Javított formában itt is olvasható.

Egy könyvecském elérhetősége blog formájában.

2023. szeptember 2., szombat

Kelták, Druidák

 


 



Zürich városában – ez egy kelta alapítású város – egy olyan kelta aranytálat ástak ki, amin a szarvast a Nap, csillag és a Hold veszi körül. A kelta mitológia lexikonja azt írja, hogy a szarvasábrázolásokat követhetjük Angliától Magyarországig övcsatokon, dárdákon, fazekas műveken. Nincs kizárva, hogy a magyarországi késő kelta szarvasábrázolás a magyar népművészet közismert szarvasmotívumának előfutára volt.


A druidák képviselte eszme, a bölcsesség, a tudás, a jóslás, és verselés legmagasabb foka szerint a világ három részből áll: A felső világ, ahol a felső isten és kísérete, a Nap, a Hold, a csillagok laknak, a középső világ a láthatók, halandók világa, és az alsó a hősök világa, amit egy alsó isten védelmez. A három világot egy életfa köti össze, amelyen a druida, a táltos képes volt fel-alá szállni a három világ között. Ezt nyilván révülésében tette, írül raveie. Ez tulajdonképpen a révész szó továbbfejlesztése: rávi – révész. Az életfa Artúr király regösének egy nótája, amelyet a középkorban jegyeztek fel, így hangzik: „Az életfa világtengely, amely a mennyet a földdel összeköti. Az életfa mindig a világ közepén áll, a világ közepe felett lakik Isten. A világ közepét átszelő világtengely pontosan Istenhez vezet.”  Ez mi más, ha nem pont a magyar világkép megfelelője? Az alsó világban lakott a világ legősibb embere, aki olyan koros volt, hogy senki nem tudná megmondani, hogy ki ő és honnan jött = 96 írják a mondák. Ez a „zöld ember” (green man), akit mindig törökülésben mutatnak be, szarvasagancsokkal a fején. Ez is belső-ázsiai szokás, manapság is így ülnek ott.



 

Kelta kereszt



 


Kelta rovás


A kelta druwides szó jelentése tölgy-tudó, s e szóra hasonlító más szavakkal összefuthatunk a görög, angol és latin feljegyzésekben is. A latin több mint valószínű, hogy a druides szavát ebből kölcsönözte; az óír druí szó annyit tesz varázsló; a walesi dryw szó pedig azt jelenti, látó.

Kelta törzsek gazdag családjaiból kerültek ki a druidák, ők nem csak papok voltak de tudósok és népvezetők is. Több mint húsz évig tanulmányozták az orvoslást, a csillagászatot, a kémiát, a fizikát különböző druida központokban. Legfőbb elvük a béke fenntartása és az emberi jogok érvényesítése volt, előszeretettel használták a régi kő építményeket mert rájöttek, hogy a föld energiái ott jobban érvényesülnek. Olyan koponyákat is találtak ebből a korból amin agyműtét nyomai vannak és látható az is hogy a beteg még hosszú ideig élt utána.

Érdekes leletek is láthatóak a cikkben:

Magyar Múzeumok - Kelta falura bukkantak a bánya alatt (magyarmuzeumok.hu)




Győr - Kálvária 

. A Kálváriadomb keleti és délkeleti oldalán, már a mult század hetvenes éveiben kerültek elő kelta régiségek. 

A győri múzeumba három összetartozó sir anyaga és több szórványlelet került be. 



Illegálisan szerzett műkincset, egy kétezer éves kelta kést találtak egy szolnoki férfinél | Magyar Hang | A túlélő magazin



Kelta szimbólumok:

Yoair Blog – A világ mozaikjainak felfedezése.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése