duck-Duck-Go keresőhöz, amely ígérete szerint anonim, azaz szándékosan nem naplóz, nem gyűjt, így egy későbbi esetleges ügyészi megkeresésre nincs mit átadni."

,,az is kiderül, hogy az adatgyűjtés kezdete még korábbi, ahogyan azt gondolták, kezdete 2008-ra tehető. Az infrastruktúrában több mint 700 szerver állt üzemben az USA-ban, Mexikóban, Brazíliában, az Egyesült Királyságban, Spanyolországban, Oroszországban, Nigériában, Szomáliában, Pakisztánban, Japánban, Ausztráliában, és meg további más országokban.

A dokumentumok szerint a szerverek "full-take data" módban, azaz a teljes hálózati forgalom rögzítésével dolgoztak, és az így begyűjtött teljes adathalmazt 3-5 napig, a metaadatokat pedig 30-tól 45 napig őrizték meg. A The Intercept hoz is pár példát, mennyire testre szabottan lehetett adatokat - képek, dokumentumok, hanghívások, webkamera fotók, webes keresési előzmények, router infók, közösségi oldalak használatával kapcsolatos információk, billentyűzet naplózás, Skype VOIP beszélgetések, stb. - gyűjteni az éppen aktuális célszemélyekről.

Például amikor Barack Obama az ENSZ főtitkárral, Ban Ki-moon-nal tárgyalt, mennyivel könnyebb lehetett mindez a főtitkár összes munkatársa levelezésének ismeretében.

A lehetőségeket jól illusztrálja az példa is, amelyben magáncégek alkalmazottait is mennyire hatékony igyekeztek megfigyelni, ehhez pedig minden létező eszközt igénybe vettek, többek közt például a hamis Windows összeomlás jelentőt is.

Az is érdekes momentum volt, amikor idén májusban kiderült, hogy az XKeyscore mindezeken felül a Google App Store segítségével az Androidos okostelefonok nyomkövetésére is alkalmas volt.

Aki a privát szférájának megerősítésén gondolkodik, annak két érdekes olvasnivalót is ajánlunk. Az egyik egy felmérés, amelyben azt vizsgálták, az amerikai felhasználók milyen változtatásokat, lépéseket tettek az állami kémprogramok totális kontrollja ellen.

Például 25% használ azóta bonyolultabb jelszavakat, 15% félelmében ritkábban használja a közösségi oldalakat, 13% eltávolított a gépéről olyan programokat, amikben megrendült a bizalma, sőt 14% nyilatkozott úgy, hogy azóta az online kommunikáció helyett inkább személyesen beszél ismerőseivel.

A másik poszt inkább a gyakorlati teendőkre fókuszál, ebben a fájl-, lemez- illetve a levelezés titkosítása, a wifi biztonságosabb használata, a megbízható alkalmazások kiválasztása, a saját adatok rendszeres mentése, valamint készülékeink vírus- és fizikai védelme, és hasonló dolgok, tippek, jó tanácsok szerepelnek benne.

Nem kell ahhoz James Bondnak lenni, hogy olyan titkaink legyenek, amiket nem akarunk mindenkivel megosztani. Védeni a magánéletüket, védeni a privát szféránkat nem ördögtől való elrugaszkodott perverzitás, hanem egy teljesen normális hétköznapi emberi igény. "

F: http://www.pcguru.hu

A filmet pedig erősen ajánlott megnézni és kissé kielemezni, utána nézni ennek-annak.
Minden bizonnyal persze azóta sincsen semmiféle változás, ami a megfigyeléseket illeti, csak mondhatni már a "pórnép" is tud róla... A legjobb titok a nyílt titok.
És nem zavar senkit, mondván -nekem aztán semmi titkom nincsen ami a kormányzati okosokat érdekelhetné.
Jut eszembe emlékeztek a pokemon-os játék körül kirobbant megfigyelési"botrányra"? Nem is értem miért voltak ennyire felháborodva sokan, hiszen ha azt nézem, hogy bármikor bármiféle kamerát telón vagy gépen betudnak kapcsolni, akkor miről is beszélünk? Igen, van egy halom olyan járték teóra amihez bekell kapcsolni a GPS-t. Hajjaj- emberek! Mindig is megfigyelés alatt volt mindenki, csak már nagyobban megy a játék. Akinek nem tetszik, vagy végleg elakar tűnni, az megteheti-talán. De óh, nem, mégsem, hiszen manapság már olyan szuper megfigyelő műholdak röpködnek, amikkel egy hatalmas tömegből is rálehet közelíteni egyetlen kiszemelt emberre. Ahogyan vannak szuper távcsövek is, igaz azokat főként a csillagászatban használják. Ha emlékezetem nem csal- ami persze nem garantált- valamikor erről is említést tettem már.
Szóval megszoksz vagy megszöksz?