Üdvözlök Mindenkit!

Ez az oldal azért indult, mert szerettem volna kicsit összerendezni az információs halmazokat, továbbá azért hogy akik kíváncsiak és szeretnek kutakodni, számukra ez egy alap lehessen ahhoz, hogy ezt megtehessék a továbbiakban. Bár az írások különállóak, mégis van kapcsolat közöttük, hiszen minden összefügg mindennel, így ez nem meglepő. Csak arra kérlek titeket, hogy próbáljátok úgy olvasni az itt leírtakat, hogy kicsit elengeditek a csőlátásotokat (ha van), és megengeditek magatoknak hogy az ösztönök, megérzések vezessenek. Mi emberek sokkal többek vagyunk, mint amit elhitettek velünk, amit belénk neveltek! Soha nem szabad elfelejteni, hogy ahol a sötét oldal jelen van, ott ugyanúgy a világosság is. Nem vagyunk rabszolgák, a lepel lassan lehull, de nekünk is tenni kell ezért! Az internet pedig nagyon sok lehetőséget tartogat, ha jól használjuk, és hagyjuk hogy vigyen az “ár”.

Az anyagok nagy részét az általam indított topikból szedtem össze: http://tttweb.hu/forum/kategoria/kotetlenul/topik/igazi-vampirokrol/oldalszam/1

Tehát érdemes ott is körbenézni, hiszen konkrét beszélgetések is olvashatók a tagok között.

Megjegyezném, hogy a (Teremtés-kezdetek) írásnál ajánlom kezdeni az olvasást, hogy érthetőbb legyen.

Az oldalon szó lesz többek között;
– Bibliáról
– meditációkról
– spiritualitásról
– reinkarnációról
– börtönbolygóról
– gyorsuló időről
– Illuminatiról és a háttérhatalomról
– zeneiparról
– manipulációról
– nazca-vonalakról
– Pápáról és a Vatikánról
– időjárás befolyásolásáról
– Frigyládáról
– Smaragdtábláról, Saint Germain Grófról
– földönkívüliekről
– Vámpírokról bővebben
– Pálosokról
– Ley vonalakról stb…

Mindenkinek nagyon jó időtöltést kívánok itt, és ha esetleg kérdésetek lenne, ezen az email címen kereshettek bátran:

weisze0@gmail.com

Közösségi oldal: Új oldal, mert a régit a face letiltotta, vagyis a fiókomat.

https://www.facebook.com/A-leplen-t%C3%BAl-368802803538088/?fref=ts


Itt a régi oldal is, mert ezen sok bejegyzés olvasható, csak újakat már nem tudok feltenni:

https://www.facebook.com/aleplentul/?fref=ts

Ezennel már a facebookon lévő kis csoportban is várok/várunk mindenkit nagy szeretettel: https://www.facebook.com/groups/1823380674552604/





2016. március 25., péntek

Reinkarnáció




 
Ki ne tette volna már fel a nagy kérdést: Mi az élet értelme? Mi célból, okból vagyunk e drága jó Bolygón? És mi lesz velünk a "halál" után? Egy életünk van csak, vagy esetleg több is?

Amikor ide eljutunk, hogy ezek a kérdések megfogalmazódnak bennünk, azt hiszem az jelenti az út elejét, ahonnan aztán bárhova eljuthatunk, hiszen nem csak robotok módjára élünk, hanem elkezdünk gondolkodni is. Gondolkodni olyan dolgokon, amelyek sokkal fontosabbak annál, mint hogy mi legyen ma az ebéd, mi lesz a munkahelyemen, vagy mekkora dugóra számíthatok, stb...?

Érintőlegesen már esett szó a fenti kérdésekről, több irományban is. Viszont úgy gondolom ez megér egy külön írást.

Menjünk sorjában.
Mi az Élet értelme:
Mi más, mint a fejlődés. Folyamatos tanulás, a tapasztalatokon át. Legyen az jó vagy rossz, mindegyiknek ugyanaz a célja. E cél pedig a Tapasztalás.

A második kérdésre a válasz, adódik az elsőből. Miért vagyunk e Bolygón, és mondjuk nem máshol? Erről már tényleg volt szó bővebben is.

Az utolsó két kérdés szinte ugyanabba a csoportba sorolható. A fejlődéshez vezető út több életen át vezet. Ha akarjuk, ha nem. Ez így volt mindig, és így is lesz még bizonyára egy jó darabig. Persze mindenki rendelkezik szabad akarattal- na ebbe inkább ne menjünk bele bővebben-, mert inkább bizonyos szintig. De lényeg a lényeg, hogy dönthetünk úgy, ennyi elég volt, és neeeem akarunk tovább élni ebben a nymorult életben, ilyen vagy olyan okból kifolyólag. Ok milliónyi van, kb. mint csillag az égen.
De! Ilyenkor álljunk egy pillanatra és mérlegeljük a lehetőségeinket. Oké, pocsék az élet sok ember számára, de egyrészt minden nézőpont kérdése, és minden rosszban van valami jó is. Csak megkell próbálni megkeresni azt a bizonyos jót. Lehet, hogy éppen akkor, abban a pillanatban nem látható, hanem majd csak kicsit később, és visszagondolva fogod megállapítani, ha ez meg az akkor nem történt volna, most nem lennél ott, ahol éppen vagy. Bonyolultnak tűnik? Pedig nem az!

A másik dolog, amin érdemes elgondolkozni picit, hogy ha ezt az életet megszakítom, mondhatom úgy is, hogy- bedobom a törölközőt- akkor azzal csak azt érem el, hogy mivel ezt az életet, és tapasztalásokat nem vittem végig, így nem oldottam meg sok egyéb problémát, és nem tapasztaltam, akkor bizony a következő életben is ugyanezekkel a dolgokkal fogok szembesülni. Ha egyszer nem tetszik a jelenlegi élet, biztos, hogy ezt szeretném a következőben is??

Tehát igen, sok-sok életünk van, és e sok élet által fejlődünk, okosodunk, és leszünk egyre bölcsebbek. A gyermekek nem a semmiért bizonyulnak mindig okosabbnak mint a szüleik.
És igen, van élet a halál után. Egy Más-Világ.
Mikor pedig végre mindent megtapasztaltunk, mindent átéltünk a sok élet által- voltunk gazdagok-szegények, bűnözők-áldozatok stb..., akkor és csakis akkor juthatunk végre Haza, ami nem itt van, és még csak nem is ebben a dimenzióban.

Sokan vannak, akik emlékeznek is az előző életeikre! Mindenki tudna emlékezni, csak tanulás, gyakorlás és idő kérdése ez is.



A cél minden esetben a hazajutás!
Soha nem feladni, hanem kitartani, mert csak akkor lehetünk végre szabadok!

Az egyik nagyon jó film ezzel kapcsolatban a Felhőatlasz c. Film! Talán elsőre nem nagyon lesz érthető, de akkor nézzétek meg újra és újra.

A lélek halhatatlan, nem pusztítható el, éppen ezért nincs mitől félni, nincs mitől tartani! Ez egy olyan "titok", amit ha mindenki elfogadna, talán nem lennénk annyira irányíthatóak, hiszen akkor nincs félelem, fél-elem bennünk. A lélek maga az energia, ami képes elválni a testtől, kóborolni téren, és időn át. Másik helyre, vagy akár más dimenzióba is.

Ha pedig találunk egy olyan elfoglaltságot, ami leköt, és amit szeretünk csinálni, úgy a jelenlegi élet is sokkal elviselhetőbbé válik. Persze a nyitottság sem utolsó szempont.

Az élet iskolája talán a legnehezebb, de a jutalom a legjobb, amit az iskola kijárásáért kaphatunk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése