Kívántátok
már valaha is, hogy bárcsak ne lennének érzelmeitek, mert azok
folyamatosan csak megnehezítik a napjaitokat, életeteket? Bárcsak
lenne egy varázsgomb, amit ha megnyomtok, varázsütésre lesöpritek
magatokról a negatív hatásokat, és minden mehet szépen tovább.
Mintha a sima víz tükrét soha nem zavarhatná meg a vízbe dobott
kavics által keltett hullám. Persze ez csak akkor lenne jó, ha mi
magunk dönthetnénk el, melyik érzelmet nem kívánjuk az
életünkbe, egyébként elég sok problémával szembesülnénk.
És
bizony vannak olyanok is, akik életéből hiányoznak az érzelmek:
,,Az
alexitímia tünetei viszonylag jól felismerhetőek. Az ilyen ember
cseppet sem közvetlen másokkal. Inkább zárkózott személyiség,
aki semmilyen érzelmi témáról nem tud beszélgetni. Olyan témákat
keres, amelyek érzelmektől mentesek. Észre lehet venni, ha valaki
nem képes beleélni magát a másik helyzetébe, nem érzi át a
problémáját, fájdalmát, örömét. Távolságtartó típus: nem
lehet közel kerülni hozzá, ha valaki igyekszik is, viszonzásra
nem talál, ezért nem próbálkozik sokáig.
Az
alexitímia tünete szintén, hogy a beteg nemcsak hogy nem tudja
értelmezni érzéseit, hanem kezelni sem képes őket, még a
legalapvetőbbeket sem. Nagyon kevés olyan érzelem van, amelyet
egyáltalán meg tud nevezni. Mivel a hétköznapokban felmerülő
érzelmi szituációkat nem tudja kezelni, ha valamilyen kellemetlen
helyzet áll elő, többnyire menekülőre fogja, vagy pedig
indulattal reagál.
Hogyan
állapítható meg az alexitímia?
A
környezetében élők többnyire nem tudják megfogalmazni, mi lehet
a baj az érzelmi analfabétával, csak hidegnek, távolságtartónak
látják. Testi tüneteket azonban produkál. Felfokozott érzelmi
helyzetekben az alexitímiás nem okolja az érzéseit, hiszen nem
kapcsolja össze a kettőt – ellenben váratlan testi tünetei
lesznek. Ezeket észlelheti, ezek miatt fordul esetleg orvoshoz, ő
vagy egy hozzátartozója. Jellemző például, hogy ha valamilyen
sérelem, bántás éri, fejfájással reagál.
Az
érzelmi analfabétizmus a pszichoszomatikus betegségekkel áll
összefüggésben. Okát feltehetően a családi háttérre lehet
visszavezetni – azok a gyermekek például, akiket az édesanyjuk
már kisbabaként sem szeret, nem ölel meg, nem figyel rájuk,
mindezt úgy értékelik, nincs értelme az érzelmeiket kifejezni.
Az
érzelmeket később is veszélyes dolognak gondolják, úgy érzik,
nem szabad magukat kiadniuk, mert akkor a másik fél nem vesz róluk
tudomást. Az érzelmek elnyomása, megakadályozása nyomán
alakulhatnak ki betegségek, elsősorban pszichoszomatikus
betegségek.
Magyarázat
lehet ugyanakkor a problémára az is, ha nem kommunikál egymással
megfelelően a két agyfélteke. A jobb felel az érzelmek
átéléséért, a bal pedig a beszédértésért – ha viszont a
kettő között kommunikációs zavar lép fel, a beteg nem tudja
kifejezni érzéseit."
F:
napidoktor
Akárhogy
is legyen, én úgy vélem, hogy egyszerűbb lenne az élet, ha lenne
egy csodagomb rajtunk. Persze-persze ,,kellenek"(kinek???) a
negatív tapasztalatok, érzések is, hogy azokon keresztül is
tanuljunk, de a negativitás csak depit szül, és az mégis kinek
jó... Megpróbálhatjuk máshogyan felfogni a rossz dolgokat az
életünkben, de vajon csak hazudunk magunknak, és a környezetünknek
is? Azzal igen, ha azt mondjuk kutya bajunk, de közben belül
üvöltünk és törünk, zúzunk. A probléma csak az, hogy megélni
a negatív dolgokat, és túllépni rajtuk piszok nehéz munka!
Ráadásul mire felépíted magad ismét a darabokra hullott
romokból, és kezdenéd éppen azt érezni, hogy minden a helyén
van, biztosra veheted, hogy a francos élet ismét próbára tesz,
vajon mennyire könnyen hullasz darabjaidra... és akkor rájössz
szépen lassan, hogy soha ne örülj semminek, ne merészelj
örülni!!, mert akkor megint jön a nagy bummm- és nem a jó
értelemben...