Időnként
talán mindenki eltöpreng azon, hogy van-e olyan, amit úgy hívunk
Sors! És még ha van is, megkerülthető, kikerülhető,
kijátszható?
Mi
írjuk magunknak, vagy eleve adott dolog ez a ,,valami"?
Egy
adott sorssal születünk, amit jobb elfogadni, vagy harcoljunk
inkább ellene? Persze ehhez kell az is, hogy tudjuk, mi is a valódi
sorsunk...
Hogy
ezt honnan tudjuk? Jó esetben rájövünk, vagy egyszerűen érezzük.
Ezt talán leírni, elmagyarázni nem is lehet, hiszen mindenkinek
saját magának kell éreznie, hogy helyes úton van-e. Talán erre
mondjuk azt, hogy lelkiismeret. Talán csak a kicsi belső hangunk
által üzennek nekünk felsőbb körök, és próbálnak a helyes
úton tartani. Na persze mi a helyes?Azért elgondolkodtató, hogy
azok az emberek, akik törnek előre, átgázolva mindenen és
mindenkin, nekik vajon nincsen lelkiismeretük, mert... talán mert
ez a sorsuk? Vagy hogy is vagy ez? Egyáltalán érdemes ilyesmiken
töprengeni, és van értelme szembe menni a sorssal?
Ha
logikusan átgondolom, érdemes elfogadni. Csakhogy a logika nem
mindig működik úgy, ahogyan kellene. Valljuk be, elég kevés
ember elégedett a jelenlegi életével-mert soha nem jó az ami
éppen van, mindig hadakozunk mindennel, de legfőképpen saját
magunkkal. Pedig mindenki a nagy gépezet kicsinyke része, és ezért
mindenkinek megvan a saját maga feladata ebben az életben.
Ha
szembe megyünk a sorsunkkal, akkor talán az élet előbb-utóbb
rákényszerít minket, hogy megismerjük saját magunkat, és
elfogadjuk azt akik jelenleg vagyunk ebben az életben. Addig kapjuk
a pofonokat, kellemetlenségeket, amíg be nem látjuk, bizony ez
van, nincs menekvés, és igenis az van ami. Hadakozni szinte
felesleges, mert életfeladattal születünk, amit mi vállaltunk be.
Ha tetszik ha nem.
Lehet
kissebb kitérőket tenni, de előbb-utóbb úgyis visszakerül
mindenki arra az útra, amit vállalt.
Akárhogyan
is legyen, az első lépés azonban minden esetben feltenni a
kérdést- ki vagyok én, miért vagyok itt, mi a sorsom?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése