Töredelmesen bevallom az alábbi irományról szóló illető felé irányuló érdeklődésemet egy filmsorozat keltette fel, amit csak ajánlani tudok mindenkinek, mert... nos, majd meglátjátok, ha megnézitek:
A kiválasztott (2012) (Il tredicesimo apostolo - Il prescelto)
A máglyahalál nem egyeztethető össze az ember és a vélemények tiszteletével
Saverio
Ricci Giordano Brunóról szóló könyve Paul Poupard bíboros
méltatása szerint feleleveníti Giordano Bruno életének egyes
színhelyeit, gyermek- és serdülőkorát, első utazásait, széles
körképet festve kora nápolyi társadalmáról, a 16. század
Európájáról. Ricci kötetében első személyben éljük át
ennek a végtelenül magányos embernek a drámáit, csalódásait és
kudarcait, keserűségeit és kevés örömét. Giordano Bruno
szüntelenül kereste a párbeszédet, de arra volt kárhoztatva,
hogy ne találjon magához való beszédpartnert, aki megérthette
volna zsenialitását. A domonkos Giordano testvér rendkívül
intelligens, éles eszű, szenvedélyes kutató, aki teljes tudatában
van sokoldalú tehetségének, de büszkesége folytán lenézi
azokat, akik nem versenyezhetnek vele. A kötet rávilágít azokra
az ellentétes kapcsolatokra, amelyek Giordano Brunót kora vallásos
és kulturális világához fűzik – mondta méltatásában Paul
Poupard.
A
bíboros Giordano Bruno peréről kifejtette: a tragikus esemény
400. évfordulója alkalmából különféle összejövetelek és
találkozók, kiállítások és kiadványok mellett a tájékoztatási
eszközökben megsokszorozódtak az eseményt értékelő
hozzászólások, megemlékezések mind szekuláris, mind katolikus
körökben. A katolikus sajtóban több reflexió jelent meg arról,
mit tehetne az egyház ma a Giordano Bruno-üggyel kapcsolatban,
kérve, hogy az egyház hivatalosan foglaljon állást. Mindenekelőtt
arra van szükség, hogy a teljes objektivitás és
kiegyensúlyozottság légkörében alakulhasson ki párbeszéd. Az
ügyet különböző szempontok szerint kell megvizsgálni, az
illetékességek figyelembe vételével. Ami Giordano Bruno
filozófiáját illeti, az semmiféle rehabilitációra nem számíthat
az egyház részéről. Az egyház olyan kérdések megvitatásával
foglalkozik, amelyek „lelkiismeretéből" fakadnak ebben a
sajátos történelmi pillanatban, amelyet az új évezredbe való
átmenet jelent, szem előtt tartva, hogy a 2000-es jubileumi évben
minden keresztény a megtérésre és a megújulásra kapott
meghívást. Poupard emlékeztetett rá, hogy a Lumen gentium
kezdetű zsinati konstitúció – hosszú hagyománynak megfelelően
– a következőket szögezi le az egyház lelkiismeretéről: „Az
egyház, amely bűnösöket foglal magába, egyszerre szent is és
folytonos megtisztulásra is szorul, a bűnbánat és a megújulás
útját járja szüntelenül." Az egyház, lelkiismeretéből
fakadóan hangoztatja: szükség van a megtisztulásra és a
megújulásra, hogy egyre áttetszőbbé váljon tanúságtétele. A
jubileumra való tekintettel a pápa többször emlékeztetett erre a
szempontra. 1999. szeptember 1-én tartott általános kihallgatása
során többek között kifejtette: „A bűn arra készteti az
egyházat, hogy bocsánatot kérjen gyermekei történelmi bűneiért.
A ťbocsánatkérésŤ és következménye, ťaz emlékezés
megtisztításaŤ legyenek a jubileum megkülönböztető jegyei!"
II. János Pál szüntelenül hirdeti: „Az egyház nem lépheti át
az új évezred küszöbét anélkül, hogy gyermekeit ne késztetné
arra: bűnbánatot gyakorolva tisztuljanak meg hibáiktól,
hűtlenségeiktől, következetlenségeiktől, késlekedéseiktől. A
múlt hibáinak elismerése a hűség és a bátorság tette, amely
hozzásegít bennünket hitünk megerősítéséhez, ahhoz, hogy
szembenézzünk napjaink kísértéseivel és nehézségeivel."
Tertio millennio adveniente kezdetű enciklikájában a pápa
így írt: „Egy másik fájdalmas fejezet, amellyel az egyház
gyermekei csak bűnbánó lélekkel nézhetnek szembe, az a
magatartás, amely – különösen bizonyos századokban – az
igazság szolgálatára hivatkozva egyetértett a türelmetlen, sőt
még az erőszakos módszerekkel is." Bár hangsúlyozza, hogy
„egy becsületes történelmi ítélet nem hagyhatja figyelmen
kívül az adott pillanat kulturális föltételeit, amelyek hatása
alatt sokan jó lelkiismerettel vélhetik, hogy az igazság melletti
hiteles tanúságtétel magával hozhatja a másik véleményének
elfojtását vagy legalább kizárását", Róma püspöke
világosan megállapítja: „az enyhítő körülmények figyelembe
vétele nem menti föl az egyházat a kötelezettség alól, hogy
nagyon bánkódjék annyi gyermeke gyöngesége fölött, akik
eltorzították arcát." Poupard bíboros ismét figyelmeztetett
rá: a brunói filozófia értékelésének feladatát az egyház a
történészekre és a filozófusokra bízza. Azok, akik elmélyülten
tanulmányozták Giordano Bruno filozófiáját, nyilvánvalóan
megállapították, hogy az alapvetően idegen a keresztény
üzenettől, azzal összeegyeztethetetlen. Újra kell azonban
gondolni az egyháznak Giordano Brunóval szembeni magatartását –
mondta a bíboros, hangoztatva, hogy a keresztény antropológia és
erkölcs szilárd pontja a személy méltósága és értéke,
amelyet védelmezni kell. A máglyahalál semmiképpen sem fejezi ki
az ember és a másság tiszteletben tartását. A Campo de'Fiorin
végrehajtott ítélet minden bizonnyal azok közé a történelmi
pillanatok közé tartozik, amelyeket világosan, mély fájdalommal
kell ítélni. A kényszer és az erőszakos módszerek használata
összeegyeztethetetlen az igazság őszinte és hiteles keresésével,
az evangéliumi igazság állításával. Az egyház Giordano Bruno
ellen elkövetett tette egy azok közül az „ellentanúságtételek"
közül, amelyért ma az egyház bűnbánatot tart, kérve az Úr és
a testvérek bocsánatát. „Az emlékezet megtisztítása", a
jubileum alapvető vonása, az egyház életének ezt a sötét
pillanatát is érinti, és arra buzdít, hogy alázattal és bátran
hozzunk erkölcsi ítéletet az evangéliumnak nem megfelelő
történelmi magatartásokról, amelyek negatív módon jelölték
meg az egyház kétezeréves történelmének útját. A jubileumi
évben a pápa azzal a szándékkal kér bocsánatot az egész egyház
nevében, hogy megkísérelje a történelem sebeit begyógyítani, a
töréseket és megosztottságokat áthidalni, hogy a bűnbocsánat
kegyelmével az egyház újból párbeszédet kezdjen minden egyes
személlyel és minden kultúrával. Mindenekelőtt azonban
figyelmeztetés a Krisztus-követők számára, hogy soha ne feledjék
hivatásukat: minden időben és minden körülmény között
nyújtsanak evangéliumi tanúságot az életszentségről, a
következetességről, a keresztre feszített Úrhoz való hűségről,
aki „a türelmes szeretet és az alázatos szelídség
felülmúlhatatlan tanúja." (Vatikáni Rádió, Magyar Kurír)
„A világegyetem végtelen… Rengeteg csillag van benne, melyek éppoly kevéssé vannak hozzáerősítve, mint a Föld, Hold, Nap és a többi megszámlálhatatlan égitest … Bizonyos távolságokkal keringenek egymás körül, ahogyan a legközelebbi hét égitestnél megfigyelhetjük. Közéjük tartozik a Föld is, amely nyugatnak nevezett világtájról körülbelül 24 óra alatt mozog kelet felé, és ez a mozgás okozza azt a látszatot, mintha a világegyetem forogna a Föld körül. De ez a látszat hamis, természetellenes és lehetetlen. A Föld forog saját középpontja körül, válogatva fényt és sötétséget, nappalt és éjszakát, meleget, hideget; mozog a Nap körül, cserélve tavaszt, nyárt, őszt és telet.”1
Bruno
tehát a kételkedésre, a gondolkodásra alapozott.
Természetbölcseletének kiindulópontja az anyag, ami mozgásban
tartja az életet. A világ apró elemekből, atomokból áll. Ha a
világ anyagi jellegű, akkor hol van Isten helye ebben a világban.
Bruno szerint: Magában a világban mindenütt. „Natura est Deus
in rebus” (A természet a dolgokban rejlő Isten) – hirdette.
Nagysága
korát meghaladó megérzéseiből, gondolataiból, nézeteiből
eredt. Giordano Bruno legdöntőbb filozófiai alapelve a
világegyetem végtelenségének és a csillagvilágok
számtalanságának felismerése volt. Az általa felismert igazság
hirdetése volt élete célja, és halálának oka.
Szerzetesként
kezdte, de hitét vesztette, és kilépett a rendből. Évekig
Itáliától távol élt, különböző országokban. Nézeteiről
előadásokat tartott világszerte. Végül visszatért hazájába,
ahol hamarosan kiszolgáltatták az inkvizíciónak, amely nyolc éven
át kínozta testileg és lelkileg egyaránt. Céljukat azonban nem
érték el. Bruno nem vonta vissza tanait, így mint eretneket
halálra ítélték. Rómában 1600-ban máglyahalált halt.
„Bruno a könyveiben iszonyatosan értelmetlen elképzeléseiről ír: hogy számtalan világ létezik; hogy a lélek egyik testből a másikba vagy egy másik világba vándorol; hogy egyetlen lélek egyszerre két testben is formát ölthet; hogy a mágia hasznos és megbízható; hogy a Szentlélek nem más, mint a világszellem [...]; hogy a világ öröktől fogva létezik; hogy Mózes a csodákat mágia segítségével hajtotta végre és hogy jártasabb volt a mágiában, mint a többi egyiptomi; hogy törvényeit ő maga találta ki; hogy a Szentírás megtévesztés; hogy ördögök áldásos tetteket tudnak véghezvinni; hogy csak a zsidók származnak Ádámtól és Évától, a többi ember két lénytől, akik egy nappal előbb lettek teremtve. Hogy Krisztus nem Isten, hanem mesteri varázsló, aki az embereket az orruknál fogva vezette, és akit ezért joggal akasztottak fel [...] nem pedig keresztre feszítették; hogy a próféták és az apostolok istentelenek voltak, és hogy néhányukat varázslóként felakasztották. Nem is érnék a végére, ha minden agyszüleményét vissza akarnám idézni, amelyeket Bruno könyveiben és személyesen állított. Röviden szólva mindennek hajthatatlan védelmezője volt, amit pogány filozófusok, valamint régi és új eretnekek felhoztak.”
– Caspar Schoppe Bruno tanairól
„A
következő történt: először életéről, tanulmányairól és
tanításairól szóltak, majd rámutattak arra, milyen testvéries
gondoskodással próbálta meg az inkvizíció figyelmeztetni Brunot,
hogy tévúton jár. Felvázolták, milyen konok és istentelen volt
Bruno, majd megfosztották egyházi méltóságától,
kiközösítették, és azzal a kéréssel, hogy a büntetés
vérontás nélkül és oly kegyesen hajtassék végre amennyire csak
lehetséges, átadták a világi hatóságnak. Bruno egész idő
alatt egy szót sem szólt, csak egyszer nyilvánult meg fenyegető
hangnemben: "Lehet, hogy nektek, akik ítéletet hoztok, több
okotok van a félelemre, mint nekem, aki elszenvedem azt." A
városvezetők emberei a börtönbe vezették (a vádlottat), ahol
még nyolc napon keresztül fogva tartották, biztosítva annak
lehetőségét, hogy visszavonja tévedéseit; de mindez hiába.
Ezért küldték ma a máglyára. Amikor halála előtt elébe
tartották a Megfeszített képét, keserű megvetéssel
visszautasította azt. Nyomorúságosan pusztult el az izzó lángok
közt, és talán épp azon volt, hogy lemondjon a világokról,
amelyeket kigondolt. Így bánnak a rómaiak az istenkáromló,
istentelen emberekkel.”
Az
egyház a tudomány és a fejlődés gátja
A
felvilágosodásnak, majd a kommunizmusnak és általában a primitív
vallás-ellenes propagandának egyik visszatérő jelszava: “Az
egyház a tudomány és a fejlődés gátja volt!” – A
tudományellenesség példájaként általában Galilei
elítélésének esetét vagy Giordano
Brúnó megégetését idézik (mindig
újra csak ezeket!). De nem szólnak arról, hogy az egyház volt
évszázadokon át a művelődés és kultúra fellegvára és
forrása, hogy az emberiség legnagyobb tudósai és az emberi
fejlődés úttörői évszázadokon át nagy arányban papi emberek
voltak, és hogy a mai napig is nagyon sok tudós és haladó
gondolkodó vallja magát mélyen hívőnek. (Erről az alábbiakban
még szólunk.) És nem szólnak arról sem – ami pedig az
igazságos ítéletalkotáshoz hozzátartozik -, hogy a történelem
folyamán a legutóbbi időkig szinte minden
állam, társadalom vagy vallás súlyos
elutasítással vagy tilalommal fogadta az olyan új tudományos
hipotéziseket vagy
rendszereket, amelyek szembeállni látszottak saját – mindaddig
működésképesnek látszó – világnézetükkel. (Így ítélt
halálra másként gondolkozó tudósokat Kálvin éppúgy, mint a
legutóbbi korig a monolitikus államok vagy vallások. – Így
küldte el tanszékéről a lutheránus Keplert
a tübingeni főiskola evangélikus vezetősége a
kopernikuszi világkép hirdetése miatt, amelynek okán Galilei is
feszültségbe került a katolikus egyház egyes vezetőivel.
Említésre méltó viszont, hogy Kepler ezután a grázi katolikus
főiskolán lett a matematika tanára.)
- Galilei, Giordano Brúnó stb.
Galilei
vagy Giordano Brúnó esetéről és az egyéb inkvizíciós
eljárásokról tehát csak a kor látásmódját figyelembe véve
lehet ítéletet alkotni (amint az inkvizícióval kapcsolatban erről
szóltunk). Korunk szemléletének megfelelően és a korabeli
egyoldalúságokat megvallva viszont érthető, hogy a katolikus
egyház feje fontosnak tartotta, hogy a világ színe előtt
bocsánatot kérjen Istentől mindazon esetekért, amelyekben az
egyház a világi hatalom büntető ítéletének adott át valakit
világnézete vagy tudományos meggyőződése miatt.
- Giordano Brúnó megégetése is elfogadhatatlan mai gondolkodásunk számára. De a vallásellenes propaganda – a felvilágosodás kora óta – vele kapcsolatban is hamisít. Mert nem tudományos nézetei miatt szenvedett máglyahalált, hanem vallási eretneksége (panteista nézetei, a Szentháromságnak és Krisztus megtestesülésének tagadása stb.) miatt.
,,G.
B. ünnepeltetése ismét, újólag bebizonyítá, hogy veszélyes
dolog' a hata
lomra nézve martyrokat
csinálni; az eszmék a vértanúk véréből kelnek
ki és G. B. szelleme
keresztül törte magát a máglya lángjains máglyájának
sziporkái csak az új felfogás fényét, tüzét terjesztették
szerteszét.
Később
megelégedtek az egyházellenes tanokat hirdetők bebörtönöz-
tetésével
is ; majd csak az iratokat égették el és most már ezzel is
fölhagytak
és az ily iratokat csak a tiltott könyvek jegyzékébe,.
az
indexbe helyezik.
1
Benedek István: A tudás útja (137. o.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése