Érzelmek nélkül...

Kívántátok már valaha is, hogy bárcsak ne lennének érzelmeitek, mert azok folyamatosan csak megnehezítik a napjaitokat, életeteket? Bárcsak lenne egy varázsgomb, amit ha megnyomtok, varázsütésre lesöpritek magatokról a negatív hatásokat, és minden mehet szépen tovább. Mintha a sima víz tükrét soha nem zavarhatná meg a vízbe dobott kavics által keltett hullám. Persze ez csak akkor lenne jó, ha mi magunk dönthetnénk el, melyik érzelmet nem kívánjuk az életünkbe, egyébként elég sok problémával szembesülnénk.

És bizony vannak olyanok is, akik életéből hiányoznak az érzelmek:

,,Az alexitímia tünetei viszonylag jól felismerhetőek. Az ilyen ember cseppet sem közvetlen másokkal. Inkább zárkózott személyiség, aki semmilyen érzelmi témáról nem tud beszélgetni. Olyan témákat keres, amelyek érzelmektől mentesek. Észre lehet venni, ha valaki nem képes beleélni magát a másik helyzetébe, nem érzi át a problémáját, fájdalmát, örömét. Távolságtartó típus: nem lehet közel kerülni hozzá, ha valaki igyekszik is, viszonzásra nem talál, ezért nem próbálkozik sokáig.

Az alexitímia tünete szintén, hogy a beteg nemcsak hogy nem tudja értelmezni érzéseit, hanem kezelni sem képes őket, még a legalapvetőbbeket sem. Nagyon kevés olyan érzelem van, amelyet egyáltalán meg tud nevezni. Mivel a hétköznapokban felmerülő érzelmi szituációkat nem tudja kezelni, ha valamilyen kellemetlen helyzet áll elő, többnyire menekülőre fogja, vagy pedig indulattal reagál.

Hogyan állapítható meg az alexitímia?

A környezetében élők többnyire nem tudják megfogalmazni, mi lehet a baj az érzelmi analfabétával, csak hidegnek, távolságtartónak látják. Testi tüneteket azonban produkál. Felfokozott érzelmi helyzetekben az alexitímiás nem okolja az érzéseit, hiszen nem kapcsolja össze a kettőt – ellenben váratlan testi tünetei lesznek. Ezeket észlelheti, ezek miatt fordul esetleg orvoshoz, ő vagy egy hozzátartozója. Jellemző például, hogy ha valamilyen sérelem, bántás éri, fejfájással reagál.

Az érzelmi analfabétizmus a pszichoszomatikus betegségekkel áll összefüggésben. Okát feltehetően a családi háttérre lehet visszavezetni – azok a gyermekek például, akiket az édesanyjuk már kisbabaként sem szeret, nem ölel meg, nem figyel rájuk, mindezt úgy értékelik, nincs értelme az érzelmeiket kifejezni.

Az érzelmeket később is veszélyes dolognak gondolják, úgy érzik, nem szabad magukat kiadniuk, mert akkor a másik fél nem vesz róluk tudomást. Az érzelmek elnyomása, megakadályozása nyomán alakulhatnak ki betegségek, elsősorban pszichoszomatikus betegségek.

Magyarázat lehet ugyanakkor a problémára az is, ha nem kommunikál egymással megfelelően a két agyfélteke. A jobb felel az érzelmek átéléséért, a bal pedig a beszédértésért – ha viszont a kettő között kommunikációs zavar lép fel, a beteg nem tudja kifejezni érzéseit."

F: napidoktor

Akárhogy is legyen, én úgy vélem, hogy egyszerűbb lenne az élet, ha lenne egy csodagomb rajtunk. Persze-persze ,,kellenek"(kinek???) a negatív tapasztalatok, érzések is, hogy azokon keresztül is tanuljunk, de a negativitás csak depit szül, és az mégis kinek jó... Megpróbálhatjuk máshogyan felfogni a rossz dolgokat az életünkben, de vajon csak hazudunk magunknak, és a környezetünknek is? Azzal igen, ha azt mondjuk kutya bajunk, de közben belül üvöltünk és törünk, zúzunk. A probléma csak az, hogy megélni a negatív dolgokat, és túllépni rajtuk piszok nehéz munka! Ráadásul mire felépíted magad ismét a darabokra hullott romokból, és kezdenéd éppen azt érezni, hogy minden a helyén van, biztosra veheted, hogy a francos élet ismét próbára tesz, vajon mennyire könnyen hullasz darabjaidra... és akkor rájössz szépen lassan, hogy soha ne örülj semminek, ne merészelj örülni!!, mert akkor megint jön a nagy bummm- és nem a jó értelemben...