Ősidők
óta joggal foglalkoztatják a gondolkodó embert a honnan, hova és
miért kérdések. Számtalan vallási és filozófiai irányzat jött
létre a történelem folyamán, de sajnálatos módon a többségüknek
nem a megismerésből normális esetben következő megismertetés
volt a célja, hanem sok esetben az emberi hiszékenység
kihasználása, a lelkek feletti uralom birtoklása a földi hatalom
megszerzése érdekében. A tudás minden időben hatalmat jelentett,
így már kezdetben kialakultak a szűk körű beavatottak, és a
többséget képező laikus hívők táborai.
Adam
Kadmon az "égi ember" ("őstípusú, kettős ember",
androgyn, héberül: אדם
קדמון)
első kisugárzása Istennek a héber kabbalah szerint, aki úgymond
JHVH-kozmikus Krisztus. Az Ezsdrásék által készített Tóra
helyesen említi, hogy Isten a saját képmására teremti az embert:
Mózes
I.
1,27 Megteremtette Isten az embert a maga képmására, Isten
képmására teremtette, férfivá és nővé teremtette őket.
-Mivel
az ember kicsinyített mása a kozmosznak.
Amikor
az ember olyanná válik, amilyennek a Teremtő megálmodta, amikor
tökéletesen beteljesedik a Nagy Mű, a teljesség állapotában
létező ember, akkor elmondhatja majd magáról, hogy ő Adam
Kadmon. Adam Kadmon az égi ember .
ÁDÁM
ÉS ÉVA ALMÁJA
Az
európai hagyományban a tiltott tudás és a tiltott szerelem
megismerésének jelképe volt, és nemcsak a Biblia alapján. A
görög mitológia szerint Hesperisek az Ókeánoson túl őrizték
aranyalmáikat, amelyeket Heraklésznek kellett megszerezni, hogy
halhatatlanná lehessen. Ugyanígy találjuk ezt az ír és a Wales-i
mitológiában. Graves híres-neves mitológiája szerint, a három
alakban megjelenő Hold-istennő nyújtotta át Párisznak az almát,
hogy ezzel az "útlevéllel" juthasson el Élűszion
mezőire, a halhatatlanság birodalmába. A germán istenek is egy
aranyalmának köszönhették halhatatlanságukat, és ezt a közös
indoeurópai alma-hagyományt számos párhuzam erősíti. Amikor a
kereszténység inkulturálódott az európai hagyomány tengerében,
kézenfekvő lett hogy a jó és gonosz tudásának fája, ahol az
élet és a halál kérdése eldőlt, almafa volt. Az ókeresztény
és a bizánci hagyományban legtöbbször fügének képzelték a
tiltott gyümölcsöt, ami Nyugat-Európában egyre inkább almává
változott. Ebben az is segített, hogy a Vulgata szövegét
félreértették. 1 Móz. 2:9-ben azt olvassuk, hogy: "lingnunque
scientiae boni et mali /és a jó és gonosz tudásának fáját/
sarjasztotta Isten a földből. A latin nyelvben a malus jelentése:
rossz, míg a malum az almát jelenti. A két szót
összetévesztették, vagy a titokzatos fa meghatározójának
tekintették. Így lesz Jézus attributumainak egyik az alma.
Az
alma titokzatos gyümölcs. Nem véletlen, hogy az emberiség
öntudatában a legrégibb jelképek egyike. Az almafa volt a „tudás
fája”, az alma volt a bibliai tiltott gyümölcs.
Az
alma megjelenik az emberiség történelmének különböző helyein
és időpontjaiban is. A Paradicsomban a tudás fája közismerten
almát termett, és Éva ebből szakított - a kígyó biztatására
-, hogy Ádámot a bűn útjára csábítsa. Gondoljunk csak bele, ha
Éva nem tépett volna almát a fáról, akkor mi lett volna az
emberiség sorsa?
Az
almával a görög mitológiában is többször találkoztunk. Az
egyik ismert történetben a bor istene, Dionüszosz a szépséges
Afroditét almával ajándékozta meg. Egy másik történetben pedig
Párisz trójai király a három szépség közül Helenének
nyújtotta át a győztest megillető aranyalmát.
A
“bűnös” almából, amiről a fentiekben már írtam, lassanként
a hatalom szimbóluma lett. A császárok és a királyok az arany
jogar mellett egy aranyozott "országalmát" is tartottak a
kezükben, utóbbi az országot és a földgolyót volt hivatott
szimbolizálni.
Egy
aranyozott alma egészen a mai napig megtalálható Ausztriában, a
Szent István bazilika csúcsán. Amikor a törökök 1683-ban Bécs
ellen vonultak, az volt a céljuk, hogy "megszerezzék azt az
aranyalmát". Ennek megakadályozásában a magyaroknak fontos
szerepük volt.
A
II. Világháború után a Magyar Királyi Koronázási Ékszerek,
melynek természetesen része volt az országalma is, elkerültek az
országból. Nagyon hosszú idő után, fontos tárgyalásokat
követően kaptuk vissza az USA-ból. Jelenleg az Országház
központi helyén tekinthető meg.
Ősidők
óta az ezoterikus tradíció, a titkos tudományok, az okkultizmus,
a mágia egyik legfontosabb, legnépszerűbb és leggyakrabban
alkalmazott szakrális szimbóluma, titkos értelmű jelképe,
természetfeletti erőket hordozó ábrája és rituális kelléke. A
pentagramm az idők folyamán a mágia első számú szimbólumává
vált.
A pentagrammnak tulajdonított tradicionális
jelentések között a legfontosabb a makrokozmikus ős-ember,
illetve ember-ős (a kabbala Adam Kadmónja), vagy az ember, mint
mikrokozmosz (közismert ábrázolás a pentagrammába rajzolt ember,
akinek két lába, két karja és a feje a csillag egy- egy ágában
helyezkedik el.)
Szimbolizálja továbbá az ember öt érzékét,
a szellem, illetve azt képviselő ember együtt a világot alkotó
négy őselemmel, vagy a négy őselem és az ötödik, a mindent
átható éther vagy ákása, az ötödik elemet. Az elemi lények
(elementálok) négy csoportját, és az őket uraló, irányító
égi intelligenciát is.
F:
http://www.klausmatefi.lima-city.de/9.html
Adam
Kadmon
Az
ember alakú ős-kozmosz vagy kozmikus ős-ember motívuma nagyon sok
teremtésmítoszban megtalálható, az eddigiekben említett
motívumok (Világfa, őstojás) közül talán ez a leggyakoribb. A
kozmogonikus mítoszok elmesélik, hogy a makrokozmikus ember mely
részeiből jöttek létre az egyes kozmikus dolgok, a bolygók,
geológiai formák, az élővilág és a természeti jelenségek.
Ezekben
a mítoszokban közös az is, hogy elmondják, hogyan ment végbe a
világ teremtése, hogyan áldozták fel az istenek a primordiális
embert, miként darabolták fel a testét, és szórták szét
testrészeit a világmindenségben.
A
teremtés tehát egy gigantikus ember megszületésével kezdődött.
Ez a makrokozmikus ember, az ezoterikus elnevezéssel illetve Adam
Kadmon betöltötte az egész univerzumot, rajta kívül semmi sem
létezett. Minden ebből az ősi létezőből ered: a csillagok, a
tengerek és hegyek, a növények és állatok, valamint az emberiség
is. A földi ember nem
más,
mint ennek az univerzumban szétszóródott makrokozmikus
embernek
a mikrokozmikus hasonmása. Ezt az üzenetet hordozza
magában
Hermész Triszmegisztosz tanítása is, a Tabula Smaragdina,
vagyis
a Smaragdtábla, mely a hermetikusok körében az analógiák
tana
néven ismert szöveget tartalmazza: "Ami fent van, megegyező
azzal,
ami lent van, és ami lent van, megegyezik azzal, ami fent van,
így
jön létre az egység csodája."
A
legtöbb kozmikus ős-embert hermafroditának ábrázolják a
mítoszok
és a metafizikai tanítások. Így például kétneműnek írják le
a
kabbalista szövegek a kozmikus Ádámot, Adam Kadmont, az
archetipikus
embert. Adam Kadmon metaforikusan "Isten testét" is
jelenti.
Az androgün, azaz a kétnemű ember az alkimista
szimbolikában
a bölcsek kövének jelképe, mely a két egymást kereső
ellenpólus eredeti egységét, az élet lényegét és a
tulajdonképpeni teremtést jelenti.
Az
alsó és felső világ megfeleltetéseit legjobban az az ábra
szemléltetheti, mely megmutatja, hogy az ember testrészei mely
állatövi jegyekkel állnak kapcsolatban. Ahogyan a makrokozmosz
rendelkezik a tizenkét jeggyel, ugyanúgy az ember is: a fejétől,
mely a Kosnak van rendelve, egészen a lábáig, mely a Halaknak
felel meg.
A
germán mitológia szerint a világ egy Ymir nevű óriás testéből
készült. Ő "az első lélegző lény", aki a sötét,
jeges, északi birodalom és a lángoló, tüzes, déli birodalom
határán született a tűz és a jég egyesüléséből. Az istenek
feldarabolták Ymirt, és testrészeiből megalkották a világot.
Az
azték világteremtő egy Tloque Nahauque nevű isten, aki egymaga
férfi és nő. Az egyiptomi kozmogóniákból elsőként Osiris
története juthat eszünkbe, akit gonosz testvére feldarabolt, és
testrészeit szétszórta a Föld különböző pontjain. A memphisi
kozmogóniában azonban egy másik mítosz élt Ptah isten
teremtéséről. "Történt, hogy a szív és a nyelvhatalmat
nyert az összes tag fölött, tanítván, hogy Ő (Ptah) benne van
minden mellben és minden szájban..." Az istenek azonban Ptah
szájában voltak, mely "kijelentette minden dolog nevét",
és nem egyebek, mint Ptah különböző alakjai, manifesztációi.
"Ekképpen alakíttattak ki az istenek, Atum és az ő Isteni
Kilencessége, akkor minden isteni szó létrejött azáltal, amit a
szív gondolt és a nyelv parancsolt..." "Minden dolog tőle
jött létre, akár élelem, vagy táplálék, vagy az istenek
eledele, vagy bármifajta jó dolog. Ennélfogva találtatott és
észleltetett, hogy Ptah ereje nagyobb, mint az összes isteni, és
ezért Ptah megelégült, miután megcsinált minden dolgot és
minden isteni szót." Ptah az Univerzum Elméje, az egy isten,
az önmagában létező. Minden isten és ember az ő elméjének
kivetülése. Horus az ő szive, és Thot a nyelve.
A
kínai mitológiában a világegyetem ősatyját Pan Ku-nak hívják.
Pan Ku, egy tojásból született, 18 ezer évig növekedett, míg
végül 90 ezer li(kb. 45 ezer km) magas nem lett. Miután meghalt,
testéből keletkezett a világ. Lélegzetéből lett a szél és a
felhők, hangjából a mennydörgés, szemeiből a Nap és a Hold,
húsából a föld, csontjaiból a sziklák, négy végtagjából a
négy égtáj, véréből a folyók, ereiből az utak,verejtékéből
az eső és a harmat, hajából és szakállából a csillagképek.
A
védikus hagyomány ugyancsak egy mérhetetlenül magas, ember
formájú lényből eredezteti a világegyetemet. A neve Parusa, akit
feláldoztak az istenek. Testéből lett az égbolt, köldökéből a
levegő és lábaiból a föld. Az élőlények összessége csak egy
negyede Parusának, míg nagyobb része keletkezéssé és elmúlássá
lényegült át.
F:
https://sites.google.com/site/balazsrozalia/home/krisztus-tudat/adam-kadmon
Tehát
Adam Kadmon a teljesség állapotában létező olyan valaki, vagy
inkább valami, egy fogalomszerű valami, amik végül mi is
lehetünk, vagyis leszünk, ill. Vagyunk is, csak éppen még nem
teljesen.
,,A
testetöltött ember szükségszerűen kivettetik a „Paradicsomból”,
azaz az egység állapotából, és Adam Kadmon,a szellemi ember
spirituális bukását a fizikai sík aranykorának ragyogása
követi, amely szükségszerűen megkopik, majd végképp
elhalványul. Az ezüst-, majd az érckor állomásainak
végigjárása
után az emberi szellem belesüpped a vaskor sűrű és nehéz
anyagiságába, és a test tömlöcét minden eddiginél
valóságosabbnak, meghatározóbbnak érzi. A mélyponton a teremtő
impulzus egy új aranykort, egy felszálló ágat indít az útjára,
amely fokozatosan bontakozik ki az
értékvesztett
vaskorból. A cirkuláris idő szemléletben teljesen természetes,
hogy az új a régiből keletkezik, mint ahogy a főnixmadár is
önnön hamvaiból támad fel.
Aki
felismerte magát önmagában és másokban, boldog, mert mindenkiben
felismerte Istent. Az az ember hazaérkezett. Csakhogy az idáig
vezető út nagyon hosszú és küzdelmes. Az egész élet nem más,
mint kicsinyített modellje a Világegyetem születésének,
önmagából való kibomlásának és önmagába való
visszatérésének. Születésünk után viharos gyorsasággal
távolodunk a rend állapotától, hogy annak helyét hamarosan
átvegye a káosz, a rendszerszemlélet és a sötétség.
Ezen
az úton jó darabig célunkat feledve megyünk előre, időnként
letérünk egy-egy keskeny ösvényre, azonban az élet vége felé
haladva a mellékvágányról visszatérünk az elhagyott útra. "
ajánlom
még:
http://boldognapot.hu/blog/adam-kadmon/