Új irományom

Nos, úgy gondoltam, mivel eddig csak kevés embernek küldtem el a legutóbbi rövidke írásomat, és mivel nem tudom biztosan mennyi érdeklődő lenne rá, így az első fejezetet itt közlöm. Aztán majd meglátjuk :) Se a címét se a tartalmát egyenlőre nem írom le.

,,

1.

Körülöttem az emberek hullottak mint a legyek. Egész életemben.

Kezdődött gyerekkoromban a testvéremmel, és Apukámmal. Autóbalesetet szenvedtek, amikor 14 éves voltam. Anyámmal maradtunk ketten a világ és a fájdalom ellen.

Aztán jöttek a közeli rokonok halála szépen sorban. Idővel már hozzászoktam. Mindenhez hozzá lehet szokni. Vagy hozzá kell szokni-mindegy. Végül anyám is magamra hagyott.

Immáron, már felnőtt fejjel a legjobb barátnőm elvesztésével folytatódott eme sanyarú tendencia. Ő alig egy hónapja hagyta el az élők sorát. Megrázott a halála ez természetes. Nagyon közel álltunk egymáshoz.

Halála különös körülményei viszont nem hagytak nyugodni, ezért próbáltam utána járni, hogyan és miért rabolhatták el pont őt. És főleg ki volt az aki végül megölte, és testét elhurcolva, végül ott hagyta egy teliholdas hideg őszi éjszaka az erdőben. Távol a várostól.

Helen mindig titkolózott, még előttem is. Ám az utóbbi időben sokkal jobban, mint régebben szokott. Dolgozott valamin, és nyomozott valami után. Mindig beleütötte az orrát olyan dolgokba, amikbe nagyon nem kellett volna, de hát egy olyan embertől, mint amilyen ő volt, senki sem várt mást. Hajtotta a vágy, hogy a Világról mindent megtudjon, és azokat közhírré is tegye. Hitt benne, hogy az emberek okkal születnek és élnek, míg végül okkal is távoznak. Kérdés azonban, hogy az ő távozásának mi volt az oka.

Ennek kiderítése pedig csakis rám várt, hiszen a rendőrség semmit sem haladt eme rejtélyes haláleset kapcsán. Véleményem szerint, nem is nagyon törekedtek rá, hogy felgöngyölítsék az ügyet. Ami roppant módon dühített. Való igaz, hogy Helennek sem volt senkije rajtam kívül, de ez nem ad felmentést a hatóságnak a nagy erővel való nyomozás alól.

Magánnyomozó irodát működtetett évekig. Pontosan tudtam, hogy ez mivel jár. Azzal, hogy az ügyfelei iránti titoktartás mindennél fontosabb volt a számára. A munkája megkövetelte.

Furcsa módon a hagyatéki tárgyalás abból állt, hogy megjelentem egy ügyvédnél, aki felolvasta Helen végrendeletét. Abban pedig közölte velem egykori barátnőm, hogy az irodát teljes egészében rám hagyja. Oké, persze ki másra? De akkor is.

A rendőrség már átkutatta röviddel a halála után, vagyis miután rátaláltak a holttestére. Nekem eszemben sem volt odamenni akkor. Ezért fogalmam sem volt mennyire forgatták fel a helyiséget. Viszont azzal a döntésével, hogy az egészet úgy ahogyan van rám hagyományozta, minden megváltozott. Tehát muszáj odamennem. Ez nem lehet kérdés. Belegondolva nagyon jó kezdésnek is tűnt, hiszen hátha találok valamit, amin a rend őrei átsiklottak esetleg. Mondjuk ez nem valószínű, de próba szerencse.

Zsebemben az ügyvédtől kapott levéllel és kulccsal, az éj leple alatt elindultam Helen egykori irodája felé, hogy fényt derítsek halálának okára."