Üdvözlök Mindenkit!

Ez az oldal azért indult, mert szerettem volna kicsit összerendezni az információs halmazokat, továbbá azért hogy akik kíváncsiak és szeretnek kutakodni, számukra ez egy alap lehessen ahhoz, hogy ezt megtehessék a továbbiakban. Bár az írások különállóak, mégis van kapcsolat közöttük, hiszen minden összefügg mindennel, így ez nem meglepő. Csak arra kérlek titeket, hogy próbáljátok úgy olvasni az itt leírtakat, hogy kicsit elengeditek a csőlátásotokat (ha van), és megengeditek magatoknak hogy az ösztönök, megérzések vezessenek. Mi emberek sokkal többek vagyunk, mint amit elhitettek velünk, amit belénk neveltek! Soha nem szabad elfelejteni, hogy ahol a sötét oldal jelen van, ott ugyanúgy a világosság is. Nem vagyunk rabszolgák, a lepel lassan lehull, de nekünk is tenni kell ezért! Az internet pedig nagyon sok lehetőséget tartogat, ha jól használjuk, és hagyjuk hogy vigyen az “ár”.

Az anyagok nagy részét az általam indított topikból szedtem össze: http://tttweb.hu/forum/kategoria/kotetlenul/topik/igazi-vampirokrol/oldalszam/1

Tehát érdemes ott is körbenézni, hiszen konkrét beszélgetések is olvashatók a tagok között.

Megjegyezném, hogy a (Teremtés-kezdetek) írásnál ajánlom kezdeni az olvasást, hogy érthetőbb legyen.

Az oldalon szó lesz többek között;
– Bibliáról
– meditációkról
– spiritualitásról
– reinkarnációról
– börtönbolygóról
– gyorsuló időről
– Illuminatiról és a háttérhatalomról
– zeneiparról
– manipulációról
– nazca-vonalakról
– Pápáról és a Vatikánról
– időjárás befolyásolásáról
– Frigyládáról
– Smaragdtábláról, Saint Germain Grófról
– földönkívüliekről
– Vámpírokról bővebben
– Pálosokról
– Ley vonalakról stb…

Mindenkinek nagyon jó időtöltést kívánok itt, és ha esetleg kérdésetek lenne, ezen az email címen kereshettek bátran:

weisze0@gmail.com

Közösségi oldal: Új oldal, mert a régit a face letiltotta, vagyis a fiókomat.

https://www.facebook.com/A-leplen-t%C3%BAl-368802803538088/?fref=ts


Itt a régi oldal is, mert ezen sok bejegyzés olvasható, csak újakat már nem tudok feltenni:

https://www.facebook.com/aleplentul/?fref=ts

Ezennel már a facebookon lévő kis csoportban is várok/várunk mindenkit nagy szeretettel: https://www.facebook.com/groups/1823380674552604/





2016. július 6., szerda

Elektroszmog, és ezzel összefüggő problémák








Feltettétek már magatoknak a kérdést, hogy miért vagytok mindig annyira fáradtak, idegesek, ingerültek, és miért aludnátok szívetek szerint egész nap? Az a helyzet, hogy egyrészt persze ott a rohanó életmód, mindenki megpróbál lépést tartani ezzel a napjainkban igencsak felgyorsult Világgal. Csakhogy akkor is fáradtak vagyunk, ha dolgozunk, vagy csak a napi teendőket látjuk el, és akkor is, ha semmit sem csinálunk... hm... érdekes, nem? No akkor, boncolgassuk egy kicsit a témát. Persze ez sem csak kimondottan egy téma, hiszen minden mindennel összefüggésben van, szóval eléggé összetett véleményem szerint. És igen, természetesen ehhez a témához is keresek információkat, mert sokkal egyszerűbb, mintha saját magam pötyögöm ide. A kiegészítéseket, mint eddig is, dőlt betűvel fogom írni. Egy szó így kezdésnek: Elektroszmog.

,,Védekeznünk kell minden olyan hatással szemben, amelyhez az evolúció során nem szoktunk hozzá. Ilyen az elektroszmog, amelynek összetevői az elektromos vezetékek, háztartási eszközök, számítógép, monitor, mobiltelefon, mikrohullámok, URH-, tv- és rádióadók sugárzásai.

Egy kis biológia azoknak, akik úgy gondolják, hogy nekik nem árt az elektroszmog: Az emberi testben 30-40 milliárd idegsejt van. Ezeknek a kétharmada (kereken 25 milliárd) egyedül az agyban található. Minden emberi idegsejt kb. 25 ezer másik idegsejttel van közvetlen kapcsolatban. Hihetetlen nagy teljesítményre képes egy ilyen sejt, egyetlen másodperc alatt 10 milliárd (!) információs jelet lépes feldolgozni! Sebessége azonban még így is alacsonyabb, mint az elektromos áramé. Átlagosan egy gyorsabb autó sebességének felel meg. Az érzékelő idegekben, például a bőrben, a sebessége másodpercenként 15-40 méter közötti, ami km/óra sebességre átszámítva, 54-144 km/h sebességnek felel meg. A mozgató idegek (izomzat) ingerületei másodpercenként 50-120 méter sebességgel mozognak (180-432 km/óra).
Az idegrendszer szabályozza minden szervünk működését, és azok teljesítményét összehangolt rendszerbe szervezi. Az emberi szervezetnek ez az „internet-hálózata” kis és nagy szállító szövetekből áll, melynek hossza együttesen egymillió (!) kilométer. A California Institute of Technology (Caltech) évekkel ezelőtt mágneses kristályokat fedezett fel az agyban. Ez igazolja prof. dr. Kirschvink kutatásait, aki erről Antennák az agyban címmel értekezést is írt. Hasonló felfedezést tett prof. dr. Varga András, a Heilderbergi Orvostudományi Egyetem tanára, aki az orvosi diplomája mellett elektromérnök doktorátust is szerzett. Varga professzor két könyvet is kiadott kutatási eredményeiről (a Grundzüge ELEKTRO-BIO-KLIMATOLOGIE – Mit besonderer Berücksichtigung der UMWELHYGIENE és a GRUNDLAGE DES ELEKTROSMOGS IN BILDERN – Messung, Berechnung, biologische Auswertung című művekről van szó). "
F:natursziget.hu


,,A melatonin egy olyan, szervezetünkben termelődő hormon, amelynek nagy szerepe van a napi ritmus és a jó alvás kialakításában. Nem egyéb, mint az alvás szabályozója.
Az utóbbi években fordult az orvosi kutatás a napi, más néven circadián, vagy diurnális ritmus működése felé kiderült ugyanis, hogy számtalan testi folyamat, például a testhőmérséklet változása, a hormontermelő mirigyek működése, de a keringési- és az emésztőrendszer működése is napi ritmust követ. Ez azt jelenti, hogy vannak aktívabb, és kevésbé aktív, pihenő időszakok -, a megfelelő, jó közérzethez pedig az szükséges, hogy a megfelelő szervek a megfelelő időben dolgozzanak.
Az éjszaka valamennyi szervünk – különösen az agy –számára fontos pihenő periodus. Az alvás alatt történik meg a szervezet regenerálódása, sőt, agyunk például ilyenkor dolgozza fel és tárolja a megfelelő ismereteket, mely folyamatot „memória-konszolidációnak” hívunk.
A melatonin segít abban, hogy éjszaka jól tudjunk aludni. A tobozmirigyben termelődő hormon beállítja a szervezet belső óráját, mely az ún. suprakiazmatikus magban működik.
A melatonin csak sötétségben termelődik, a fény – még a legkisebb is! – visszaszorítja termelődését!"
Ha nem termel elég melatonint a tobozmirigy, nem lesz nyugodt és mély az alvás, ahogyan annak lennie kellene. Az agy úgy érzékeli, hogy világosodik, és teljesen más vegyületet termel, olyat ami az ébredéshez szükséges. Ezzel lényegében felborítjuk az éjjel-nappal rendjét.

,,A váltott műszakban dolgozók szervezetét nagyon megterheli az éjszakai munka és a nappal történő alvás, így sok esetben nem is lehetséges számukra pihentető módon. "


F:radicsjudit.hu


Mivel az elektroszmognak káros hatásai vannak, így az ideális hálószoba mindenféle elektromos kütyüktől MENTES! Tehát a legjobb ha ott TV sincsen, ahol éjszakai álomra hajtjuk a fejünket, illetve ha mégis, akkor a konnektorból tessék szépen kihúzni. Kerülni kellene az elektromos ébresztórákat is, és minden hasonlót. Én pl. a telefonomat használom a reggeli ébresztéshez, ami szinten helytelen, hiszen egész éjszaka nem csak hogy bekapcsolt állapotban van, de egész éjjelre a töltőn van. És bizony ezt leszámítva, mennyire jó volt amikor megpróbálva a teljes sötétséget elővarázsolva, fogtam magam és a tévét kikapcsoltam, a hosszabbítóba bedugva lévő kicsi fekete dobozt, tudjátok ami biztosítja az internetet és a TV adást, szépen kikapcsoltam. Nagyon jó volt a sötétség, amit addig úgy próbáltam megoldani, hogy csak letakartam a világító kütyüket. Ugyanúgy világított zölden. Így viszont, ha nem is tökéletesen elektroszmog mentesítettem a szobámat, mégis sokkal jobb lett az éjszakai szunya.
Ha pedig az ember hulla fáradt mindig, természetesen a betegségek is sokkal hamarabb legyűrik a szervezetet. Illetve van még egy dolog, amit megkell említeni itt, ez pedig az, hogy ez a sok fránya elektromos berendezés csökkenti a mindenkiben ott szunnyadó belső spirituális energiát! Mert mint korábban is írtam már ez mindenkiben ott, csak van akiben alig pislákolva, és van olyan akiben erősebben megtalálható. Én mindig is azt mondtam nem feltétlenül jó ez a nagy technikai fejlődés... de attól függetlenül, hogy mit gondolok, még nem igen fog változni semmi ugyebár.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése