Töprengés

Időnként talán mindenki eltöpreng azon, hogy van-e olyan, amit úgy hívunk Sors! És még ha van is, megkerülthető, kikerülhető, kijátszható?

Mi írjuk magunknak, vagy eleve adott dolog ez a ,,valami"?

Egy adott sorssal születünk, amit jobb elfogadni, vagy harcoljunk inkább ellene? Persze ehhez kell az is, hogy tudjuk, mi is a valódi sorsunk...

Hogy ezt honnan tudjuk? Jó esetben rájövünk, vagy egyszerűen érezzük. Ezt talán leírni, elmagyarázni nem is lehet, hiszen mindenkinek saját magának kell éreznie, hogy helyes úton van-e. Talán erre mondjuk azt, hogy lelkiismeret. Talán csak a kicsi belső hangunk által üzennek nekünk felsőbb körök, és próbálnak a helyes úton tartani. Na persze mi a helyes?Azért elgondolkodtató, hogy azok az emberek, akik törnek előre, átgázolva mindenen és mindenkin, nekik vajon nincsen lelkiismeretük, mert... talán mert ez a sorsuk? Vagy hogy is vagy ez? Egyáltalán érdemes ilyesmiken töprengeni, és van értelme szembe menni a sorssal?

Ha logikusan átgondolom, érdemes elfogadni. Csakhogy a logika nem mindig működik úgy, ahogyan kellene. Valljuk be, elég kevés ember elégedett a jelenlegi életével-mert soha nem jó az ami éppen van, mindig hadakozunk mindennel, de legfőképpen saját magunkkal. Pedig mindenki a nagy gépezet kicsinyke része, és ezért mindenkinek megvan a saját maga feladata ebben az életben.

Ha szembe megyünk a sorsunkkal, akkor talán az élet előbb-utóbb rákényszerít minket, hogy megismerjük saját magunkat, és elfogadjuk azt akik jelenleg vagyunk ebben az életben. Addig kapjuk a pofonokat, kellemetlenségeket, amíg be nem látjuk, bizony ez van, nincs menekvés, és igenis az van ami. Hadakozni szinte felesleges, mert életfeladattal születünk, amit mi vállaltunk be. Ha tetszik ha nem.

Lehet kissebb kitérőket tenni, de előbb-utóbb úgyis visszakerül mindenki arra az útra, amit vállalt.

Akárhogyan is legyen, az első lépés azonban minden esetben feltenni a kérdést- ki vagyok én, miért vagyok itt, mi a sorsom?