Üdvözlök Mindenkit!

Ez az oldal azért indult, mert szerettem volna kicsit összerendezni az információs halmazokat, továbbá azért hogy akik kíváncsiak és szeretnek kutakodni, számukra ez egy alap lehessen ahhoz, hogy ezt megtehessék a továbbiakban. Bár az írások különállóak, mégis van kapcsolat közöttük, hiszen minden összefügg mindennel, így ez nem meglepő. Csak arra kérlek titeket, hogy próbáljátok úgy olvasni az itt leírtakat, hogy kicsit elengeditek a csőlátásotokat (ha van), és megengeditek magatoknak hogy az ösztönök, megérzések vezessenek. Mi emberek sokkal többek vagyunk, mint amit elhitettek velünk, amit belénk neveltek! Soha nem szabad elfelejteni, hogy ahol a sötét oldal jelen van, ott ugyanúgy a világosság is. Nem vagyunk rabszolgák, a lepel lassan lehull, de nekünk is tenni kell ezért! Az internet pedig nagyon sok lehetőséget tartogat, ha jól használjuk, és hagyjuk hogy vigyen az “ár”.

Az anyagok nagy részét az általam indított topikból szedtem össze: http://tttweb.hu/forum/kategoria/kotetlenul/topik/igazi-vampirokrol/oldalszam/1

Tehát érdemes ott is körbenézni, hiszen konkrét beszélgetések is olvashatók a tagok között.

Megjegyezném, hogy a (Teremtés-kezdetek) írásnál ajánlom kezdeni az olvasást, hogy érthetőbb legyen.

Az oldalon szó lesz többek között;
– Bibliáról
– meditációkról
– spiritualitásról
– reinkarnációról
– börtönbolygóról
– gyorsuló időről
– Illuminatiról és a háttérhatalomról
– zeneiparról
– manipulációról
– nazca-vonalakról
– Pápáról és a Vatikánról
– időjárás befolyásolásáról
– Frigyládáról
– Smaragdtábláról, Saint Germain Grófról
– földönkívüliekről
– Vámpírokról bővebben
– Pálosokról
– Ley vonalakról stb…

Mindenkinek nagyon jó időtöltést kívánok itt, és ha esetleg kérdésetek lenne, ezen az email címen kereshettek bátran:

weisze0@gmail.com

Közösségi oldal: Új oldal, mert a régit a face letiltotta, vagyis a fiókomat.

https://www.facebook.com/A-leplen-t%C3%BAl-368802803538088/?fref=ts


Itt a régi oldal is, mert ezen sok bejegyzés olvasható, csak újakat már nem tudok feltenni:

https://www.facebook.com/aleplentul/?fref=ts

Ezennel már a facebookon lévő kis csoportban is várok/várunk mindenkit nagy szeretettel: https://www.facebook.com/groups/1823380674552604/





2018. október 23., kedd

Nagy döntések







Tudom már nagyon régen írtam bármit is, ennek persze megvan az oka.
Az életem valahogy fenekestül felfordult az elmúlt hónapokban, és néhány igen nehéz döntést is megkellett hoznom. Ilyenkor jó lenne a jövőbe látni, hogy melyik döntésnek mi lesz a következménye és milyen eseményeket hoz magával. Sajnos azonban a jövőbe látás képességével nem rendelkezem, bár való igaz, olykor az álmaim azt hiszem előre jeleznek bizonyos eseményeket. Persze akkor még nem tudom, csak utólag.
Na de kicsit elkalandoztam és nem is akarok annyira a saját dolgaimról írni, inkább csak általánosságban. Majd idővel esetleg az előbb említett dologról is, de még nem.

Na szóval Döntés. Mi emberek viszonylag szerencsésnek mondhatjuk magunkat hiszen rettentően összetettek vagyunk. Van döntési képességünk, mérlegelünk is jó esetben, bár valamennyira az ösztön is ott van bennünk. Tudunk dönteni - pro és kontra, sőt igen nehéz döntések előtt még listát is készítünk mi szól ellene és mi mellette. Persze ez sem olyan egyszerű, mint amilyennek gondoljuk, hiszen vannak az ész érvek és félelmek is, mellette pedig az érzelmi oldal is. Kérdés melyik mennyit nyom a latba. Azt hiszem ez ember és egyén függő. Továbbá ott vannak a megérzések.
Én sokat változtam az elmúlt évek alatt, és az életemben a megérzésekre is elkezdtem hallgatni. Régen ugye csak éltem bele a nagyvilágba, persze sokszor most is így van, de ez inkább sodródás az árral, és lássuk mi lesz belőle, mert semmi sem történik ok nélkül. De tény, hogy mindig belekeveredek valami, amikor már éppen leülepednének a dolgok. Ami egyrészt jó ám, másrészt eléggé ijesztő is tud lenni. Jelenleg úgy áll a helyzet, hogy ismét felkavaródott az álló víz, csak kicsit más perspektívából. Ha nem úgy döntök ahogyan kb. egy éve, akkor nincs a jelenlegi helyzet, amit akkor még nem láttam előre, de valami már akkor volt a levegőbe. Hirtelen pár hónap elteltével felgyorsultak az események és mintha teljesen kifordultam volna önmagaból olyanokat tettem, amiket azelőtt álmomban sem képzeltem volna, hogy én valaha is olyan helyzetbe kerülök amibe. Iszonyú sok mindennek kellett úgy történnie, ahogyan történt, ahhoz, hogy a mostani helyzet kialakuljon.
Még most sem ocsúdtam fel teljesen, mert kb. három hónap leforgása alatt az életem egy méhkashoz vált hasonlatossá. Most megint kicsit úszok az árral és kíváncsian várom mit sodor magával.
Döntés, döntés... mindig döntéseket hozunk. Vagy így vagy úgy. Vannak jelentéktelen, vagy annak tűnő döntések. Átmenjünk-e a túloldalra vagy sem, jobbra vagy balra forduljunk, milyen ruhát vegyünk fel aznap stb... És vannak olyan döntések, amik akár az egész életünket változtathatják meg gyökerestül. Jelenleg gőzöm sincs miért alakul úgy az életem ahogy-persze a döntéseim által-de akkor is. Azért remélem, idővel majd kiderül.
Azért azt tanácsolnám mindenkinek, ha megengeditek, hogy soha ne hozzatok elhamarkodott nagy döntéseket, mert minden döntésünk kihat arra amilyenek leszünk, illetve ahogyan az életünk alakul majd.

Ó és, nem tűnök el, ezt megígérem.

Végül egy idézet:,,Mindig van ok és okozat. Leginkább a döntéseink befolyásolják a jövőnket."

3 megjegyzés:

  1. Szia. Egyszer szerintem ezen az oldalon láttam egy fórumba vezető linket. Különböző ezotériás topicok voltak, ahol emberek beszélgettek. Jól emlékszem, hogy van ilyen?

    VálaszTörlés
  2. Szia!

    Nem biztos, de esetleg a tttweb-re gondolsz?

    VálaszTörlés
  3. Ennek kell lennie. De látom már nagyon régóta nem aktív :/

    VálaszTörlés