Javított formában itt is olvasható.

Egy könyvecském elérhetősége blog formájában.

2018. május 28., hétfő

Nimród-Pilis








A Pilisben barangolva, érdekes dolgokat fedezhetünk fel. Most félre tenném a Nimród-hotelt pl. És ha lehet elővenném az egykori Shaolin falut, ami meglehetősen érdekes módon manapság már a honvédség birtokában van, lezárva és őrizve. Bár tudtommal, még a falu létrejötte előtt is a terület az övék volt.
Ott létem alkalmával is egy autó parkolt az épületek között. Én közelebb merészkedtem, hiszen az erdő felől bárki könnyedén megteheti ugyanezt, és biztos vagyok benne, hogy éjjel is őrzik, nem csak napal. Lehet hogy jó lett volna kicsalogatni az ott lévőket és megérdeklődni egy-két dolgot. Még akkor is ha nem az igazat mondják, le lehet szűrni a viselkedésükből, ha hazudnak. Persze az sem kizárt, hogy ők csak őrködnek, ám nem tudják miért. Mert aligha őriznék az üres épületeket, hiszen az pénz és fáradtság is ugyebár. Ráadásul valamiféle kütyü is felszerelésre került a bejárat mellett lévő nagy fára, ami befelé néz. Persze ez több minden is lehet, de érdekes dolgok ezek, ahogyan az is, mi az hogy menesztik onnan a szerzeteseket és csak úgy birtokba veszik a területet? Ám tennék egy pinduri kitérőt Nimródhoz is, aztán teszek fel néhány képet a faluról. Teszem ezt azért mármint a kitérőt, mert bár bolondságnak tűnhet, a legősibb Ősünk maga Nimród, és bár vannak akik kételkednek benne, de az alábbi szövegek bizonyossága szerint Nimród él, nem halt meg, csak éppen várja hogy eljöjjön az ő ideje. És hogy ennek mi köze az egykori Shaolin falunak? Lehet hogy semmi, de nagyon is lehetséges hogy sokkal több, mint azt gondolnánk.




Nimródnak mint azt mindenki tudja, két fia volt Naposz és Pálosz.
Pálosz nevében nem nehéz ráismerni a pálosok rendjének nevére, akik középkori megalapításuknál (1250) akár sokkal ősibb eredetre is visszavezethetőek. Ha pedig a mítoszok szerint Nimród/Ménrót [Nemroth] is itt nyugszik, akkor feltételezhetjük: a pálosok legendái a hegy gyomrában romlatlan testtel alvó ősi királyról pontosan ugyanerről szólnak…

A pilisi népmesékben is találkozunk a hiedelemmel, miszerint egy itteni barlangban egy régesrégen élt titokzatos uralkodó alszik. Szíve dobogását visszhangozza a fölötte lévő hegy, melyet konkrétan erről (a dobogásról) neveztek el. Ilyen nevű hely márpedig csak egyetlen egy van a Pilisben: a Dobogókő!

A próféciákban ugyanis állandóan visszatérő motívum, hogy Nimród/Ménrót [Nemroth] a Torony ledőlése idején igazából nem is halt meg! Csak „elrejtőzött”, illetve visszavonult egy titkos helyre, egy messzi országba, vagy még inkább, egy hegy alatti barlangba. S hogy pontosan hová? A források erről mélyen hallgatnak, de néhány utalásból ki lehet következtetni: ugyanaz a hely, ahol a török ősgeszta, a Tarih-i Üngürüsz szerint Pálosz székvárost alapított – ez pedig nem más, mint az „Ister kanyarulata”.
(a Duna ókori szkíta neve Ister) (A Duna neve egyébként kelta név), az ókori térképeken nem Duna van írva folyónkra, hanem Ister, vagy Istros. Ahol az Istros folyó nagy kanyarulatot vesz északról délnek (ez a Duna kanyar), ott van egy nagy hegység, annak egyik nagy hegye alatt alszik Nimród. (Pilis, pálosok, Duna kanyar).


A pálos hagyományok, de főként az itteni népmondák azt is hozzáteszik: egy eljövendő sötét korban a hegy oldala meg fog nyílni, s innen tör elő majd Nimród/Ménrót [Nemroth], csupa fénytestű harcosokból álló seregével. Nyilvánvaló, hogy ez a legenda ugyanazt sugallja, mint amit a közismert hun-magyar Csaba-monda, hiszen utóbbi is arról beszél: egy egykori uralkodó seregével együtt egy dimenziókon túli titkos helyen vár, hogy visszatérjen!

Neve Nimbursag, vagy Ninurta, melynek jelentése: A Párducok Ura....
A "VADÁSZ", mint a nyugati Napisten vetülete, inkább a Sumír Pantheoni NINURTA-t képviseli, NINURTA a sumír nyelvjárás szerint valószínűleg NIMURTA - feltételezhetően a híres VADÁSZ - NIMRUD - nevének eredete.
Mezopotámia-szerte egy jóslat: eszerint a Párducemberek csak addig élnek ennyire elrejtőzve, amíg kint a világban le nem telik az „istenek ideje” Ha ez megtörténik, akkor átveszi a hatalmat a gonosz: az emberek hazuggá válnak, s istenek helyett démonokat fognak imádni. Szörnyű háborúk, járványok, kataklizmák váltják majd egymást: a csillagok a földre zuhannak (aszteroidák, meteoritok?), a vizek méreggé válnak (környezetszennyezés?), az emberek pedig úgy elaljasodnak, hogy a sumerok szerint „sokkal rosszabbak lesznek maguknál a démonoknál is…”És ekkor fognak a Párducemberek előjönni addig ismeretlen rejtekhelyükről! Lovaikon végigszáguldva a világon, lenyilazzák a gonoszokat, majd békét és igazságot hoznak a démonoktól meggyötört emberiségnek. Élükön pedig maga Ninurta, a Párduckirály fog lovagolni, minthogy feltámad, és személyesen vezeti harcba a népét. Mindez pedig azért döbbenetesen izgalmas, mert – ahogy a vallástörténészek is megállapították – ez a Ninurta vagy Nimbursag nevű Párduckirály, akiről a jóslat szól, nem más, mint Nimród/Ménrót [Nemroth] maga.

Egyébként pedig biztos vagyok benne hogy Nimródnak a Nibiruhoz is köze van, ami ugye mint már párszor említettem nem bolygó!!


Egy másik, 1100 körül íródott örmény szöveg viszont e 940 évet már a saját jelentől számítja. Eszerint 2040 környékén „Nimród/Ménrót [Nemroth] törzsei” – illetve Góg és Magóg utódai – újra felébrednek évszázados álmukból, s ismét dicsőséges koruk kezdődik… Állítólag egy nagy király is feltámad, hogy segítse őket, aki fehér lovon fog az élükre állni. Ezt a lovaskirályt minden forrás magával Nimróddal azonosítja – ez pedig a már ismert jóslat!

De nem csak Nimród teste vagy sírkamrája van a Pilis alatt, hanem 30-40 méter mélyen a föld alatt alagutak, csarnokok, termek, tárnák, lépcsők, különböző labirintusok lelhetők fel, ezeket a régészek feltárták Budakalász-Szentendre-Pilis vonalában.
Ezeknek a csarnokoknak a kora 50 ezer évnél biztos, hogy régebbi, több százezer évesek lehetnek.A tudomány nem tudja, hogy ezeket kik építették, de ha ez valaha kiderül, az forradalmasítja az egész jelenlegi elképzeléseinket a történelemről, és dönti az egész darvinista (evolúciós) álláspontot.
Több százezer évvel ezelőtt, amikor állítólag csak kőbaltás, hordákba verődött primitív ősembereknek kellett volna élniük a Pilisben, valójában olyan írdatlan tudással felfegyverkezett civilizáció élt itt, hogy hatalmas, városszerű építményeket hagyott a föld alatt. Úgy tűnik, egy másik emberiség, egy régebbi civilizált világ élt itt.


Goode elmondta, hogy információkat látott a Földön élt óriásokról, akik közül egyesek jelenleg sztázis kamrákban alszanak.
Elmondta, hogy ezeket a sztázis kamrákat, bennük a tökéletesen megőrzött óriásokkal az egész világon megtalálták.
Az ősi mágus neve “Jaromir” volt, akiről azt mondták, hogy “biológiailag aktív” volt – azaz valamilyen alvó/sztázisos álapotban találták meg.
Számos bizonyíték van óriások megmaradt csontvázára, melyek az egész világon megtalálhatók, valamint hivatkozások az Ószövetségben.
Így lehetséges, hogy néhány óriást titkos sztázis kamrákba helyeztek a világtól elrejtve, ahogy Goode elmondta.




Ebben az írással most csak arra akartam rávilágítani, hogy Nimród óriás, az Ősünk, aki még ma is él és a Pilis egyik hegye alatt található.









Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése