Üdvözlök Mindenkit!

Ez az oldal azért indult, mert szerettem volna kicsit összerendezni az információs halmazokat, továbbá azért hogy akik kíváncsiak és szeretnek kutakodni, számukra ez egy alap lehessen ahhoz, hogy ezt megtehessék a továbbiakban. Bár az írások különállóak, mégis van kapcsolat közöttük, hiszen minden összefügg mindennel, így ez nem meglepő. Csak arra kérlek titeket, hogy próbáljátok úgy olvasni az itt leírtakat, hogy kicsit elengeditek a csőlátásotokat (ha van), és megengeditek magatoknak hogy az ösztönök, megérzések vezessenek. Mi emberek sokkal többek vagyunk, mint amit elhitettek velünk, amit belénk neveltek! Soha nem szabad elfelejteni, hogy ahol a sötét oldal jelen van, ott ugyanúgy a világosság is. Nem vagyunk rabszolgák, a lepel lassan lehull, de nekünk is tenni kell ezért! Az internet pedig nagyon sok lehetőséget tartogat, ha jól használjuk, és hagyjuk hogy vigyen az “ár”.

Az anyagok nagy részét az általam indított topikból szedtem össze: http://tttweb.hu/forum/kategoria/kotetlenul/topik/igazi-vampirokrol/oldalszam/1

Tehát érdemes ott is körbenézni, hiszen konkrét beszélgetések is olvashatók a tagok között.

Megjegyezném, hogy a (Teremtés-kezdetek) írásnál ajánlom kezdeni az olvasást, hogy érthetőbb legyen.

Az oldalon szó lesz többek között;
– Bibliáról
– meditációkról
– spiritualitásról
– reinkarnációról
– börtönbolygóról
– gyorsuló időről
– Illuminatiról és a háttérhatalomról
– zeneiparról
– manipulációról
– nazca-vonalakról
– Pápáról és a Vatikánról
– időjárás befolyásolásáról
– Frigyládáról
– Smaragdtábláról, Saint Germain Grófról
– földönkívüliekről
– Vámpírokról bővebben
– Pálosokról
– Ley vonalakról stb…

Mindenkinek nagyon jó időtöltést kívánok itt, és ha esetleg kérdésetek lenne, ezen az email címen kereshettek bátran:

weisze0@gmail.com

Közösségi oldal: Új oldal, mert a régit a face letiltotta, vagyis a fiókomat.

https://www.facebook.com/A-leplen-t%C3%BAl-368802803538088/?fref=ts


Itt a régi oldal is, mert ezen sok bejegyzés olvasható, csak újakat már nem tudok feltenni:

https://www.facebook.com/aleplentul/?fref=ts

Ezennel már a facebookon lévő kis csoportban is várok/várunk mindenkit nagy szeretettel: https://www.facebook.com/groups/1823380674552604/





2016. augusztus 6., szombat

Kimatika, gabonakörök




http://www.keptelenseg.hu/zene/ritka-zene-videok-egyike-95400

 
Régebben az egyes aratási idényekben felbukkanó jelek elsősorban másmás méretű, egyszerű körök voltak. Az évek folyamán a körök összetettebbé váltak, először egyszerű, majd dupla és tripla gyűrűket találtak körülöttük. Az egyes gyűrűk körkörösen jöttek létre a központi kör körül. Az egyes valódi gabonakörök esetében, a jel széle és a gabonatábla körön kívül eső része közötti körvonal mindig nagyon éles. A gabonakör-jelenség egyik rejtélye, hogy miképpen jöhetnek létre ilyen éles körvonalak.

A kimatika tudománya kimondja, hogy akkor jelennek
meg ismételhető és kiszámítható minták az anyagban, amikor közvetlenül
vibrációra reagál.
F:Kolletív beavatás könyv

Videó:



A REZGÉS TÖRVÉNYE

Minden mozgásban van, semmi sem áll, minden rezeg. Az energia és az anyag csupán különböző frekvenciájú rezgésekmanifesztációja. ”A megnyilvánulásban semmi sem mozdulatlan”.


Ma már a modern tudomány is megerősíti az Ókori Egyiptom és kelet bölcseinek állítását, az egész Makrokozmoszban minden, rezgés, e rezgések pedig különböző, rezgésszám tartományokban nyilvánulnak meg.

A Rezgés törvénye azt tanítja nekünk, hogy minden mozog, semmi sem mozdulatlan. A matematikusok megerősítették, hogy minden, ami Világegyetemben létezik tulajdonképp az állóhullámok formájában megnyilvánuló energiák, által létezik.

Így az anyag, az energia, a lélek az értelem és a spiritualitás különböző megnyilvánulásait létrehozó differenciálódás magyarázatot nyer, mindezek nem különböznek egymástól semmi másban, mint rezgéseik frekvenciájában, vagyis mindezek csak különböző rezgés szinten rezgő energiák.
Minél magasabb a rezgés frekvenciaszintje, annál magasabb az illető lény vagy állapot szellemi szintje is.

Bármi, ami a megnyilvánulásban létezik jól meghatározható frekvenciaszinten, rezeg, mozog.
Minden, ami a makrokozmoszban létezik, meghatározott ütem szerint rezeg. Még egy számunkra mozdulatlannak tűnő dolog, mint például egy darab kő is, valójában adott frekvenciaszinten rezeg.
Tudatunk rezgésének emelésével olyan erőket és képességeket ébresztünk magunkban, amelyek létezéséről korábban tudomásunk sem volt. A szó szoros értelmében „felébresztjük” az emberben rejlő jót, ekképpen mi magunk válunk „gyógyszerré” a többiek számára .
F:Balázs Rozália


"Ha meg akarod találni az Univerzum titkait, gondolkodj energiákban, frekvenciákban és rezgésekben!" - Nikola Tesla

"Ha valaki meg akarja tudni, hogy egy királyság vajon jól kormányzott, hogy erkölcsei jók vagy rosszak, a zene fogja nyújtani a választ." - Konfuciusz


http://viszavzsodor.blogspot.hu/2013/10/kukkantsunk-be-ide-is-ii.html

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése