Üdvözlök Mindenkit!

Ez az oldal azért indult, mert szerettem volna kicsit összerendezni az információs halmazokat, továbbá azért hogy akik kíváncsiak és szeretnek kutakodni, számukra ez egy alap lehessen ahhoz, hogy ezt megtehessék a továbbiakban. Bár az írások különállóak, mégis van kapcsolat közöttük, hiszen minden összefügg mindennel, így ez nem meglepő. Csak arra kérlek titeket, hogy próbáljátok úgy olvasni az itt leírtakat, hogy kicsit elengeditek a csőlátásotokat (ha van), és megengeditek magatoknak hogy az ösztönök, megérzések vezessenek. Mi emberek sokkal többek vagyunk, mint amit elhitettek velünk, amit belénk neveltek! Soha nem szabad elfelejteni, hogy ahol a sötét oldal jelen van, ott ugyanúgy a világosság is. Nem vagyunk rabszolgák, a lepel lassan lehull, de nekünk is tenni kell ezért! Az internet pedig nagyon sok lehetőséget tartogat, ha jól használjuk, és hagyjuk hogy vigyen az “ár”.

Az anyagok nagy részét az általam indított topikból szedtem össze: http://tttweb.hu/forum/kategoria/kotetlenul/topik/igazi-vampirokrol/oldalszam/1

Tehát érdemes ott is körbenézni, hiszen konkrét beszélgetések is olvashatók a tagok között.

Megjegyezném, hogy a (Teremtés-kezdetek) írásnál ajánlom kezdeni az olvasást, hogy érthetőbb legyen.

Az oldalon szó lesz többek között;
– Bibliáról
– meditációkról
– spiritualitásról
– reinkarnációról
– börtönbolygóról
– gyorsuló időről
– Illuminatiról és a háttérhatalomról
– zeneiparról
– manipulációról
– nazca-vonalakról
– Pápáról és a Vatikánról
– időjárás befolyásolásáról
– Frigyládáról
– Smaragdtábláról, Saint Germain Grófról
– földönkívüliekről
– Vámpírokról bővebben
– Pálosokról
– Ley vonalakról stb…

Mindenkinek nagyon jó időtöltést kívánok itt, és ha esetleg kérdésetek lenne, ezen az email címen kereshettek bátran:

weisze0@gmail.com

Közösségi oldal: Új oldal, mert a régit a face letiltotta, vagyis a fiókomat.

https://www.facebook.com/A-leplen-t%C3%BAl-368802803538088/?fref=ts


Itt a régi oldal is, mert ezen sok bejegyzés olvasható, csak újakat már nem tudok feltenni:

https://www.facebook.com/aleplentul/?fref=ts

Ezennel már a facebookon lévő kis csoportban is várok/várunk mindenkit nagy szeretettel: https://www.facebook.com/groups/1823380674552604/





2017. szeptember 2., szombat

Francis Bacon, Jon Dee, és a Templomosok







Hogy ki is volt Francis Bacon, és ugyan már mégis mi köze van a Templomosokhoz na meg Jon Dee-hez?
Ez is egy olyan rejtély, amit nehéz kibogozni, mert biztosan a sok infóban itt-ott vannak ferdítések is, csakúgy, ahogyan mende-mondák is.

Na de nézzük az alap információkat róla:

Francis Bacon brit filozófus, államférfi .
  1. Erzsébet főpecsétőre
1584-ben elfoglalta parlamenti képviselői székét.
Később Essex grófja - I.Erzsébet kegyence - vette pártfogásába, akit azonban - karrierje érdekében - bevádolt. Essex elítélésével elnyerte a királynő szimpátiáját, igazi karrierje azonban csak I. Jakab trónra kerülésével (1603) vette kezdetét: 1603-ban lovaggá ütötték, főügyész, főpecsétőr, lordkancellár lett, majd 1618-ban a grófi címet is megkapta
Elvileg homoszexuális volt, gyakorlatilag asszem ezt csak ő erősíthetné meg.


Filozófiája

Bacon a filozófiát új alapokra kívánta helyezni. Új, természettudományos módszerrel új, empirikus-induktív filozófiát kívánt művelni, amivel a materializmus egyik korai képviselője lett. Bacon szerint magából a természetből kell kiindulni, nem abból, amit eddig a természetről mondtak

A tudományok felosztása

Fő műve, az Instauratio magna elsőként a tudományok rendszerezésével foglalkozik.
  1. Bacon szerint az emlékezeten alapulnak a történettudományok (leíró tudományok, pl. az állatok természetrajza is)
  2. A képzelet tudománya (pl. a költészet)
  3. Az ész tudománya a filozófia.

A filozófia három ága
    • a csak közvetett ismerettel lehetséges természetes Istentan
    • a közvetlen megismerésen alapuló természettudomány, melyhez Bacon a metafizikát is sorolja
    • a reflexió útján szerezhető, emberről szóló tudomány.




Volt titkosírása is, oké ez nem meglepő :

Bacon titkosírása

Francis Bacon angol lordkancellár a következő eljárást használta: a nyomdászt beavatva szükség volt egy betűtípusra, amelyben az álló és dőlt betűk alig térnek el egymástól. Az ábécé csak az a betűből állt. A betűket ezek váltakozása jelezte.

Mivel Jon Dee is I. Erzsébet királynő tanácsadója volt így bizonyára barátság is kialakulhatott közte és Bacon között. Ezen kívül Dee élete nagy részét az alkímiának, a jóslásnak és a hermeticizmusnak szentelte.
Egyébként pedig híres angol matematikus, csillagász, asztrológus, geográfus, okkultista is volt.
Dee egyaránt kutatta a mágia és a tudomány világát, de meg tudta különböztetni a kettőt. Korának egyik legműveltebb embere, a Párizsi Egyetemen telt házas előadásokat tartott húszas éveinek elején is. Lelkes kutatója volt a matematikának, és elismert csillagász, a navigálásban szerzett szaktudását többen hasznosították az angol felfedezők közül.


Élete utolsó harminc évében azon fáradozott, hogy kapcsolatba tudjon lépni angyalokkal, és elsajátítván a teremtés egyetemes nyelvét megvalósulhasson az emberiség apokalipszis előtti egysége.
Dee magas képzettsége lehetővé tette, hogy részt vegyen Erzsébet királynő politikájának alakításában is .


Mindketten érdeklődtek Atlantisz iránt, csakúgy ahogyan később Íhitler is.
Bővebben erről itt olvashattok:
http://www.origo.hu/tudomany/tarsadalom/20011026spektrum.html


Továbbá még némi érdekesség:
Úgy tűnik, Dee olyan „fehér mágu s” volt, aki nemegyszer sodródott tahü brisz-inspirálta diabolikus praktikák határterületére. Remete volt, egyszersmind udvaronc, apatrónusi rendszer örvényei közt lavírozó humanista, aki több alkalommal is beutazta Európát, s éveket töltött Báthory István krakkói, majd II. Rudolf prágaiudvarában. Élete olyan regényes epizódokban is bővelkedik , mint a csehországi Trebonában lezajlott hírhedt „feleségcserélés,” mely a Doktor és Kelley között szerződéses alapon, az angyalok parancsára jött létre. Ez a ma napság olyan divatos szexuális mágia témakörét is összekapcsolja történeti figurával.

Bővebben:
http://www.iti.mta.hu/Szorenyi60/Szonyi_Gyorgy.pdf

Kéretik a linkeket is átolvasni :)

 

A Templomos hagyomány

A Salamon-templom legenda beavatottjaiként, a templomosok kiváltképp megfeleltek a kőművesekkel való rokonításra, akik vélhetőleg a beavatási és fokozati rendszert vették át tőlük. A templomosok nagy építkezők voltak, és a hagyományok szerint bizonyosan szövetségre léptek a szabadkőművesekkel. Egy történet szerint a templomosok elleni, franciaországi eljárás idején nyolc lovag kőművesnek álcázva, Skóciába szökött és Mull-szigeten kötött ki. 1307-ben, Szent-János napján tartották első káptalangyűlésüket. Hét évvel később Bannockburnnél harcoltak II. Edward ellen, aki Angliában betiltotta rendjüket. A csata Keresztelő Szent-János napján (június 24) zajlott le.

Rózsakeresztes kapcsolatok

Francis Bacon, a Rózsakeresztes rend egyik alapítója, „Új Atlantisz” című könyvében a „Salamon-ház Társaságának Bölcseire” hivatkozik. Azonban a szabadkőművesség és a rózsakeresztesek viszonya semmivel sem kevésbé vitatott, mint a szabadkőművességé és a templomosoké. Az elmélet ellenzői szerint a szabadkőművesség soha nem állította, hogy „legmagasabb fokú alkímiai vagy mágiai titkai” vagy gyógyítási ismeretei lettek volna.

 http://droit-humain.hu/a-szabadkomuvessegrol/mi-a-szabadkomuvesseg/

  A „Salamon-ház Társaságának Bölcseire” való hivatkozás nem lehet puszta véletlen .  Atlantisz, az állítólagosan Atlanti-Óceánban elsüllyedt legendás sziget, választása azt sugallja, hogy Bacon valamennyire ismerte az emberiség ősatyáitól alászálló titkos hagyományt .  Mint a mai író, Le Plongeon, ő is azt tartotta, hogy ezen ősatyák a nyugati féltekén éltek és az egyiptomi beavatottak elődei voltak .  Le Plongeon azonban még nyugatabbra, a maják és Yucatan földjére teszi a hittitkok ősi székhelyét . Bacon továbbá elmondja, hogy bizonyos zsidók tiszta formájában őrizték meg e hagyományt és bár elfogadták a Kabalát, elvetették annak keresztényellenes hajlamait .


Bühle professzor szenvedélyesen állapítja meg, hogy „a szabadkőművesség nem több és nem kevesebb, mint a rózsakeresztesség azok általi módosítása, akik Angliába átültették .” Az 1728-as, híres Cyclopædiát megjelentető Chambers kijelenti :  „A szabadkőművesség egyes ellenfelei a rózsakeresztesek egyik ágává, vagy jobban mondva, rózsakeresztesekké akarnák tenni a szabadkőművesek mai virágzó társaságát, mely csak új nevet vagy kapcsolatot vett volna fel, nevezetesen, az építést .  Az bizonyos, hogy vannak olyan szabadkőművesek, akik a rózsakeresztesek minden jellemzőjét magukon viselik .”
Azonban a szabadkőművesség és a rózsakeresztesek viszonya semmivel sem kevésbé vitatott mint a szabadkőművességé és a templomosoké .







2 megjegyzés:

  1. Szia! Ez így rendben van, de hol vannak a templomosok? Vagy csak én nem vettem észre az összefüggést?

    VálaszTörlés
  2. Szia! Jogos- bővítve. :)
    De egyébként erre-arra olvasgatva, a párhuzam szemmel látható.

    VálaszTörlés